A kettős állampolgárság révén egyre több szabadkai magyar és nem csak magyar fiatal, illetve a középkorosztályhoz tartozó személy költözött el Szabadkáról. Az elmúlt másfél-két évben mintegy 1500 fiatal hagyta el a várost, egy felmérés szerint pedig naponta legalább húszan távoznak. A célállomás főleg Ausztria és Németország. Néhány középkorosztályhoz tartozó szabadkai polgárt arról kérdeztünk, ők gondolkodtak-e a külföldi munkavállalásról, vagy itt képzelik el jövőjüket?
NAGY VARJAS Árpád tornatanár:
— Magamtól biztosan soha nem hagynám el Szabadkát. Egyetlen esetben tennék kivételt, ha hívnának. Ha külföldön felajánlanának egy bizonyos, nekem is megfelelő összeget, hogy ennyiért menjek ki, és biztos állás vár, akár tornatanárként, akár kézilabdaedzőként, akkor kimennék. Természetesen akkor sem végleg, mert számomra a városháza tornya nagyon fontos, és hazahúzna a szívem. Az viszont elképzelhetetlen, hogy bekopogjak valahova, hogy itt szeretnék dolgozni, fogadjatok be. Bizonytalanba soha nem ugranék bele. Az elvándorlók közül sokan nem is vallják be, hogy talán jobb lett volna itthon maradni. Úgy vélem, ha az ember küzd, és elég szemfüles, akkor itthon is találhat megélhetési lehetőséget. A távozók közül nem biztos, hogy mindenki boldogul. Egykori osztálytársaim közül sokan kimentek külföldre, de vissza is jöttek. Külföldön befejezték az egyetemet, némelyek dolgoztak is, de valamilyen okból mégis úgy döntöttek, hogy inkább itthon folytatják az életüket. Ebben vagy az erős honvágynak volt szerepe, vagy nem találták fel magukat. Abban nem hiszek, hogy valaki kimegy a semmibe, és gazdagon tér haza. 2002-ben egy bizonyos időt Svédországban töltöttem, akár már holnap repülőre ülhetnék, de én mégis maradok. Az esti híradók megtekintése után gyakran úgy érzem, nekem is mennem kell, de ez az állapot nem tart sokáig. Megnyugtatom magam, hogy máshol sincs kolbászból a kerítés.
EÖTVÖS Dániel járművezető, oktató:
— Meg sem fordult a fejemben az elvándorlás gondolata. Családos vagyok, így az elvándorlás nem lenne olyan egyszerű, a másik ok pedig az idegen nyelv megfelelő ismeretének hiánya. Aki külföldön szeretne munkát vállalni, annak bizonyos szinten ismernie kell annak az országnak a nyelvét. Aki akar, az szerintem itthon is talál munkát. Nem vagyok az a típus, aki könnyen feléget mindent maga mögött, és elhagyja a hazáját. Külföldön sem olyan már, mint korábban volt. Az egyik nyugati országban munkát vállalt ismerőseim közül kevesen jöttek vissza, többnyire feltalálták magukat. Kint biztos munkahelyük és fizetésük van, személygépkocsit ugyan vásároltak maguknak, bármi mást megteremteni azonban nagyon nehéz. Sok embert ismerek, aki öt-hat éve kint él, a megspórolt összegből vásárolt egy jó autót, a jövedelem többi részét pedig feléli.
KVANKA Attila pizzasütő:
— Mindenki a jobbra törekszik. Nem tagadom, annak ellenére, hogy itthon van állásom, érdeklődöm a külföldi munkalehetőségek iránt. Némely közösségi oldalon bejelöltem néhány norvégiai munkalehetőséget kínáló oldalt, és várom, hogy kapok-e valamilyen választ. Ezenkívül számításba jöhet Németország és Ausztria is. Csak az utóbbi országból kérdeztek meg, hogy milyen munkakör érdekelne. Úgy gondolom, ha egyszer elmennék innen, utána már csak látogatóba járnék haza. Persze ez attól is függ, hogyan találnám fel magam külföldön. Az itthoni körülményekkel nem vagyok megelégedve, hiszen rengeteget dolgozom, de félretenni nem igazán tudok. Itthon ötévnyi megtakarításból lehet olyan autót venni, amelyhez külföldön egy havi fizetés is elég. Kezdetben nem válogatnék a munkák között, bármit elvállalnék. Több ismerősöm huzamosabb ideje külföldön él, de olyan is van, aki Németország és Szerbia között ingázik. Néhány éve Ausztráliában jártam, kőművesként dolgoztam a messzi távolban. Jobb, ha meg sem próbálom összehasonlítani az ottani és az itteni életszínvonalat. Érdekes, hogy nem volt honvágyam Szerbia iránt.