home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Meglopva, megalázva
Perisity Irma
2022.08.19.
LXXVII. évf. 33. szám
Meglopva, megalázva

Biztosan az olvasóban is felmerült már a kérdés: Vajon hol van az egymás iránti tolerancia határa? Meddig tűrhető, ha valaki tudatosan, tervszerűen él vissza bizalmunkkal, érzéseinkkel? Erre keresi a választ — és tőlem is várja — a középkorú asszony, akit a beszélgetésre felnőtt lánya is elkísért.

— Azért hoztam Herminát magammal, mert úgy gondoltam, így könnyebben áll össze szánalmas életem története — mondja komolyan az asszony, miközben megnyugtatja a láthatóan ideges lányt, hogy neki egyetlen szót sem kell szólnia. — A lányommal rendkívül szoros, őszinte kapcsolatunk van, ami annak a következménye, hogy a születése óta csak velem volt, az apját sosem ismerte, mert az lelépett, ahogy megtudta, hogy terhes vagyok. Én — a szüleim ellenkezése ellenére — nagyon akartam a babát, és minden gond nélkül meg is szültem. Szerencsére a szüleim elég jól szituáltak voltak, és az unoka ellen sem volt semmi kifogásuk. Ők csak engem akartak megkímélni attól, hogy egyedül neveljek egy gyereket, hiszen alig fejeztem be a középiskolát. A lányom apja szó nélkül ment el, és nem jelentkezett többé. Évek múlva tudtam meg, hogy egy görög szigeten él, családot alapított. Én a lányomnak őszintén elmeséltem, hogyan jött a világra, és mennyire örülök neki, hogy az anyja lehetek.

Természetesen a szüleimnél laktam a kislánnyal, amikor pedig napközis korú lett, dolgozni kezdtem, és anyám vigyázott rá. Nekem eszembe sem jutott, hogy új kapcsolatba kezdjek, a lányom mindennél fontosabb volt számomra. Iskolás volt, amikor a munkahelyemen megismerkedtem egy fiatal jogásszal, akivel eleinte csak barátkoztunk. Néhány hónap múlva úgy éreztem, a kapcsolatunk több a barátságnál, de nem kezdeményeztem. Ő volt, aki megkérdezte, el tudnám-e képzelni az életet vele. Megjegyzem, nagyon jó viszonyt alakított ki Herminával, és úgy éreztem, ez ideális alkalom, hogy családom legyen. A szüleimnek sem volt ellenvetésük, a fiúnak pedig nem voltak szülei, csak néhány távoli rokona. Mindenki elégedett volt, amikor összeházasodtunk, mert szerintük nagyon összeillettünk. Az esküvő után a szüleim vettek egy háromszobás lakást, segítettek bebútorozni, és minden tekintetben mellettünk álltak. A lányom is elfogadta a férjemet, és apunak szólította. Az apám egy szlovéniai élelmiszergyár kereskedelmi utazója volt, anyagi gondjai nem voltak a családnak.

A férjem azt akarta, hogy szüljek még egy gyereket. Ezt meg tudtam érteni, annál is inkább, mert a lányommal úgy bánt, mintha a biológiai apja lett volna. De sajnos nem maradtam állapotos. Megszámlálhatatlan orvosi vizsgálat után megállapították, hogy nem eshetek teherbe. Az első pillanatban a férjem nem csinált ebből gondot. A szüleim javasolták, hogy hagyjam ott a munkahelyemet, szenteljem az időmet a családnak. Így lett. De néhány hónap múlva apám közúti balesetben meghalt, és azt hittük, a férjem keresetéből kell majd élnünk. Kiderült azonban, hogy apámnak több bankban volt jelentős megtakarítása. Anyámmal úgy döntöttünk, hogy felhatalmazzuk a férjemet, kezelje ő a tőkét, és megbeszélés alapján olyan üzletbe fektetjük, amely szerényen, de jövedelmez. Három év múlva anya is meghalt, mi hárman maradtunk, az igényeinkhez alakítottuk a szüleim családi házát, a mi lakásunkat pedig eladtuk. 

Amikor a lányom befejezte a középiskolát, úgy döntöttünk, veszünk Belgrádban egy lakást, és ha majd diplomát szerez, nyugodtan maradhat a fővárosban, nem lesz lakhatási gondja.

A férjem nagyon sokat utazott, de a kereskedelembe fektetett tőkét okosan kezelte, sosem szűkölködtünk. A lányom a diplomamunkáját készítette, amikor a férjem javasolta, hogy a belgrádi lakásban ideiglenesen engedjük át az egyik szobát egy ismerősének, aki babát szült, de otthon nem akarják befogadni, mert nincs megesküdve a gyerek apjával. Persze hogy beleegyeztünk. De két hónap múlva, amíg a lányom az egyetemen volt, a lakó babástul, holmistul felszívódott. A lakáskulcsot a szomszédban hagyta. És ugyanekkor a férjem is eltűnt. Rövid idő múlva kaptam tőle egy levelet, melyben beismerte, hogy aljasan viselkedett, és bocsánatot kért. Közben az apám megtakarított pénzéből varázsolt tőkét az utolsó paráig felvette. Gondolja el, még a szüleim házát is eladta, engem csak értesített az új tulajdonos, hogy költözzek ki onnan. Hónapok múltak el, mire összeállt a kép. Anyámék házát kettőnk nevére írattuk, amikor megörököltem, az én nevemet a szerződésen a férjem írta alá — hogy hogyan hitelesítette a dokumentumot, azt még ma sem tudom. És azt sem, hogy hol van. A lakó a szeretője volt, a babája a gyereke. Már több mint egy éve kerestetem. Nem is annyira az anyagiak miatt, inkább azért, hogy meglakoljon, amiért meglopott és megalázott. Ennyivel tartozik nekem.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..