Impressziók a magyarkanizsai Gondolat-Jel Társulat legújabb előadásáról

Néhány hete annak, hogy Magyarkanizsán megnéztem a Gondolat-Jel Társulat második előadását, a Jean Cocteau szövege alapján színpadra vitt Vásott kölyköket. Azonnal megérintett a történet, a színpadi kép, de mindenekelőtt a színészi játék. A látottak leírására sokáig nem találtam megfelelő szavakat, most mégis megkísérlem papírra vetni a benyomásaimat.

A Gondolat-Jel Társulat két éve alakult Magyarkanizsán. Tevékenységük kísérleti jellegű, egyelőre keresik a lehetőségeiket, mozgásterüket, és vizsgálják, hogy mit sajátíthatnának még el a szakma nagyjaitól. Előadásaikat olyan közönségnek szánják, amelynek van bátorsága adott dolgokat, kész sémákat újragondolni; amely a színházat nem pusztán szórakoztatási lehetőségként éli meg.

Faust: Esse Immor(t)alis című első előadásuk etűd jellegű, főleg improvizáción alapult. A darabbal elnyerték a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XVII. Találkozójának legjobb alternatív színházi produkciójáért járó, Bambach Róbert-díját. Második előadásuk, a Forgách András által színpadra adaptált Vásott kölykök című Cocteau-mű bemutatója január végén volt a magyarkanizsai Művészetek Házában. A formailag a klasszikus drámára emlékeztető mű előkészítése során az alkotók különösen figyeltek az egyéni megközelítésre: kiélezték a szövegnek mind a humorát, mind a tragédiáját.

A cselekmény azokat a bonyodalmakat dolgozza fel, amelyek az anyjuk elvesztése után magukra maradt Elisabeth és öccse, Paul körül szövődnek. A testvérpár egymásra utalva, mindössze egy-két jó barát mellett kénytelen felnőni, azaz boldogulni. Úgy formálják a világot, hogy a körülöttük forogjon (mint ahogyan a gyerekek általában teszik), azzal a különbséggel, hogy mellettük nem áll senki, aki ezt a gyermeki önzést kordában tarthatná. Körülményeik lassan vágyálmaikkal válnak egyenlővé, ezért egyre többször és egyre makacsabbul lép színre kettejük között, illetve másokkal szemben a könyörtelenség.

A valóság, az álom és a képzelet összemosódik, a kialakított intim világuk eltávolodik a ténylegestől. Nem vesznek tudomást a rossz dolgokról, de sokkal lelkesebben élik meg a jót. Elisabeth és Paul úgy rakosgatja (adja hozzá vagy veszi el) az emlékekből és az álomképekből álló mikrokozmoszuk építőköveit, ahogyan az nekik éppen megfelel. Valójában a körülöttük levő emberek — az Elisabeth-be reménytelenül szerelmes Gerard; a lányt feleségül óhajtó milliomos, Michael; a Paul legbelsőbb énjét őszintén szerető Agathe is — csak eszközök ebben a világban. A testvérpár számára nincsenek korlátok, gátak és nincs szégyenérzet sem, mindent legitimál a szeszélyes gyermeki logika.

Ennek a zárt univerzumnak a fenntarthatóságát vizsgálja az előadás, melynek legmélyebb hangulati völgye a belőle való kivonulás lehetősége, illetve e szándék meghiúsulása. A dráma elhiteti a befogadóval, hogy lehet jó ennek a mesének a vége, aztán valami — nevezzük sorsnak vagy véletlennek — mégis közbeszól.

Amatőr, de nagyon is tehetséges csapat építette fel ezt az előadást. Az egymás iránti szeretet, a színház iránti alázat, a szereplők kimondott és kimondatlan szavainak súlya, az üveges szemek, a nehéz tekintetek mind arról tanúskodnak, hogy van perspektívájuk ezeknek a színinövendékeknek. A kis játéktér minimalista, mindössze néhány textilszalag felhasználásával kialakított díszlete csupán jelzi, s egyszerre jól érzékelteti a terek és a történések váltakozását. A szolid vonalvezetésű ruhadarabok pedig a tervező hozzáértését dicsérik.

Elisabeth és Paul szinte végig pizsamában van a történetben. Talán ezért is juttatja eszembe egy másik mese világát, Sohaországot. Van valami Pán Péter-i ebben a színpadi miliőben. Szeretnék a helyükben lenni, mert őket elnézve, úgy érzem, túl korán engedtem el a gyermekkoromat, szívesen élvezném még a játék örömét. Számukra játékként tűnik fel a „kulcs” is, a belépő Sohaországba, aminek zárja egyszerre kattan a testvérpár előtt. Egy kicsit irigykedve gondolok arra, amikor az elsötétült színpadra meredve már csak a képzeletemben áll össze az utolsó kép, hogy Elisabeth és Paul örökre gyerek marad.

A Gondolat-Jel Társulat Vásott kölykök című előadását Oláh Tamás rendezte. A szerepekben Katona Gábort (Paul), Ábrahám Grétát (Elisabeth), Kovács Tamást (Gerard), Antóci Dorottyát (Agathe), Bicskei Katát (Mama/Mariette) és Muhi Lászlót (Michael) láthatjuk. Díszlet- és jelmezterv Gömöri Éva, a zene Sergei Kleyn, a plakát Oláh Dóra alkotása.