Régen minden más volt — mondják sokszor szüleink, nagyszüleink, és bizony igazuk van. Szabadkán és környékén leginkább a horvát és a bunyevác kisebbség ápolja az aratóünnepséghez fűződő népszokásokat, de számos vajdasági településen elevenítik fel a kézi aratáshoz fűződő hagyományokat és népszokásokat az évnek ebben a szakaszában.

Sok helyütt megszervezik a hagyományos, kézi aratást. Ilyenkor az aratócsapatok már hajnalban készen állnak, általában népviseletbe öltözve, a férfiak kalapban, pálinkásflaskával a zsebükben, az asszonyok fejkendőben, kosárral a kezükben érkeznek meg a búzaföldre. A kézi aratás sok helyen még mindig versenyszám, de van, ahol már csak bemutató jelleggel suhognak a kaszák. A hagyományos aratóreggelihez hozzátartozik a cipó, a szalonna, a hagyma és az elmaradhatatlan pálinka.

A szokások egyébként tájegységenként változnak, a Csallóközben például „Jézus segíts!” fohásszal indultak el az aratók hajnalban, és megemelték a kalapjukat. A föld szélén letérdeltek, keresztet vetettek. Az eszközöket a templom falához tették, a pap megszentelte őket. Az új résztvevőket, akik első alkalommal fogták a kaszát a kezükbe, „beavatták”. Olyan szokás is volt, hogy a legények és a lányok, akik először arattak, keresztapát, illetve keresztanyát választottak maguknak, például a Fejér és a Somogy megyei uradalmakban. Ahol aratási ünnepélyt rendeztek, az aratók hagyományosan énekszóval érkeztek meg. Aratással, búzával kapcsolatos dalokat adtak elő.

Az aratókoszorú fonása is szokás volt, ezt az utolsó kévéből kötötték, nem mindig koszorú formájúra, hiszen lehetett csigaszerű vagy korona alakú is. Általában a földesúrnak készítették, de az utolsó kalászokból mindenki vitt haza egy keveset, és az őszi vetőmag közé elegyítették különféle magyarázatokkal. Göcsejben az aratók egy kisebb kévét kötöttek, melyet a házigazda áldomással váltott ki. A kévét másnap a tyúkoknak adta, hogy jól tojjanak. Más településeken, például Kishartyánban, az első kévét a pap számára vették le, a másodikat a gazdaasszony vitte haza. Ez került azután a karácsonyi asztal alá. Az aratókoszorút általában a mestergerendára akasztották, és vetéskor a koszorúból kimorzsolt szemeket keverték a vetőmag közé.

Ünnepség mindig volt, hiszen a kemény munka után jólesett a pihenés, a kikapcsolódás, a finom ebéd, vacsora. Ez a módosabb gazdáknál általában meg is történt, de a maguknak arató családok nem rendeztek különösebb ünnepséget. Az uradalmakban nagy aratóbálokat szerveztek, és a munka végeztével a közösen gazdálkodó üzemek is tartanak aratóünnepet, sőt, aratókoszorút is készítenek, melyet az elnök vagy az igazgató irodájában helyeznek el. Szabadkán a Dužijanca keretében a város főterén a polgármester kapja meg az aratókoszorút.