home 2024. június 13., Antal napja
Online előfizetés
Mikor kell beavatkozni?
Perisity Irma
2023.12.29.
LXXVIII. évf. 51. szám
Mikor kell beavatkozni?

És egyáltalán: be kell-e avatkozni a fiatalok életébe? — bővíti a kérdést a hatvan körüli édesapa. Az örök kérdés szinte minden olyan családot érint, amelyben a gyermek-szülő kapcsolat egészen a fiatalok házasságkötéséig hibátlanul működött.

— Sok minden másként alakult az életemben, mint ahogy azt elképzeltem — mondja érezhetően csalódottan D. — Tudja, néha úgy érzem, nem voltam sem gyerek, sem fiatal, hiszen amióta magam irányítom az életemet, csak a családom, a gyerekeim a fontosak. Ketten voltunk testvérek, a bátyám két éve meghalt. Én maradtam a szülői házban a szüleinkkel a házasságom után. Már túl vannak a nyolcvanon, apám testileg-szellemileg egészséges, csak az anyámat kezdte ki a demencia. Ellátjuk őket, van szerény kis nyugdíjuk is, mely az ő szükségleteiket kielégíti. A feleségem cukrászként dolgozik, én a ’90-es évek eseményei miatt betegnyugdíjba kerültem, így leginkább én oldom meg az otthoni gondokat. És mindeddig hittem, hogy erre képes vagyok, de az élet rám cáfolt.

Két gyermekünk van. A lányom az idősebb, férjnél van, a fiam huszonnyolc éves, és mintegy tíz éve külön él. Sokszor tréfálkozva mondja, azért költözött el, mert a nővérét jobban szerettem. Közben nevet, de tudom, igaza van, és úgy érzem, mindaz, ami a családomban történik, az én büntetésem. Szeretem mindkét gyerekemet, de az igaz, hogy mindig a lányom volt a legfontosabb. Harmadikos gimnazista volt, amikor az első fiú legyeskedett körülötte, de nem merte nekem elmondani. Ebédnél ültünk, amikor a feleségem úgy mellékesen megjegyezte: na, apa, öregszünk, a lányunknak van udvarlója. Megállt a leves a torkomban, és amikor sikerült lenyelnem, csak annyit mondtam: nem tudom, kicsoda, de már utálom. Hát ilyen volt a viszonyom a lányommal. Ő egy rendkívül tehetséges, ambiciózus fiatal volt, remekül zongorázott, atletizált, rajzolt és tervezett. Idejében fejezte be az egyetemet, sőt megszerezte a mesterfokozatot is. Olyan teremtés volt, aki öregbítette a család hírnevét, és örömet szerzett mindannyiunknak. Minden a legnagyobb rendben volt egészen addig, amíg össze nem jött egy fiatal taxisofőrrel, aki egy hirtelen milliomossá vált család egyetlen férfi ivadéka. Azt hiszem, mindenki tudta róla, hogy sem az alkoholt, sem a drogot nem veti meg, de ez a lányomat nem tántorította el. Hiába tiltakoztunk, sírtunk, könyörögtünk, férjhez ment. Én még legénykoromban vettem kölcsönre egy nagyobb garzonlakást, azt az esküvőjük után eladtam, hogy legyen pénzük sajátra. Az esküvő után megvették a háromszobás lakásukat, a lányom munkát kapott a községi közigazgatásban, és úgy tűnt, minden rendben van.

Gyorsan jött az első unoka, egy aranyos kislány, két év múlva a másik tündérke, de ekkor már bonyolódott a helyzet a fiatalok között. Nekem az volt a legfurcsább, hogy ahogy a viszonyok elvadultak, a lányom is egyre furcsább lett. Kitti, az első unoka már óvodába járt, amikor a fiatalok először verekedtek össze. A kislány mesélte, és amikor rákérdeztem, a lányom csak annyit mondott: majd megoldom. Hát úgy oldották meg, hogy megszületett a harmadik gyerek. A fiú. De a helyzet néhány hónap után ismét elmérgesedett. Kértük a nászékat, üljünk le a gyerekekkel, próbáljunk segíteni, elsősorban a három kis ártatlan teremtés miatt. A nászom hajlandó volt részt venni a beszélgetésen, de a vejem egyszerűen kidobott bennünket. A lányom a nagy kibékülés után a férje mellé állt, és bármit tettünk, mondtunk, szerinte minden téves, ártalmas volt. Időnként, ha valamelyik gyerek beteg volt, elhozták, amíg ők dolgoztak. És ilyenkor a gyerekektől sok mindent megtudtunk. Például azt, hogy este, fürdés után lefektetik őket — és rájuk zárják az ajtót! Rengeteget vitáztunk a lányomékkal, de eredménye nem volt. Csak annyi, hogy a lányom időnként azt mondta, lelök az emeletről, ha sokat pofázok! Aztán történt valami, amitől valami elpattant bennem. Volt egy szokásom: a farmernadrágom hátsó zsebében mindig tartottam egy cetlit, melyre ráírtam, ha valamit nem akartam elfelejteni. A feleségem mosás előtt kiürítette a zsebeket, és talált egy összehajtott papírt, melyre Kitti betűivel az volt írva: nagyapa, otthon vernek bennünket, segíts! Teljesen kiborultam, és megléptem, amit korábban kellett volna. Feljelentést tettem ellenük a szociális központban. Mit mondjak, a nászom családja — az újonnan szerzett vagyon miatt — nagy tiszteletnek örvendett a városkában, ezért az intézmény nagyon óvatosan viszonyult az esethez. A lányom leköpött az utcán, nem engedik hozzánk az unokákat. A környezetünk megosztottá vált: az egyik része minket pártol, a másik a lányomékat. És köztünk maradt a három gyerek, akit igaz emberré kell nevelni. Sokszor mondom a feleségemnek, engem az Isten ver, mert megkülönböztetett szeretettel neveltem a lányunkat. De én csak jót akartam. És imádom az unokáimat. Hát mikor szabad beavatkozni a fiatalok kapcsolatába, ha nem akkor, amikor a család megmentéséről van szó?!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..