De ehhez bevállalósnak, fiatalosnak, frissnek és tájékozottnak is kell lenni. Ilyen a SolidGrad csapata. Mely meglátta a csodát, a lehetőséget a már nem működő Solid cipőgyárban. Lecsapott rá, és megtalálta a tökéletes helyszínt az Új szintézis — Vajdasági Magyar Képzőművészet 2021 című kiállításhoz. Omladozó falak, indusztriális helyszín, tágas és szellős tér, melyben a művészet s annak fogyasztói is mélyeket tudnak lélegezni.

A kiállításról nem szeretnék mélyenszántó kritikát írni, hiszen sokkal fontosabbnak gondolom a fenti néhány sort arról, hogy ezt a helyet óvnunk, támogatnunk és reklámoznunk kell. A kiállítást szervező csapat előtt pedig emelem kalapom, s őszintén remélem, hogy ebben azok is meglátják majd a lehetőséget, akiknek szava sokkal többet ér, mint az enyém. A mostani kiállítás anyaga pedig megállná helyét bármely neves európai galériában, múzeumban. Komoly, szépen válogatott képzőművészeti utazásra invitálnak bennünket a szervezők. Kukkantsanak be előbb fotóink által, majd pedig csavarják nyakuk köré vastag sáljukat, és nézzenek be a Solid cipőgyárba, mely átlényegült a kreativitás transzparensévé. 

A fotóriport mellett pedig álljon itt Klájó Adrián megnyitóbeszéde, s csak remélni tudom, hogy aki Szabadkán jár, az betér ebbe a különleges térbe, mely egy pici európai kultúrszelet csempész be a vajdasági képzőművészközegbe. Reméljük, a Solid még sokáig nyitva áll majd a művészek, kiállítók s a közönség előtt.

— Az előttünk álló kiállítás, a maga módján, kétségkívül történelmi esemény. Ács Józsefre emlékeztet bennünket, arra az alkotóra, aki nemcsak képzőművész volt, hanem, mondhatnánk, valóságos intézmény. Ezek az idén elhunyt szabadkai művészettörténész, Bela Duranci szavai, melyek az Ács József Ajándékgyűjtemény megnyitóján hangoztak el Topolyán 2009-ben. És milyen igaza volt! Hiszen 2014 óta, amikor is Ács József festőművész születésének 100. évfordulójáról emlékeztünk meg, a sokoldalú művész születésnapja, november 14-e a vajdasági magyar képzőművészet napja. Attól kezdve minden évben nagyszabású csoportos kiállítások vannak rendezve a jeles dátum körül, ezzel pedig kőbe vésődött a tény, Ács József a vajdasági művészeti színtér megkerülhetetlen intézménye. És akkor hangozzék el a történet, mely alapjául szolgált itt ma a mi történetünknek: Ács József, aki a többi közt a Topolyai Művésztelep alapító tagja, a múlt század ’70-es éveiben kis szintézis néven ismertté vált törekvést indítványozott, melyet a városi elöljárók elé is beterjesztettek. Ma is páratlan dolog, hogy a politikum akkor fogékonynak mutatkozott a kezdeményezés iránt, olyannyira, hogy a város alapszabályába is bekerült a kitétel, mely szerint a jövőben csak képző- vagy iparművészeti alkotással nemesítve lehet felhúzni egy középületet. És hogy újra Bela Durancitól idézzek: „Beindult a kisszintézis, vagyis nem galériája lett a városnak, hanem maga a város lett galéria. Ennek a programnak köszönhetően freskókkal, fali kerámiakompozíciókkal és szabadtéri szobrokkal díszítettek iskolákat, egészségházakat, könyvtárakat, Topolyán a szállodát, így összekapcsolva a művészetet a környezettel. […] Ez megegyezik a szecesszió idejéből származó elvvel, amikor arra törekedtek, hogy létrejöjjön a művészet, a munka és az élet egysége. […] Elkezdődött egy rendkívül magasztos történelmi egység a képzőművészet és a közönség előtt.” Tehát az elhangzottak alapján született meg a kis szintézis átkeresztelésével az Új szintézis. Ezek abban különböznek, hogy ez a megmozdulás nem a város külső arcára irányul, hanem egy olyan belső, vadonatúj térre, amely nem szokványos galéria, ezzel pedig a városnak szeretnénk új kiállítóhelyet adni. Ami pedig mindenképp közös, az a magasztos egység megteremtésének igénye a művészet, a munka és az élet között. Rendhagyó eseménynek lehetünk tanúi, hiszen első ízben költözött e falak közé képzőművészet, ide az egykori Solid cipőgyár 1000 négyzetméteres termébe. Mindez két egyesület, a Topolyai Művésztelep és a SolidGrad közös gondozásában jött létre. A kiállított anyag magját a művésztelep gyűjteménye adja, melyhez előbb az idei nyári alkotótelep friss termése csatolódott, majd ezt erősítve és gazdagítva adódtak hozzá a környék művészeinek alkotásai. Páratlan, hogy Vajdaságnak ennyi alkotó egyénisége van — és még ennél is sokkal többen vagyunk! Harminckét képzőművész munkája alkot itt új szintézist, olyan új összképet elénk tárva, amely bemutatja, hol tart ma a vajdasági magyar képzőművészet.

És hogy kik azok, akiknek alkotását megtekinthetjük a Solid kiállítótermében?  Hát ők: Bicskei Anikó, Raffai Ingrid, Vass Szabolcs, Varga Valentin, Somorai Renáta, D Nagy Kornélia, Gubik Korina, Miroslav Jovančić, Munjin Andrea, Munjin Diana, Stefan Preradović, Sütő Anna, Újházi Adrienn, Pesti Emma, Szalma Zsóka, Sagmeister P. Laura, Nagy Abonyi Dávid, Lak Róbert, Kiss Natália, Bolyos Szenti Lilla, Torok Melinda, Maurits Ferenc, Lódi Gábor, Utcai Dávid, Sinkovics Ede, Törteli Réka, Lázár Tibor, Zsáki István, Csernik Attila, Szabó Benke Róbert, Pančić Krisztián és Klájó Adrián.

Egy grandiózus bravó, kalapemelintés, meghajlás és taps jár a szervezőknek meg természetesen a kiállítóknak. Szeretnék még nagyon sok kiállítást végigjárni ebben a csodálatos térben, ahol a múlt és a jelen találkozik. Ez a neonokkal megvilágított hely szinte pöfékeli az arcunkba azt, hogy ide bizony művészet kell, és sugallja az üzenetet: hagyjátok a fiatalokat belakni azokat a tereket és épületeket, amelyek eddig üresen álltak, és senki nem foglalkozott velük. Irodákat még nagyon sok helyen ki lehet alakítani.