A második világháborútól errefelé eltelt 60 évben talán három (és fél) olyan (rövid) időszak volt, amelyben földműves-társadalmunk viszonylag jól érezte magát. Ebből kettő annyira kedvező volt, hogy akár két kézzel szavazott volna az egykori reformok rendszerére a parasztember: 1965 után és az utolsó jugoszláv miniszterelnök, Marković idejében. Ekkor ugyanis rendezték az árviszonyokat, nem őrizték mindenáron az életszínvonalat a mezőgazdaság rovására, megkülönböztetés nélkül mindenki számára megnyílt a hazai és a külföldi piac, bárki ott adhatta el terményeit, áruját, ahol akarta, ahol a legtöbbet kapott érte. A legelső jó időszak az ötvenes évek elejére tehető, mivel ekkor számolták fel a termelőszövetkezeteket. Visszaadták a földeket a tulajdonosoknak - igaz, 10 hektárra maximálva. Ez így is jó volt sokaknak, mivel szabadon gazdálkodhattak, s abban az időben aligha tudott volna ennél többet jól megművelni egy négytagú család. Könnyítésnek számított, hogy egy háztartáson belül akár három maximum is ,,kivehető" volt, ha a nagykorú gyerek, a családapa és a nagyszülő kijelentette, hogy habár egy fedél alatt élnek, nem ugyanabból a tálból kanalaznak. A zárójelbe tett fél időszak a társas termelés bevezetésének első öt-hat évére vonatkozik, amikor csakugyan jó és elég bizalmas volt az együttműködés az egyéni termelők és a földműves-szövetkezetek között.
Különben a bajusztépéstől a legközönségesebb átverésekig igen váltakozó volt a mezőgazdasági ,,politika", s ennek következtében a paraszt ember sorsa, fejlődésének lehetősége.
De nem az általános helyzet, pláne nem a múltak felett kívánok keseregni. Az borzaszt el, ami mostanában kenyerünkkel, tehát a búzánkkal történik. Ezen belül azok magatartása, akiknek a léte és jövedelme attól függ, termel-e elég kenyérgabonát a földműves.
Ki kell mondanom, hogy ahogyan a malmok viselkednek, s pláne a mögöttük álló társulásuk, a Žitovojvodina, az egyszerűen elképesztő. Mert mit jelent az, hogy a búza kilójáért 9 dinárt fizetnek, s ettől csak parákban lehet eltérni a minőségtől és a tárolási költségektől függően? Kartelles viselkedés ez a javából, márpedig úgy tudom, nekünk (is) van monopolellenes törvényünk, tehát az államatya nem vonhatja meg a vállát ennek ténye fölött. Még akkor sem, ha évek óta hangoztatja, hogy a búza termelését és forgalmazását ,,szabaddá kell tenni", ami a mi gyakorlatunk szerint azt jelenti, hogy az állam nem segíti prémiummal a termelést. Mert persze az sem igaz, hogy közvetlen szomszédainknál olcsóbb a búza és ott sincs prémium. Ez ugyanis féligazság, mert szomszédjaink vagy tagjai az EU-nak, vagy annak küszöbén állnak, tehát a búzatermelők szép összeget kapnak az államtól költségeik fedezésére. Na persze: szervezett termelőkről van szó, ilyenek nálunk is vannak (és kapnak pótlékot), akik alávetik magukat a felsőbb utasításnak, ami kimondja, kinek mennyi búzát kell, vagy érdemes termelni, hogy ne boruljon fel az áruegyensúly. Csakhogy nálunk a parasztságnak alig 15-20 százaléka szervezett - a 75-80 százalék meg forduljon föl?
Itt felmerül egy másik furcsaság. Hogyan lehetséges az, hogy egyformán 9 dinárt kap a búzájáért az, aki megfelelő, jó talajon termel, meg az, akinek földje dimbes-dombos, részben szikes vagy homokos? Nem kell nagy ész annak megállapítására, hogy a termés minősége nem lehet egyforma. Nálunk például mindenki, akit érdekel, jól tudja, hogy amióta van gabonakereskedelem, Topolya környékének búzájáért kupecek és tőzsdések egyaránt fillérekkel, forintokkal, parákkal és dinárokkal többet fizettek, mint a Vajdaság más részeiben termettért. Ha tehát búzában szabad a vásár, a kereskedelemnek és a minőségvizsgálatnak egyaránt legalább megközelítőleg tisztességesnek kellene lennie ahhoz, hogy a parasztember terméke értékével azonos árat kapjon. De hol van nálunk ilyen szervezet - a tisztességről már nem is szólva?!
A Ðinðić-kormánynak volt egy (korrumpált illatú) mezőgazdasági minisztere Dragan Veselinov személyében, aki elsőként hangoztatta, hogy ne termeljen búzát a paraszt, ha nem fizetődik ki neki. Azóta ez szinte állami állásponttá vált, s minden ellenkező ígéret ellenére a lényeg nem változott. Hiába mondja a termelő, hogy a búza termelési költsége 12-14 dinár, ha nincs, aki ezt elismerje, s a malom-kartellnek senki sem üt a fejére. Némi rosszmájúsággal azt mondhatnám, hogy ezek az üzemek a magánosítással olyanok kezébe kerültek, akiknek se érzékük, se fogalmuk nincs ahhoz és arról, hogy mit jelent Vajdaságban földműveléssel foglalkozni.
Mi mindennek az eredménye? A búzatermelés csökkent. Az idei rossz idő megtizedelte a termést. Még nem mondták ki hangosan, de mindenki tudja: kenyerünk akkor lesz a jövő aratásig, ha búzabehozatalra kényszerülünk. S mennyiért veszünk majd búzát - a jövő tavasszal? 14-15-16, dinárért, netán még többért? Nem lenne tehát jobb a 9 és 15 dinár közötti különbségnek legalább felét kifizetni prémiumként? Hiszen nyílt titok, hogy a drinai és a Crna Gora-i nyílt határainkon keresztül elmegy a búzánk - hiszen az onnan (és Horvátországból!) érkező felvásárlók egyből és zsebből fizetnek érte - 9 dinárnál többet. Úgy járunk a búzával, mint a cukorral: viszik a horvátok és eladják az Eu-ban - helyettünk! Sőt most már répát is termelünk cukorgyáraik számára...
Ideje lenne észbe kapni - legalább itt, Vajdaságban!