Nagyon sok előadást néztem végig, s ugyanennyi kerekasztal-beszélgetést hallgattam meg. A végére nem csak az agyam zsibogott, a szemem és a lábam is. Ilyen egy fesztivál. Panaszkodhatnék, hogy túl sok program volt, de hát végül is nem kötelező mindent megnézni, s így legalább a mezei nézőnek volt miből választania.

A sok előadás közül emelném most ki a kedvenceimet, vagyis az első hármat. Ezek pedig a Compagnie Maguy Marin — Maison des Arts et de la Culture Créteil (FR): May B (koreográfus: Maguy Marin), Zágrábi Ifjúsági Színház (CRO): Eichmann Jeruzsálemben (rendező: Jernej Lorenci) és az abszolút kedvenc a Ljubljanai Ifjúsági Színház (SLO): no title yet című előadása, melyet Tomi Janežič rendezett.

A May B Samuel Beckett drámái alapján készült táncelőadás. Minden mozdulat a helyén van, fehérre mázolt arcú, poros, kócos karakterek a színpadon, eszembe juttat egy cirkuszi világot is, a sok bőrönd, a menekülést, költözést idéző jelenetek a zsidók üldöztetését is hozták. Ismétlődő mozdulatsorok és zenei ívek, melyek egy pillanatra sem válnak unalmassá. Apró gesztusok, mozdulatlanság, elfogyás, némaság. Sorra ismerjük meg a karaktereket, születésnapot ülünk velük, majd a végén mi is elutazunk velük céltalan céljaink felé.

Az Eichmann Jeruzsálemben a következő a sorban. Jernej Lorenci, az előadás rendezője a neves Európa-díj — Új Színházi Valóságok kuratóriumának díjazottja. Munkájában és előadásaiban a rendező szerepét, a nézők és az előadók viszonyát, a színházi és a színpadi illúzió dekonstrukcióját, újrateremtését vizsgálja. Két felvonásból áll a darab, az első a náci háborús bűnös Adolf Eichmann-nal foglalkozik, illetőleg az ő tárgyalásával. Hannah Arendt Eichmann Jeruzsálemben — tudósítás a gonosz banalitásáról című könyve volt a kiindulópont a társulat és a rendező számára. A színészek egy hosszú asztal mellé ülnek, s a próbafolyamatról mesélnek. Ebbe szövik bele Eichmann alakját, bemutatják a tárgyalótermet, egészen apró részleteket mesélnek arról, milyen lehetett az egész, mekkora volt a terem, hol ült Eichmann, hogyan nézett maga elé, milyen gesztusai voltak, mire hogyan reagált. A könyv mellett Claude Lanzmann Shoah című dokumentumfilmjét is felhasználták, hogy minél hitelesebb képet kapjanak a történtekről. Hideg, érzelemmentes dokumentarista színház. A második felvonásban saját, azaz horvát háborús bűnösöket, bűnöket is felhoznak, személyes fájdalmak, félelmek, szubjektív igazságok kerülnek terítékre.

S a no title yet című előadás, mely az első a listámon. Egy elmesélhetetlen darab, egyúttal az egyik legkülönlegesebb színházi élményeim egyike. Elég csak annyit mondanom, hogy tíz óra hosszáig tart, több szünettel, így Temesváron tizenegy órásra nyúlt. A társulat Don Juan történetét járta körül, egyáltalán nem szokványos módon. Tomi Janežić rendező, egyetemi és pszichodráma-pszichoterapeuta. Különösen érdekli a színészi technika, a pszichodráma és a színházi szférában használt csoportelemzés. Az egyik alapítója és művészeti vezetője a Színművészeti Kutatások Stúdiójának, mely tevékenységét főként a szlovéniai Krušče Művészeti Kutatási, Alkotói, Rezidens és Oktatási Munkaközpontban végzi. Az előadáshoz egy éven keresztül tanulmányozták, elemezték Don Juan alakját, és párhuzamosan Simona Semenič egy új szövegen dolgozott, mely a no title yet címet kapta. Az ő történetében a világirodalom híres csábítójának a neve Janez. A darabban több szálon fut a történet, melyek végül összetalálkoznak. Egy pillanat, egy szívdobbanás. Ennyi kell, hogy az ágyból kicsúszott test földet érjen. Bár egy híres férfiról mesélnek, mégis sok esetben nők története bontakozik ki szemünk előtt. A tizenegy óra végeztével mi, nézők és a színészek is valami egészen euforikus állapotba kerültünk, barátokká váltunk, akik egy egész napot együtt töltöttek. Az idő eltűnt, csak az itt és a most létezett. Az élet. Mindenki csábító és elcsábult. Egy óriási nagy színházi pillanat. Köszönöm! 

