A Vajdasági Ifjúsági Fórum kiemelt rendezvénye, a XX. Vajdasági Szabadegyetem, július 5-e és 9-e között zajlik Kishegyesen, a Kátai-tanyán. Az eseménynek az idén 120 résztvevője van, akik Vajdaság mellett a Kárpát-medence több régiójából érkezetek. Ezúttal az egészség, a sport és a környezetvédelem témakörében hallhatnak előadásokat a fiatalok, valamint műhelymunkák, csapatjátékok, koncertek színesítik a programot.
A megnyitón Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszöntötte a jelenlévőket, és ismertette az MNT ösztöndíj-programját.
Az első napon tartott előadást dr. Vickó Ferenc szerbiai egészségügyi államtitkár, melynek témája a Szexuális élet változásai: Kinek és mikor ajánlott a HPV fertőzés elleni védőoltás Szerbiában? volt.
Ma, július 6-án 10 órakor kezdődött a Vajdasági Szabadegyetem hivatalos megnyitója, melyen Pásztor István, a VMSZ elnöke mondott üdvözlő beszédet.
A nemzetpolitikai kerekasztal beszélgetésen részt vesz Pásztor István, a VMSZ elnöke, Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke és Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke.
Délután Dr. Hevesi Krisztina egészségfejlesztő szakpszichológus tart előadást A Tinder útvesztőjében címmel, majd este táncház zárja a napot.
Forrás: Pannon RTV, Hét Nap
Fotó: Pannon RTV