A szerzők évtizedek óta írják a pop/rock számokat, és úgy tűnik, a kombinációk, azaz a lehetőségek tárháza végtelen. Magyarul: mindig lehet újat alkotni. A kérdés csupán annyi, hogy egy-egy szerzeményt mikor ununk meg.

Olvastam egy cikket, melyben tudósok azt állították, hogy egy dal akkor van ránk igazán nagy hatással, amikor még friss számunkra. Azaz minél többször hallgatjuk meg, annál kevésbé reagálunk rá libabőrrel. Nos, ezzel vitatkoznék, én inkább úgy fogalmaznám meg, hogy ha valamelyik szerzeményt naponta többször lejátsszuk magunknak, akkor nyilván megunjuk. A jó alkotás viszont akár tíz év elteltével is tud ránk hatni, ha valahol váratlanul felcsendül.

A cikk másik része arról szólt, hogy minél komplexebb egy dal, annál nehezebben lehet megunni, az agy ugyanis mindig talál benne valami újat. Mondjuk, ez is érdekes, de ilyen kaliberű dalok nem születnek nagy számban. Ha valaki megkérne, hogy kapásból mondjak egyet, akkor rögtön a Queen Bohemian Rhapsodyja jutna eszembe. Ám be kell vallani, ez a szerzemény sem volt teljesen mainstream. Na alternatív sem, valahol a kettő között, az viszont tény, hogy a megjelenése idején és a későbbiekben is populáris volt. Ahogyan az is igaz, hogy az évtizedek múlásával a zene felépítése egy kicsit butult. Félreértés ne essék, ma is vannak olyan dalok, amelyeket nagyon tehetséges zeneszerzők írnak, de sok olyan is akad, amelyik csupán arra jó, hogy hirtelen felkapott legyen, majd utána rövid idő alatt jön a gyors halál.

Arra viszont a mai napig nincs meg a recept, hogy mit kell tenni azért, hogy egy dalt sose unjunk meg. Gondolok itt arra a szituációra, amikor egy zeneszámot időnként hallunk a rádióban. Mikor unjuk meg? Nos, úgy látszik, bizonyos szerzőknek sikerült olyat alkotniuk, amit még évtizedek után is szívesen hallgatunk! Ilyen például Ten Sharptól a You vagy a Savage Gardentől a To the Moon and Back. Ezeket valószínűleg örökké játszani fogják.

Visszatérve a gyors halálra, manapság egy modern sláger két-három hónapot van topon, majd szép lassan kezd feledésbe merülni. A mai világban ha egy dal, mondjuk, két évig sláger tud maradni, akkor arra már azt mondjuk, hogy le a kalappal előtte. A két-három hónap talán kevésnek tűnik, de erről a zenei gépezet tehet. Vannak ugyanis olyan előadók, akik esélyt sem adnak arra, hogy ráunjunk a felvételeikre. Ennek érdekében szinte állandó jelleggel jelentetnek meg újabbnál újabb számokat. Ezekből pedig sok van. Gondolok itt az olyan sztárokra, mint David Guetta, Dua Lipa vagy Ariana Grande. Olyan tempóban dobják piacra az újdonságokat, hogy meg sem tudjuk szokni az aktuális slágerüket, máris itt az új. Viszont miért ne tennék, amikor az emberek zabálják.

Egy biztos: mint minden, manapság egy zeneszám megunása is felgyorsult. Lehet okokat keresni, de egyszerűen az van, hogy a rengeteg platformnak köszönhetően nagy a dömping. Ebből pedig valahogy ki kell emelkedni, hogy azok a bizonyos nagy nevek nagyobb szeletet kapjanak a tortából. Ezt úgy tudják elérni, hogy egy óriási gépezet áll mögöttük, így a zeneipar jelenleg nagyobb biznisz, mint valaha. Szóval ha tetszik nekünk, ha nem, eszméletlen mennyiségben tolják bele az arcunkba az újdonságokat. Olyannyira, hogy időnként ez már zavaró, és egyszerűen már követni sem lehet, hogy ki mit adott ki. Jelenleg azon dolgozik az ipar, hogy ha a dalokra ráununk is, ez legalább az előadókkal ne történhessen meg!

A nyitóképen Dua Lipa (Pbs.twimg.com)