,,Ezennel szentté avatom ezt a keresztet' - mondta Füleki József ludasi plébános Megyeri Pál fotója

Ludas 670 éves fönnállásának ünnepségsorozata alkalmából többek között egy nemes gesztusnak is tanúi lehettek az egybegyűltek. Egy olyan önzetlen, példamutató, a közösség érdekét szolgáló tettnek állítottak méltó emléket, amilyen napjainkban ritkán akad. Nemes emberek nemes érzésű egyenes ági leszármazottainak, az egyháznak és a Műemlékvédelmi Intézet munkatársának, Beszédes Valériának a jóvoltából Füleki plébános megszentelte Piukovits Katalin földbirtokosnak a Bajai úti temetőből átszállított és a templom déli falába beépített sírkövét. Azét a nemesasszonyét, akinek férje, Varga János földbirtokos annak idején, 1817-ben telket adományozott a templom és létesítményei számára, hogy aztán 1821-ben fölépülhessen. Piukovits Katalin pedig 1932-ben, a templom fölszentelésekor egy Szent Katalint ábrázoló oltárképpel ajándékozta meg a plébániát.
A kecses vonalú, szív alakú, barokk stílusú márvány sírkő a következő feliratot viseli: ,,Itt nyugszik Istenben boldogult nemes Piukovits Katalin asszony néhai Varga János özvegye meghalt julius 1 napján 1835. Piukovits Márkus kiszitette. Igen értékes műemlékről van szó - mondja Beszédes Valéria, amilyenből kevés van ezen a tájon. Hogy a pusztulástól (és a tolvajoktól) megőrizzék, az örökösök, Martinné Mirnics Irén középiskolai történelemtanár és férje, Martin Borislav, a Közgazdasági Kar docense 1980-ban betemették a sírhant alá, s mindaddig ott rejtőzött, amíg a tanárnő idei elhunyta után meg nem született a régen dédelgetett elhatározás, hogy az egyenes ági leszármazottak: Mirnics Károly szociológus családjának, valamint a már említett Martin családnak a nevében felkérjék az illetékeseket a sírkőnek a ludasi Szent Katalin-templom falába való elhelyezésére. Az ezzel járó költségeket Martin tanár úr vállalta. A véletlen úgy hozta, hogy az adományozó nemesasszony halálának pontosan a 170. évfordulóján történt az áthelyezés.
Az ünnepség után Martin Borislav a következő információkat közölte lapunkkal:
- Piukovits Katalin, akinek megboldogult feleségem az ükunokája, és férje, Varga János a Ludaspuszta egyik leggazdagabb és legtekintélyesebb földbirtokosai voltak. Hogy mennyire fontosnak tartották a vallást mint megtartó erőt, bizonyítja ez a tettük is. A templom mellett kiépült a temető, a pap- és a kántorlak, valamint az iskola. Az akkori emberek a földön, a földért és a földből éltek, szoros rokoni szálak fűzték őket egymáshoz, erőteljes volt a szolidaritás közöttük, minden családtag tudta a kötelességét, mikor milyen munkában kell segítenie, de a termésből is arányosan részesült mindenki. Igyekeztek egészben tartani a földet, hiszen tudták, hogy ha a birtok nagy, túl lehet élni a válságos helyzeteket. Piukovits Katalin bunyevác származású volt, bunyevác anyanyelvű, a férjével azonban mindig magyarul beszélt, ő pedig kiválóan tudott bunyevácul. Az volt a szokás, hogy társaságban, ha a bunyevácok egymás között voltak, bunyevácul beszéltek, ám ha csak egy magyar is volt közöttük, már átváltottak magyarra. Az adományozók Szabadkán, a Mayer fivérek utcában laktak, a tanyájuk pedig, amelyet mi örököltünk, kint volt a Ludasi-soron, ott áll még ma is a falu közepében, a legmagasabb helyen, a templomtól mintegy 100 méterre. Tizenöt méter hosszú, hat méter széles, kelet-nyugati irányban húzódó, nádfedeles, sárgaföldből vert falú épület, két nagy (6x4,5 m-es) szobája és konyhája van és négy apró ablaka minden oldalról, a falak kúp alakúak, lent 60, fönt 45 cm vastagok, és még ma is kitartóan ellenállnak a belvizeknek. Udvara kb. egy hold, s még jól kivehetőek rajta az egyszobás cselédlakások és az istállók nyomai.
A sárgaföld ásása közben Boro bácsi több réges-régi mezítlábas gyermeknyomra talált, amiből - meg a nagymama meséiből - arra következtet, hogy az apróságok munkára való neveléséről is példát vehetnénk mi mostaniak, hiszen akkortájt a kicsinyek többnyire a felnőttekkel együtt részt vettek minden könnyebb munkában: hordták a szárat a jószágnak, tartották a sajtárt, segédkeztek a tej szűrésében, morzsolták a kukoricát...
Beszédes Valéria néprajzkutató az alábbiakat tartotta fontosnak elmondani a ludasiak és templomuk történetéről, erről egyébként lapunkban, 1999-ben már írt, Az első tanyai templom címmel:
A falu lakói Szegedről rajzottak ide több hullámban, többek között erre vall az ö-ző nyelvjárásuk. Szegények, főleg árendások voltak, bérelték a földeket, sokuknak háza sem volt. 1817-ben született meg a határozat a templom megépítéséről. Varga János kihasítva a magáéból odaadományozza ugyan a földet, 21-ben fel is épül az Isten háza, a város azonban évekig vonakodik attól, hogy az annak járó 40 láncot megadja, ami a pap megélhetéséhez elengedhetetlenül szükséges volt. Végül is a kalocsai érsek ,,veszekedte ki, hogy a Szent György-templom papja rendszeresen kijárjon a faluba misét tartani. Harminckettőben aztán rendbe tették, felszentelték a templomot, megépült a hírneves Skultéty tervezte szép paplak, s akkor adományozta Piukovits Katalin az oltárképet. Nemes emléke mindenesetre megérdemelte az utókor részéről ezt a hálát és elismerést.