Pedig már mindent megszerveztek, kiosztották a feladatokat, számtalan segítő járult volna hozzá a konferencia sikerességéhez, a helyi közösség vezetőitől a hagyományápolók egyesületének meg a Nők Klubjának tagjaiig...

Palatinus Aranka (fotók: Facebook)

A Vajdasági Helytörténeti Társaság konferenciáján a budapesti előadó Trianonról szólt volna, bemutatták volna a társaság évkönyvét is, melybe bekerült Palatinus Aranka tanulmánya is, A lelki sebek nem hegednek, mely a délszláv háborúról szól. Helyben gyűjtött adatokra alapozott dolgozat a sorozásoktól kezdődően arról is, hogy kit hova vittek, mely harctérre, és hogy azok az emberek nem azért mentek, mert akartak, hanem mert féltették a családjukat vagy a munkahelyüket, a megélhetésüket, ezért tettek eleget a besorozásnak. Sokan elhagyták a szülőfalujukat, mert féltek, és bizony húsz év távlatában Muzslyán nagyon sok ház üresen áll. A fiatalok nem azért mentek el, mert kalandra vágytak, hanem azért, hogy legyen mit tenni a családnak az asztalra. Arankát mélyen érinti, amikor olyanokat hall, hogy valaki elítéli az elvándoroltakat, azt mondva rájuk, hogy azért mentek külföldre, mert kalandvágyók voltak. Szerinte senki sem azért ment el, hogy meggazdagodjon, hanem hogy pusztán élni tudjon, gondoskodjon a családja megélhetéséről. Az adatok arról szólnak, hogy mintegy 500 család távozott abban az időben a településről, főleg fiatalok. Ennek a számnak a fele a behívók elől menekült, a másik fele pedig munka nélkül maradt, hiszen akkor kezdődött el a privatizáció, a gyárak sorra zárták be a kapuikat.

Beszélgetésünkkor javában tartott a kijárási tilalom, melytől most sem vagyunk túlságosan távol, hiszen a helyzet némiképp még rosszabbá is vált. Arra a kérdésre, hogy most mivel foglalkozik, Aranka elmondta, mintegy három hónapon át egyedül volt, mert a férje és a fiatalabb fia Magyarországon ragadtak. A fia a Pécsi Egyházmegye egyik hitoktatója, és itt is rögtön megjegyezte, bizony az ő gyermeke sem kalandvágyból ment Magyarországra, hanem azért, mert itthon nem kapott munkát, így arra kényszerült, hogy ott próbálkozzon, ahol van lehetőség. Hozzáfűzte, azért, hogy a gondolatai ne kalandozzanak el negatív irányba, nagyon sokat dolgozgatott a kertben, emellett virtuálisan több szentmisén is részt vett, hiszen akkor így közvetítették a szertartásokat (mint ahogy bizonyára a közeljövőben is lesz ilyenre példa). A régi eseményeket is igyekszik feldolgozni, a délszláv háború, annak következményei is foglalkoztatják. Hogy mennyi kálváriát megjártak az emberek, arról mindenkinek vannak történetei, magának Arankának is. Mint mesélte, előkereste a család régi útleveleit, és nézegette, hogy a délszláv háború idején mennyi vízumra volt szükségük, amikor valahova utazni szerettek volna, például a Háló által szervezett táborokba, zarándoklatra. Hogy minél kevesebb pénzbe kerüljön, rokonok által próbálták megszerezni a dokumentumokat, sőt egy alkalommal egy teljesen idegen néni segítségével kapták meg a tartózkodási engedélyt, mely mentesítette őket a vízumok beszerzésétől. Még ma is megkönnyezi, ha a jóságos, idős hölgyre gondol, aki szó nélkül végigjárta velük a hivatalokat, hogy megkapják a pecsétet az útlevélbe a Palatinus család minden tagja részére.

Maga a helyzet, a bezártság is egy kissé hozzájárult ahhoz, hogy többet foglalkozzon a kutatásaival, a visszaemlékezéseket összegzi, írja le, melyek a délszláv háborúhoz kapcsolhatóak, de emellett a népi táplálkozás is érdekli, hogy milyen ételeket fogyasztottak egykoron, illetve manapság. Ennek a leírása is folyamatban van, erről is készül egy tanulmány.

