* Miért dönt úgy majdnem ötvenesztendős korában egy óvodapedagógus, hogy a néprajz felé fordul, és újra egyetemi tanulmányokat folytat?

— Negyvennyolc éves voltam, amikor elkezdtem Debrecenben az egyetemet. De hogy honnan jött az indíttatás? Negyvenkét éves lehetettem, amikor a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület élére kerültem, és abban az időszakban kezdődött egyfajta felbuzdulás Magyarországon és Erdélyben a nemzeti és népművészet kapcsán. Egymás után léptek fel különféle művelődési csoportok, színészek, néptáncosok a határon túli területeken. És ez a bizonyos forgatag engem is egy kissé magával ragadott, főleg a néptáncosok voltak rám nagy hatással, akik különféle tájegységekről érkeztek, olyanokról is, amelyekről nem is hallottam. Ekkor kezdetem rájönni, hogy bizony hiányos a tudásom e téren. Mindezért jelentkeztem, és részt vettem a Debreceni Egyetem

nyári akadémiáján, mely egy nagyszerű kéthetes tábor volt. Ott egy újságíró kiszúrt engem, és megkérdezte, nyilatkoznék-e a Debreceni Naplónak. Érdekelte, mi az, ami legjobban tetszik nekem az akadémián. Azt feleltem, hogy a néprajz. A lényeg, hogy egy szép interjú született, melyre felfigyelt az egyetem vezetősége is. Másnap a rektor hívatott, és elmondta, habár erre az évre már elkéstem az egyetemi felvételivel, de jövőre mindenképp jelentkezzek néprajz szakra. Fel is vettek.

A szerző felvétele

* Mennyiben voltak meghatározók az egyetemi évek?

— Teljesen megváltozott a világra való rálátásom. Nagyon örültem, hogy bekerültem abba az egyetemi közösségbe. Másod-harmad éves lehettem, amikor már felkértek a professzorok, hogy tartsak előadást néprajz témakörben. Eleinte egy cseppet sem volt egyszerű, de mindig akadt olyan tanár, aki segített a szakirodalomban. Nagyon sokat tanultam, és nagyon büszke vagyok, hogy végigcsináltam az öt évet. Az államvizsgámat a szeghegyi magyar, illetve montenegrói betelepülőkről írtam. Idős személyeket kerestem fel, hogy hogyan élték meg az idetelepítést. Ez volt az első néprajzi munkám. Ezután jelentkeztem a doktori iskolába, és ott ajánlották, hogy kutassak olyan területek után, amelyek még nincsenek feltárva a vajdasági magyarság körében. Abban az időszakban Csete Örs volt az Apáczai Közalapítvány igazgatója, aki feladatul adta nekem, hogy térképezzem fel, hol vannak magyar óvodák Vajdaságban. Ekkor jutottam el Versec környékére, ahol előtte még soha nem jártam, és elvarázsolt ez a kissé elfeledett vidék. Azt sem tudtam előtte, hogy arra élnek még magyarok. Mindezért a doktori iskolám éveit a szórványmagyarság kutatására áldoztam. Nagyon szép emlékek fűznek ehhez az időszakhoz.

Dr. Szőke Anna és Kónya Sándor (Tóth Lívia felvétele)

* Ekkor jött képbe a Kiss Lajos Néprajzi Társaság?

— Igen, ekkor Beszédes Valéria volt a társaság elnöke, és tudomást szerzett arról, hogy van itt egy Szőke Anna, aki Debrecenben néprajzot tanult. Megkeresett, és meghívott az első konferenciára, melyen a karácsonyi szokásokról tartottam előadást. Utána egy bizonyos időszakig egy kissé háttérbe szorult a Kiss Lajos Néprajzi Társaság, nem voltak rendezvények, és hiányzott a valódi koordinálás. 2013-ban azonban Kishegyesen egy közgyűlésen döntés született arról, hogy engem, akinek már rutinja van a szakterületen, elnöknek választanak. Akkor még fiatal volt a társaság, de természetesen azóta mindenki jóval idősebb lett, és kevésbé aktív. Az idő eljár, és ezt mindenkinek be kell látnia. Ezért fontos, hogy fiatalokat fedezzünk fel. Így találtam meg a jelenleg megválasztott elnököt, Fehér Viktort is. Őt egyébként Jung professzor ajánlotta az újvidéki Magyar Tanszékről.

A Kiss Lajos Néprajzi Társaság régi és új elnöke: dr. Szőke Anna és Fehér Viktor

* Tizenkét évig állt a néprajzi társaság élén. Hogyan összegezné ezt az időszakot?

— Fontos kiemelnem, hogy ez bizony főként egy egyszemélyes munkát vagy húzóerőt igényelt. Természetesen mindig megvoltak a törzstagok, de akinek mindig is kellett az igát húznia, az az elnök volt. Főként azért is, mert Nyugat-Bácskától Észak-Bánátig mindenfelé szét voltunk szórva Vajdaságban. Ezáltal nehéz összehangolni a munkát. De nagyon örülök annak, hogy Viktor, aki most átveszi a gyeplőt, azt hangoztatja, hogy folytatni fogja azt az utat, amelyet én elkezdtem. Ráadásul a koránál fogva is biztosabban mozog a fiatalok körében, ezért bízom benne, hogy jobban meg tudja majd szólítani őket.

* Melyek azok a kutatási területek, amelyeket melegen ajánl utódjának?

— Én személy szerint a társadalomnéprajzot szeretem a legjobban, mely részben szociológia, részben pedig kulturális antropológia. Ez a kutatási terület főként azzal foglalkozik, hogy megpróbálja megmagyarázni, mi hozta az idők folyamán a társadalmi szokásainkban fellelhető változásokat. Egyszerűsítve, hogy mi maradt meg a régi időkből, illetve mi nem. A nyelvi örökséget például nagyon is érdemes lenne tanulmányozni. Szóval, hogy a szórványban mi maradt meg a nyelvünkből? Én például azt tapasztaltam, hogy a főneveket cserélik fel elsőnek. Például nyílnak a viljamovkák vagy megjöttek a ródák. Viszont a régi közmondásainkat úgy ismerik a szórványtelepüléseken, ahogyan mi már régóta nem, főként azért, mert külső hatás régóta nem érte a nyelvüket. Csak egy lenyűgöző példát említenék, melyet sohasem hallottunk: annyit dolgoztam ma, hogy felakasztom most már a bőrömet a fogasra. A nyelvi örökségünk kutatása mellett pedig a tárgyi kultúránkat is érdemes lenne intenzívebben kutatni.

Könyvbemutató Csókán: Nagy Abonyi Ágnes, dr. Szőke Anna, dr. Klamár Zoltán (A Csóka MOK felvétele)