A Pintér család: Ferenc, Noémi és Edit

Szabadka külvárosában takaros családi ház rejti a Pintér család mindennapjait: az állandó rohanást, az esetleges összezördüléseket és nem utolsósorban a szeretetet és az egymás iránt tanúsított megértést.
Ebben a fákkal, bokrokkal és csodaszép rózsákkal körülölelt házban él Pintér Molnár Edit magyar nyelv- és irodalom szakos tanár, a Községi Tanács oktatási felelőse, valamint férje, Pintér Ferenc villamosmérnök, a Szabadkai Rádió műszaki osztályának vezetője és csodaszép nagylányuk, Noémi.
- Edit még középiskolás volt, amikor megismerkedtünk - emlékezik Ferenc. - Ez 1979-ben történt az Aquarius diszkóban. Hét évig szórakoztunk, 1986-ban házasodtunk össze. Én zenerajongó voltam, és ő is szerette a zenét. Ez volt az a téma, amelyről igazán jól el tudtunk beszélgetni. Emlékszem, 1979 nyarán az Omega új lemezét forgattam, mivel én voltam a lemezlovas a diszkóban. Edit odajött hozzám és a lemez felől érdeklődött. Még azon a nyáron elutazott nyaralni, és küldött nekem egy lapot, amelyet azóta is őrzök. Az ősz megérkeztével már mi is egy pár voltunk.
- Az osztálytársnőim az Ifjúsági műsor munkatársai voltak, amelyet Feri készített - folytatja a gondolatmenetet Edit. - Valamilyen okból ők csináltak velem egy riportot, és ott mutattak be minket egymásnak. Később a diszkóban is sokat beszélgettünk. Én egy öt-hat fiúból álló társaság egyedüli leánytagja voltam, és ebből a környezetből sikerült a Ferinek engem kivarázsolnia.
- Csak a véletlen műve volt, hogy azon a napon, amikor az Edittel megismerkedtünk, én ott voltam a Rádióban - jegyzi meg a családfő. - Néhai kiváló kollégám, Soltis Gyula ugyanis arra a napra behívott néhány leendő külső munkatársat, nekem viszont azt mondta, hogy akkor, ott nem lesz rám szükség. Én mégis elmentem, és jól tettem. Ez volt az a döntő pillanat, amikor rátaláltam életem párjára.
Edit 1980-ban Újvidékre került, a Magyar Tanszékre. Ferenc hűségesen kivárta azt a néhány évet. Közben dolgozott, és a pár általában csak hétvégeken találkozhatott.
- 1985-ben kitűztük a házasságkötésünk napját, de akkor hirtelen meghalt Edit édesapja, így az esküvőre csak egy év múlva kerülhetett sor - mondja Ferenc. - 1987-ben pedig már a lányunk, Noémi is megszületett. Amíg Edit egyetemre járt, én sok helyen és sokat dolgoztam. Arra azért volt erőm, hogy már legényfejjel elkezdjem építeni a házunkat. Így történhetett meg, hogy az újszülöttel már a saját házunkba költözhettünk be. Nagyon nehéz időszak volt ez. Én meglehetősen öntörvényű ember vagyok, és be kell vallanom, hogy Editnek nem volt mindig könnyű dolga velem. Egyébként sem volt egyszerű az élet a 80-as években: Edit nem dolgozott, Noémi pedig még nagyon pici volt...
- Én a lányunk születése előtt ugyan munkaviszonyban voltam, de amikor kiderült, hogy terhes vagyok, nem alkalmaztak állandó jelleggel. Az első munkahelyem a szabadkai Közgazdasági Középiskola volt. Ezután a Vegyészeti Szakközépiskolában, majd ismét a Közgazdaságiban, később Tavankúton, majd Palicson dolgoztam, s az eddigi utolsó tanári munkahelyem ismét a Közgazdasági Középiskola volt. Igencsak megviselt ez a sok munkahely-változtatás, de később beláttam, hogy hasznos volt: végigjártam azt a bizonyos ,,szamárlétrát , és most tudom értékelni mindazt, amit azokban az években tapasztalat útján megtanultam az életről, a munkámról.
