Elmélet, vita és gyakorlat. A mindennapok útvesztőiből folytonosan keresve a kiutat, vagy legalábbis azt a fajta megoldástöredéket, amely nemcsak máról holnapra, de ennél azért tartósabb időre is meg tudja majd adni/teremteni a biztonságérzetet. Nekünk, a szélrózsa minden irányából immáron erős másfél-két évszázaddal ezelőtt ide, erre a tájra telepített ősök kései leszármazottainak. Vagyis: mindnyájunknak!

Felmenőink (anya)nyelvüket, (hit)vallásukat és önnön kultúrájukat féltő gondossággal és fáradságot nem ismerő szívóssággal igyekeztek megőrizni. Dacára minden felülről érkező kihívásnak és megpróbáltatásnak, amelyből a Temesköz „innenső” részében meghagyott magyar ajkú közösségének is bőven kijutott a XX. század állandó tektonikus mozgásai során. Az utat ők — mármint őseink és közösségeink fáklyavivő tanítómesterei — már kitaposták számunkra. Legfeljebb egy-egy korábban kihelyezett „markációt” kell helyenként újrafestenünk, s a helyes ösvény ismételten megfejti önmagát.

Pillanatkép a rendezvény kezdetéről

A fenti sorok a Dél-bánáti Magyar Művelődési Egyesületek XXXIV. Szemléjének szüzséjét hozzák. Tömören és köntörfalazás nélkül mutatva rá a lényegre: megmaradásunk záloga csak és kizárólag az összefogódzás. Beleértve a régió magyar ajkú gyermekeinek további felkarolását — a dél-bánáti gyermektábor révén, a művelődési egyesületek évi programtervezetének összehangolását…

„1969-ben, amikor az első szemlét útjára indítottuk, senki sem gondolt arra, hogy majd egy napon mindez a dél-bánsági magyarság szellemi értékévé fog nemesedni! Igen, a szemle most már örökség. Hagyomány, amelyet az eljöv[end]ő nemzedék ápoló gondjaira bízunk. Számunkra a szemle nem szalmalángnyi játszadozást jelent, hanem komoly, társadalmi jellegű folyamatot. Mozgalmat. […] A műsorok kínálata itt folyamatosságot jelent. Ez a mozgalom a művelődésünk és a magyarságunk megnyilvánulása, de egyben a kiteljesedés formája is” — üzente levelében Erdei Ernő bácsi, a szemle legidősebb veteránja. Óhaját a Gondviselőnek, versben (Indián dal) is testet öltött intelmeit („Nem eladó a rőt kopjafák szent emléke…”) pedig a délelőtti tanácskozáson egybegyűlteknek címezve. Ő maga, sajnos, egészségi okokból személyesen nem lehetett jelen, hasonlatosan a székely varrottasok pancsovai nagymester asszonyához, Erős Máriához. A végleg elköltözöttek emlékének egy perc néma főhajtással adóztunk.

A dél-bánsági hagyományőrző tábor növendékei

Történt mindez Pancsován, az Úr magvető havának (október) 26. napján. Helyszínileg Pancsován, a Temes-parti kisváros Nemzeti Múzeumának dísztermében. A kevevári, hertelendyfalvi, sándoregyházi, verseci, torontálvásárhelyi, székelykevei és helybéli magyar művelődésbeliek küldöttsége, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai (Kürtössy Péter és Soós Bálint), a VMMSZ (Sutus Áron), a politikum (Kudlik Zoltán, Tóth Ramóna és Pirkov Ilija), a katolikus és református egyház, illetve az írott és elektronikus sajtó képviselői jelenlétében. A vitaindítót a szemle sorrendben második rangidős veteránja, Balassa Julianna nyugalmazott pedagógus tolmácsolta, igyekezvén a szemle előtti idők, az „első kapavágások”, az 1976 és 1997 közötti „megtorpantatás”, az újrakezdés… s az azt követő esztendők legparányibb mozzanatára is emlékeztetni. Scripta manent… — vagyis csak az írás maradandó. Mint hallottuk, jó lenne az elhangzottakat publikáció formájában is közkinccsé tenni! Egy újabb megoldandó feladat. Tértől és időtől függetlenül.

Balassa Julianna

A múzeum emeletére látogatókat bensőséges kézimunka-kiállítás fogadta. Egy időtálló szőttes, mely csupán aprócska hangulati kiegészítői révén utalt arra, hogy a cágerek visszaléptetése továbbra is időszerű őszderéki aktivitás ezen a vidéken. A közszemlére helyezett munkákat és elkészítőinek igyekezetét méltató jegyzetet Jóna-Andrejević Valéria tanárnő olvasta fel. 

Hic Rhodus, hic salta… — mondották egykoron a régi latinok. Félreérthetetlenül utalva arra (is), hogy a jelenben felbukkanó gondokat, problémákat bizony csak a jelenben és csak a rendelkezésü(n)kre álló eszközökkel lehetséges megoldani! Ki-ki a saját tálentuma szerént cselekedvén, mégpedig késlekedés nélkül. Mert bár életünkben, közösségeinkben is előfordul, hogy — a Szentírás-béli fügefához hasonlatosan — nem „termünk” gyümölcsöt, az Úr által jónak látott kegyelmi idő homokszemei még nem peregtek le teljesen! Még mindig tehetünk önmagunkért és egymásért, ráadásul nem is keveset…

A helyszínül választott Borromeo Szent Károly-templomban nt. Halász Béla református lelkész és Msgr. Gyuris László plébános tartott közös ökumenikus istentiszteletet, mely után a szemle résztvevői a város művelődési központjának színháztermébe vonultak át közös ünneplésre, egymás megajándékozására. Zenével, énekhanggal és néptánccal, illetve lakóhelyük hagyományának ízlésesen koreografált szeletkéivel. 

S mielőtt elköszöntünk volna egymástól, a szemle vándorjelvényei is újfent útra keltek. Rancz Károly úrtól, a pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület elnökétől Papp Mária asszony, a székelykevei kultúrások egyik tartópillére vehette át őköt. Rajtuk a felvidéki Tompa Mihály református lelkész, költő örök érvényű versének (Madár a fiaihoz) soraival: „Fiaim, csak énekeljetek!”

A székelykeveiek fellépése

A Dél-bánáti Magyar Művelődési Egyesületek Szemléje nemzeti jelentőségű programként a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Szövetség ajánlásával Magyarország Kormánya támogatását élvezi, mely a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság révén, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével ért célba. A rendezvény a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű regionális rendezvénye.

A Dél-Bánság magyarságának 2024. évi, jelentős rendezvényét a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács, a Pancsovai Nemzeti Múzeum, a Pancsovai Művelődési Központ és Pancsova Város Önkormányzata támogatta.

A torontálvásárhelyi Pipacs Nőegylet képviselői

A pancsovai Pántlika énekegyüttes

Papp Lea és Györfi Lea