Keveset hallani az évfordulóról, de most volt negyed évszázada a közös európai pénz bevezetésének. Egyébként nem volt egy gyors folyamat. Az Európai Unióról szóló új szerződést — mely rendelkezett a monetáris unió végrehajtásáról — az európai vezetők még a távoli 1991 decemberében a Maastrichtben megtartott Európai Tanácson fogadták el.
Egy évtizedes előkészület után, 1999. január 1-jén megvalósult az euró bevezetése. Amikor huszonöt évvel ezelőtt bevezették az Európai Unió közös valutáját a nemzetközi pénzügyi rendszerbe, azt lehetett sejteni, hogy kihívást fog majd okozni a hegemón dollár számára. Egyesek már azzal kacérkodtak, hogy az euró idővel letaszíthatja trónjáról a dollárt. A franciák már évtizedekkel korábban aggodalmukat fejezték ki. Valery Giscard d’Estaing pénzügyminiszterként már az 1960-as években Washington „rendkívül kiváltságos” valutapiaci uralma miatt fejtette ki aggodalmait. Ezután Franciaország vált a dollár ellensúlyának szánt erős közös pénz, az euró legfőbb szorgalmazójává. A bevezetése mögött nemcsak egy hatásos integrációs egységszimbólum és az Európai Monetáris Unió megteremtésének célja húzódott meg, hanem geopolitikai megfontolás is.
Az egységes valuta olyan elterjedt, hogy egyes országok önhatalmúan döntöttek, ezt ismerik el hivatalos pénznemüknek, miközben nem tagjai az uniónak. A valóságban azonban negyedszázad alatt sem tudott egyötödnél magasabb szintre emelkedni a nemzetközi elszámolásban. A mai napig egyfajta regionális pénznem maradt. Brüsszelben pedig ma is vannak olyan hangok, amelyek elégedetlenek az euró EU-n kívüli korlátozott nemzetközi szerepével, és többet szeretnének. Az egyötödöt megközelítő részarány egyúttal megfelel az eurózóna 15 százalékos „súlyának” a globális GDP-ben. Az euró a második legfontosabb pénznem lett, a dollár árnyékában. Olyan elemzések is elérhetők, amelyek azt prognosztizálják, hogy a dollár és az euró versengéséből távlatilag az egységes európai pénz kerülhet ki győztesként. Itt van azonban a megkerülhetetlen Kína. Agresszív, merkantilista filozófiát követő, méretes exporttöbbletet eredményező kereskedelempolitikája az utóbbi évtizedekben sikeres volt. Ennek tükrében logikus fejleménynek tűnik, hogy a jüan versenybe szállása globális szinten nem meglepetés.
Peking részéről a nemzeti valuta világsúlyának jelentős növelése jelentősebb geopolitikai érdeknek számít. Kína szempontjából az áhított többpólusú világrend elválaszthatatlan velejárója a dollár háttérbe szorítása. Tény azonban, hogy a jüan az ország világgazdasági súlyával egyelőre nem tölt be arányosan fontos szerepet. A formálódó többpólusú világrendben a dollár, az euró és a jüan hármas versengése várható. Az euró esetében siker lenne, ha hosszú távon nagyjából a jelenlegi szinten, a világ második legfontosabb valutájaként tudna megmaradni.
A pénzpiac azonban rendkívül bonyolult. Most olyan időket élünk, hogy nem évekre, de néhány napra is nehéz tervezni, mert nem tudni, mi történhet. Az európai valuta globális jelentősége kapcsán meg lehet említeni, hogy az euróövezetbe importált áruk csaknem felét dollárban számlázzák ki. Az olajért és a gázért is hagyományosan a legtöbb esetben még mindig dollárban fizetnek. Az amerikai elnökválasztások is befolyásolják a trendeket, de valójában mégiscsak a pénzpiacon fog eldőlni, hogy nemzetközi szinten melyik pénznek mekkora súlya lesz a jövőben.