A Pintér házaspárnak nemigen volt segítsége kislányuk nevelése során. Kettőjüknek kellett megbirkózniuk azzal a számukra igencsak új és ismeretlen szereppel, amely elé az élet állította őket.
- Szüleink akkor még dolgoztak, így nem számíthattunk a segítségükre - mondja Edit. - Szerencsére itt van közel a napközi, ahová Noémit már hároméves korában beírattuk. Ebben az időszakban nagyon sokat segített a szomszéd néni, akit Noémi nagyon szeretett, és mindig szívesen múlatta nála az időt. A napköziből hazajövet egy alkalommal a lányunk a szó szoros értelmében kizárt minket a házból. Magára zárta a bejárati ajtót és elaludt. Csakhogy a kulcsot a zárban hagyta. Sehogy sem sikerült felébresztenünk, úgyhogy nekem kellett az erkélyre felmásznom, kopogni az ablakon, hogy felébredjen végre. Ez az egyik legkedvesebb történetünk Noémi kiskorából, de természetesen számos hasonló anekdotával szolgálhatunk abból az időszakból.
- A 90-es évek igen keménynek bizonyultak a számunkra - idézi fel a múltat Ferenc. - Edit ekkor került a tavankúti általános iskolába, ahol a magyart mint környezetnyelvet oktatta. Akkor váltottam én is munkahelyet. A 70-es években a Szabadkai Rádió külső munkatársa voltam, de 1980-ban ,,sikerült' elkövetnem egy hibát, aminek következtében nemcsak hogy felmondták a külső munkatársi státusomat, hanem még ki is tiltottak a Szabadkai Rádióból... Ekkor kezdtem el az Eletroremontban dolgozni, majd 1987-ben újra rádiózni kezdtem. Abban az évben indult útjára az Antikvárium című műsor, amely azóta is állandó jelleggel szerepel műsoron, és amelynek én vagyok a házgazdája. Krekovics Ferivel pedig, a Hét Nap néhai kiváló munkatársával közösen 13 éven át jelentettük meg az újság hasábjain a lemezbemutató írásaimat.
Ferenc - rádiós munkája mellett - a szabadkai Műszaki Szakközépiskolában szaktantárgyakat ad elő. Két tankönyvet pedig ő fordított le magyar nyelvre, miközben Edit és Noémi is segítettek neki.
- Edit mint magyartanár a helyesírásomat korrigálta, persze sokszor bele-belejavított a mondatszerkesztésbe is - rója fel kedveskedve Ferenc. - Megtörtént, hogy emiatt a mondanivaló kissé más jelentést kapott, de én újra és újra átnéztem, javítgattam. Noémi gépelte be a szöveget a számítógépbe, így az egész család kivette a részét a munkából. Igaz, keveset vagyunk együtt, mert mindannyiunkat elszólít itthonról a kötelesség, de azért odafigyelünk egymásra. Most, hogy a lányunk nagylány lett, és remélhetőleg Újvidékre költözik, ahol a Magyar Tanszéken tanul tovább, egy kicsit üres lesz a ház. De ezt is el kell fogadni, hiszen ez az élet rendje.
- 2003-ban elvállaltam az önkormányzat felkérését az oktatási megbízott tisztségének betöltésére - mondja Edit. - Nagyon szerettem a tanári munkámat, és talán ezért is volt olyan nehéz megválnom tőle. Olyan dolgokat tudtam a diákjaimmal véghezvinni, amilyeneket előtte szinte senki Szabadkán. Évente négy irodalmi estet tartottunk nagy nyilvánosság előtt, toleranciaprogramokat készítettünk, tévéműsorokat, és a vajdasági első irodalmi multimediális CD-t is én készítettem el. Az irodalmi szakkörömnek több mint száz gyerek volt a tagja, összesen hétszázat tanítottam. Ez már csak azért is nagy szó, mert a közgazdásznak tanuló diákokkal sikerült ilyen nagyon megszerettetnem az irodalmat. Én olyan pedagógusi munkát végeztem, amilyet a középiskolákban akkor még senki más. Minderre nagyon büszke vagyok és bevallom, hogy az oktatás, a gyerekkel való munka nagyon hiányzik az életemből - zárta a beszélgetést Pintér Molnár Edit.