Téves és rövidlátó álláspont, ha azt állítjuk, hogy néhány nagy magánvállalkozó, stratégiai kockázat nélkül, versenyképesen meg tudja oldani egy ország sertéshúsellátását. Természetesen fontos szerepük lehet a piaci igények kielégítésében, de az önálló termelők jól szervezett együttműködése nagyságrendekkel jobban dacol a piaci viszonyokkal.
Ezért is lenne fontos, hogy a még működő vállalkozások tőkeerős alkupozícióban vegyenek részt a sertésszektor működésében. Azt is kiemelhetjük, hogy politikai döntés is szükséges azzal kapcsolatban, hogy milyen mértékben van szükség erre az ágazatra hazánkban, és ennek milyen legyen a szerkezete.
Abba az irányba haladjunk, hogy a sertésszektor kevés szereplős, egyszerűen irányítható, de nagy stratégiai kockázatot rejtő rendszerként működjön, vagy vállaljunk kisebb stratégiai kockázatot egy sokszereplős, közepes nagyságú telepek struktúrájával? Az egyre szélesebb körű kiskereskedelmi igény kielégítése érdekében a hatékonyság fokozása mellett az intenzív állattartás egyre csökkenő élőmunkaerő-igényt is mutat. Az olcsó és jó minőségű hús előállításán kívül a mai elvárások arra is kiterjednek, hogy ez az egész termelési folyamat minél kevesebb emberi munkával történjen, de a fogyasztói társadalom másik része édeni körülmények között élő, „boldog” állatokat szeretne látni. Ezért az említett folyamatok eredményeként a mai állattenyésztés teljesen eltávolodott az emberektől, azok mindennapjaitól. Nem túlzás azt állítani, hogy az ágazat kulcsproblémája igazából ott kezdődik, hogy minden probléma megreked a szavak szintjén, és értelmes megoldási döntések alig születnek.
Az állattenyésztés és ezen belül a sertéságazat igen nehéz helyzetbe került az elmúlt években, és emellett négyfrontos háborút vív a fennmaradásért. A négy frontvonal:
- a szervezetlenség,
- a beruházások drágulása,
- a piaci viszonyok, a rugalmatlanság, a kereslet-kínálat kiszámíthatatlansága,
- a politikai érdekképviseletek valódi hiánya.
A problémák szorosan összefüggnek, és nagy részük már akkor kezelhető lenne, ha a sertéstartók önszerveződése magasabb szintre lépne. Nézzünk néhány termelési mutatót és statisztikai adatot. Szerbiában a 2022. évi adatok alapján jelenleg 2,2 millió sertést tartanak nyilván. Az öt évvel ezelőtti ágazati terv szerint ez a szám ma 5 millió kellene hogy legyen. Az életszínvonal csökkenésének sajnos az egy személyre átszámított sertéshúsfogyasztás is jellemző paramétere. Ez jelenleg évente 15 kg-ot tesz ki, míg néhány évvel ezelőtt ez az érték 18 kg volt. Csak összehasonlításként: ugyanez az unióban 32 kg. Ezt az állítást támasztja alá az a tény is, hogy a csökkenés nemcsak a sertéshús fogyasztását érinti, hanem az egész hústermelő ágazatot: baromfi, marha, hal és juh. A szerbiai összhúsfogyasztás 1991-ben 65 kg volt. Ez mára majdnem a felére, azaz 38 kg-ra csökkent. Bizonyos tekintetben ezt az étkezési szokások megváltozásával is meg lehet magyarázni, de az életszínvonal csökkenése is látványos. Fajtaösszetétel és vágóminőség szempontjából nem rossz a helyzet: a hasított sertés vágóminősége 56%-os húsarányt mutat, csak a sertéshústermelésünk alacsony: 200 000 tonna évente.
Fontos lenne a termelési célok hosszú távú meghatározása, hogy minden termelői réteg megtalálja a számítását. A műhús, az olcsó csirke, a rovar mint élelmiszer és a növényi fehérje megjelenése sajnos egy teljesen új dimenzióba emeli a sertéstenyésztést. Ezért szükség lenne egy olyan marketingre, amely a sertéságazatot megkülönbözteti ezektől a termékektől. Egyelőre tény, hogy a mindennemű húsfogyasztói igények haszonnal járó kielégítésére csak az ipari sertéstartás és húsfeldolgozás találta meg a választ. A nagy konszernek dömpingáruként megjelenő sertéstermékeit jövedelmezőség tekintetében semmi nem tudja felülmúlni. Ez határozza meg a középkategóriás fogyasztók termékskáláját. A különleges, extra minőségű sertéshúskészítmények vagy a kistermelői áruk sokak számára megfizethetetlenek maradnak, tehát csak egy meghatározott fogyasztói réteg igényeit elégítik ki. Megfelelő brand megteremtése hiányában ez a szféra is elszigetelt maradhat.
A jövedelmezőség tekintetében az igazsághoz tartozik a gabonaárak spekulatív változása is. A szárazság, a behozatali gabona minősége és mennyisége, valamint a kereskedőlobbi manipulációi korlátozzák az ágazat jövőbeli lehetőségeit. Meg kell fogalmazni a hosszú távú országos stratégiát és a tenyésztői célokat. A feladat nagy kihívást rejt magában, de minden más előrehaladás ebből fakadhat.
