Ezzel egyidejűleg a társadalmi szükségletek, igények gyökeres átalakulásának hatására érzékelhetővé vált a társadalomnak a zenei nevelés iránti érzéketlensége is. A nevelők, gondozók, de mások figyelmét is ismét rá kell irányítani a zenei nevelésre, annak a zenei fejlesztésen túlmutató jelentős hatásaira.

A zene kapcsolatot teremt az emberek között, és a beszéd mellett a legfontosabb kifejezőeszközünk. Közösségformáló és hangulatot alakító hatalma van. Az ember a hangokon, ritmuson keresztül és általa ismeri meg, érzékeli a világot. A legősibb emberi „beszédben” a hanglejtésnek, hangsúlynak volt a legfontosabb szerepe. A beszéd egyet jelentett az énekléssel. Az ember hangja ugyanolyan, mint egy ujjlenyomat, sajátos, egyedi, mással össze nem téveszthető. Személyes hangzása van. Akik folyamatosan és rendszeresen énekelnek, zenélnek, azoknak magasabb az intelligenciahányadosuk. 

A hangok világa már a fogantatás után hatással van az emberre. A hallás a legközvetlenebb összeköttetés a külvilággal. Ez az ember és a környezete közti fő kapocs. Elgondolkodtatóak Yehudi Menuhin, a világhírű hegedűművész szavai: „Jelképesnek tartom, hogy van szemhéjunk, de nincs fülhéjunk, nincs rá mód, hogy a bennünket körülvevő sokféle zajt kikapcsoljuk, vagy lehalkítsuk. Fülünk legmélyebb álmunkból is felriaszt, és csak a süket — aki érzésem szerint minden ember közül a legmagányosabb — tudja felfogni, milyen az a világ, ahol tökéletes csend uralkodik.” 

A magzat hamarabb hall, mint lát, a méhen belüli zene hallgatása serkenti a hosszú távú memóriája kialakulását. Az első években a gyerekek tartósabb és élénkebb érdeklődést mutatnak a hangok iránt. A melódiákat is felismerik, azaz meg tudják fejteni a dallamszerkezetet is. A babák olyanok, mintha érzelmi szeizmográfok volnának, pontosan követik édesanyjuk hangulatváltozásait. Az anyaméhben tapasztalt belső hangokra, jelenségekre támaszkodnak születéskor és a korai életéveikben. Emlékeznek azokra a benyomásokra, amelyek még az anyaméhben érték őket, felismerik a hangjelenségeket, a zenei-nyelvi elemeket, ezekre támaszkodnak. Ennek bizonyítéka a többi közt az is, hogy az újszülöttek az anyjukkal azonos frekvencián sírnak; az ismerős hang megnyugtatja őket; a szopóreflexük egyértelműen utal rá, mi ismerős számukra; illetve a koraszülöttek fejlődése kevésbé stagnál, ha továbbra is az anyaméhben hallott hangok veszik körül őket. Az emberi beszédhangok is több mindenről árulkodhatnak. Például a zárkózott ember hangja komoly és ellenálló, de a vékony, fáradt hangú emberről úgy gondolhatjuk, hogy nincs elég energiája vagy nem érdeklődő, illetve a reszelős hang is utalhat fáradtságra, betegségre.

A gyerek élete első három évében „behangolja” a fülét a saját anyanyelvének, zenei környezetének frekvenciájára. Egyre több bizonyíték szól amellett, hogy minél több külső inger vagy impulzus éri a babát, annál több szinapszis jön létre az agyában, aminek eredményeképpen az agy jobban fog differenciálódni. Kutatások bizonyítják, hogy a két agyfélteke más és más képességek elsajátításához köthető (lásd a táblázatot). A beszédközpont például a bal, a zenei képességek nagy része pedig a jobb agyféltekéhez kapcsolható. A két agyféltekét mintegy 200 millió idegrostból álló hálózat köti össze. Minél sűrűbb az idegrosthálózat, annál több szálon érkezik az információ az egyik agyféltekéből a másikba. Ahhoz, hogy minél jobban összekapcsolódjon a két agyfélteke, az általuk irányított képességeket arányosan kell fejleszteni. A kisgyermekek korai zenei fejlesztése a legteljesebb személyiség kialakulása érdekében tehát éppen olyan jelentős, mint a beszédkészség fejlesztése.

(Folytatjuk)