Palatinus Aranka a férjével

Az asztalon levő nyitott laptop is arról tanúskodik, hogy a munka folyamatos, időnként leül hozzá Aranka, hogy bevigyen egy feldolgozásra váró szöveget. Megemlítette, milyen jó a modern technika, hiszen ha visszaemlékezik, a gyerekkorában rádió is alig volt egy-kettő a faluban, tévéről pedig álmodni sem mertek. Azokban a régi időkben nagy hagyománya volt a szomszédolásnak, és az ott hallottakat Aranka is magába szívta, imádta hallgatni a régi történeteket. Sokat meséltek az I. világháborúról, különösen szeretett az anyai nagyszüleihez elmenni, hiszen a nagyapja is megjárta a nagy háborút, a szaloniki fronton harcolt, a nagyanyja pedig a bűbájos nagyapjáról mesélt, hogy mivel ámította a családot, mi mindent tudott bűbájoskodással elérni. Ezek a történetek, mesék már gyerekkorában felkeltették az érdeklődését a kutatás iránt, és ennek a folytatása az lett, hogy a gimnázium első évében már konkrét gyűjtéseket is végeztek. Megboldogult Steibel Piroska magyartanárnő, aki a diplomadolgozatát készítette a muzslyai tájnyelvről, megbízta tanítványait, hogy járják a terepet, és segítsenek neki, így már középiskolás korában belekóstolhatott a gyűjtés adta lehetőségbe, a helytörténeti kutatásokba.

A jövőben még sok munka vár rá, érdekesnek ígérkezik a muzslyai határban a tanyasi élet feltárása. Eddig is nagyon sokat foglalkozott ezzel a témával, de még mindig vannak olyan mozzanatok, amelyek felkutatásra, leírásra várnak, hogy a néhai életmód minden egyes kis szegmense megmeneküljön a feledéstől. Palatinus Aranka egy nagy vágyát is megemlítette. Arról szeretne kötetet megjelentetni, hogy Muzslyán régen létezett egy nagyon jól működő szövetkezet, mely jó néhány családnak nyújtott megélhetést, de ugyanez a szövetkezet működtette a híres Piros Csizmát is, egy menő szórakozóhelyet, ahol bálokat, ünnepségeket, nóta- és táncesteket, valamint más rendezvényeket tartottak, melyek híre messzire eljutott. Sőt, a hely még ma is él a köztudatban, mert például, főleg az idősebbek, ha valamit magyaráznak, akkor azt mondják, hogy a Piros Csizma udvarában van ez vagy az, a Piros Csizmának által van a Petőfi, stb. A szövetkezetben tizenöt évig dolgozott Aranka, húsz évet pedig a helyi irodában. A férje is a szövetkezetnek az ösztöndíjasaként, tizenöt évesen kezdte ott meg a munkát, majd sok éven keresztül a vezetője volt, ott tevékenykedett, mindketten jól ismerik az egykori munkafolyamatokat, és minden bizonnyal könnyen elkészülhet a kiadvány. Persze még sokan élnek ama termelők közül is, akikkel el lehet beszélgetni, akik esetleg egy-két olyan fontos adatra is emlékezhetnek, amelyből teljes mértékben összeáll majd a kép.

Hogy mennyire tud hódolni a hobbijainak, arról Aranka azt mondta, hiába vásárolta meg a különféle fonalakat, hogy nyugdíjasként kézimunkákat készítsen belőlük, nem éppen úgy alakult a helyzet. Már a kéz sem úgy működik, a reuma is teszi a dolgát, az pedig csak egy elképzelés, hogy az ember időmilliomos lesz, ha nyugdíjba vonul.

A tulajdonában mintegy 240 iratos falvédő is van, melyeket szívesen odaajándékozna a tájháznak, ha volna ilyen Muzslyán. Kár lenne, ha a helyi parasztasszonyok kézimunkája, melyet a földeken elvégzett nehéz munka vagy a ház körüli tevékenységek befejezése után a lámpa fényénél varrtak ki, nem ékeskedne a közösség javára. Aranka a szentek szobrait is gyűjtötte, illetve parfümösüvegecskéket is, de fényképgyűjteménye is gazdag. A fotók a régi lakodalmi pillanatokat örökítették meg, továbbá a munkával kapcsolatos felvételekből is sok van, meg családi képekből. Téma tehát még számtalan adódna, hiszen a Muzslyára települt családok mindegyikéről készülhetne egy-egy tanulmány, feldolgozva, hogy melyeknek élnek még itt a leszármazottjai.