Szabadkán bűnvádi feljelentést tett a Vajdasági Magyar Szövetség az önkormányzati választásokkal kapcsolatbanMájus 6-a óta, a választásokat követően meglehetősen felgyorsultak a politikai történések Szabadkán. Néha alig lehetett nyomon követni a történéseket, gyakran még a sokat tapasztalt politikus...
Május 6-a óta, a választásokat követően meglehetősen felgyorsultak a politikai történések Szabadkán. Néha alig lehetett nyomon követni a történéseket, gyakran még a sokat tapasztalt politikusok és az újságírók sem győzték figyelemmel kísérni a fejleményeket, a nappalok összefolytak az éjszakákkal, s folyamatosan szinte áradt az újabbnál újabb információ. Ezért időrendben összegezzük a történéseket:
Maglai Jenő, a VMSZ szabadkai elnöke délután sajtótájékoztatón számolt be a választási anyagok vizsgálása során észlelt rendellenességekről. Mint elmondta, fény derült arra, hogy egyes választóhelyeken több szavazócédula került az urnába, mint ahányan szavaztak, néhol viszont 30-40 szavazócédula is hiányzott, az érvénytelen szavazatok között találtak érvényes szavazatokat is, illetve egyes szavazócédulák színárnyalata eltért a többitől. A VMSZ aktivistáit, akik a szavazólapokat tartalmazó zsákokat vizsgálták, a Demokrata Párt szabadkai szervezetének tisztségviselői és magas pozícióban levő országos politikusai folyamatosan zaklatták. Jelenlétükkel és beszólásaikkal nyomást gyakorolva azokra, akik a választás demokratikus folyamatának részét képező betekintést próbálták végezni. A VMSZ-nek szilárd meggyőződése, hogy az átvizsgálás folyamatát azért obstruálták a Demokrata Párt politikusai, mert takargatnivalójuk volt. A VMSZ szerint az átvizsgálás minden törvénytelenséget egészében megmutatott volna és nyilvánvaló, hogy a választási bizottság a folyamatok késleltetése miatt nem adta ki a végzést idejében.
Este a választási bizottság elnöke személyesen közölte Maglai Jenővel, hogy 24 órával meghosszabbítják az átvizsgálás folyamatát. Este 11 óra körül azonban a Központ I. szavazókörzet zsákjainak vizsgálása közben nagy mennyiségű eltérő kék szavazólap került elő, s akkor a folyamatok leállítása végett a Szerbiai Demokrata Párt, a Szerbiai Szocialista Párt és a Liberális Demokrata Párt beadványt nyújtott be a választási bizottsághoz, hogy ha éjfélkor nem zárják le a folyamatot, feljelentik a választási bizottság tagjait. A VMSZ az egyre feszültebb légkör miatt úgy döntött, hogy kivonja aktivistáit a munkából, így azok csak addig maradtak bent, amíg jegyzőkönyvbe nem vették az eltérő kék színű önkormányzati szavazólapok tényét. Közben kivonultak a csendőrség tagjai is, akiket nem tudni, hogy milyen okból rendeltek a helyszínre.
Szombaton kora este Szabadkára látogatott Boris Tadić, a Demokrata Párt köztársasági elnökjelöltje. Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével is tárgyalt. A zárt ajtók mögött folytatott, mintegy egyórás megbeszélést követően rövid sajtótájékoztatót tartottak a Magyar Házban. Boris Tadić kiemelte, hogy az önkormányzati szinteken kialakult nézeteltéréseket a pártok helyi szervezeteinek kell megoldaniuk, a mostani helyzetet ugyanis ők idézték elő. Hozzátette: ő maga fogja ellenőrizni azokat a lépéseket, amelyeket az előállt problémák megoldásáért tesznek, figyelmet szentelve annak, hogy azok összhangban legyenek a VMSZ elnökével megállapodott alapelvekkel. Boris Tadić hangsúlyozta, nem kíván beleavatkozni abba, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség hogyan dönt az elnökválasztások további menetével kapcsolatban, hiszen arról a VMSZ illetékesei határoznak majd.
Maglai Jenő, a VMSZ szabadkai szervezetének elnöke pedig hangsúlyozta: a VMSZ-nek szilárd meggyőződése, hogy Szabadkán meg kellene semmisíteni a választási eredményeket. Az addig nyilvánosságra hozott szabálysértéseken kívül kiemelte: a szavazócédulák átvizsgálása során több száz olyat találtak, amelyek színárnyalata eltért a többitől, s a papírminőségük és a logójuk is különbözött. Felettébb gyanús, hogy a több száz világosabb szavazócédulán a Demokrata Párt sorszáma volt bekarikázva, két-három esettől eltekintve, amikor a leadott szavazatok a Szerbiai Demokrata Pártot erősítették. Maglai hozzátette: ezek tények, az észrevételekről jegyzőkönyv készült, valamint a lapokat egy nyomdaipari szakértő is megvizsgálta, s megerősítette, hogy jelentős különbségek észlelhetőek a szavazócédulák között.
A VMSZ az ügyet átadta az ügyészségnek, és bűnvádi feljelentést tett. A sajtótájékoztatón Pásztor István pártelnök és Maglai Jenő szabadkai elnök is annak a reményének adott hangot, hogy bizonyítást nyer az igazság. Kijelentéseik szerint nyugodtan várják a fejleményeket, hiszen a VMSZ mindent megtett, amit megtehetett, most már csupán az a kérdés, hogy az illetékes ügyészségnek lesz-e elegendő ereje és kellő akarata ahhoz, hogy érvényesítse az igazságot.