Hát ez volt az én top hármas listám, de ezek mellett persze rengeteg jó előadást láttunk. Külön öröm volt számomra, hogy a házigazda Csiky Gergely Állami Magyar Színház több előadását is megnézhettem, hiszen sok izgalmas produkciót láttam már tőle, most sem csalódtam, több színházi nyelvet beszél a csapat, amit most is megmutatott. Kísérletező, bátor és persze kiváló színészi gárda az övék. Említhetném Az ember tragédiáját vagy Az ember, aki csak azt tudta mondani, amit olvasott című előadásokat, mindkettő különleges élményt nyújtott, A párhuzamos város két útvonalát végigjárva pedig új bugyraiba rántott be a város, s egy idő után már azt sem tudtam, ki színész, ki civil az utcán. Ki része az előadásnak, s ki az, aki éppen csak arra jár. Kinyílt a percepció tere, a színház az egész világ pedig egészen új értelmet nyert.

Kiváló volt a szelekció, hangos taps jár érte a szervezőknek, válogatóknak, hiszen csak nagyon kevés olyan előadás szerepelt a programban, amely az én mércém szerint gyengébb volt, illetve csak egy olyan, amelyről jobb lett volna kijönnöm, mint kínoznom magam annak nézésével. S ez egy ekkora fesztivál esetében igen jó aránynak számít. Persze minden szubjektív, lehet, hogy ami nekem borzalmas, az másnak a világ legjobb előadása.

S hogy mi volt még terítéken? A következő darabok: Forte Társulat (HU): Apró, véres balladák (rendező: Horváth Csaba); Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár (RO): Az ember tragédiája (rendező: Silviu Purcărete); Unfold Motion Timișoara (RO): Je suis Giselle (koreográfus: Lavinia Urcan); Az ember tragédiája (szerkesztette: Visky András, 2020); Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár (RO): Az ember, aki csak azt tudta mondani, amit olvasott (rendezte: Adrian Sitaru); Bitolai Nemzeti Színház (MK): History of Motherfuckers (rendező: Urbán András); CiviCultura / Diogene Kulturális Egyesület, Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár (RO): A párhuzamos város — rózsaszín és kék útvonal (rendező: Ana Mărgineanu); Zenicai Bosnyák Nemzeti Színház — Bosznia-Hercegovinai Színházi Fesztivál, 2021 (BIH): Hét félelem (rendező: Selma Spahić); Kristóf Szabó F.A.C.E Dance Visual Performing Arts (DE): GAIA. MEERESLUST (rendező: Kristóf Szabó); Állami Német Színház, Temesvár (RO): Leonce és Lena (rendező: Nicky Woltz); Atelier 3 + 1 Párizs (FR): OMMA (koreográfus: Josef Nadj); Arte Factum Egyesület, Temesvár (RO): dosztoievskij b@r (rendező: Kocsárdi Levente); imPERFECT DANCERS (IT): Empty Floor (koncepció és koreográfia: Walter Matteini, Ina Broeckx); Grupa Művészi Szervezet (CRO): Mistero Buffo (rendező: Lee Delong); Basca Színház, Temesvár (RO): Animal crossing (rendező: Andrei Ursu, Victor Dragoș); Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka (SRB): A Csókos Asszony Lovagjai: szabadkai szindikális operettgála (rendezte: Urbán András); Theatre Vitymo, Dnipro (UKR): A mi osztályunk; Les 3 Plumes (FR): Egyetlen lélegzet (koncepció: Marco Augusto Chenevier); Teatro dei Venti Modena (ITA): Moby Dick (rendező: Stefano Tè); Szkéné Színház, Budapest (HU): III. Richárd betiltva (rendező: Szikszai Rémusz). S a sok előadás mellett pedig zene is lazította a nézőket, ezek pedig a Cimbiózis (HU), a Vroom (SRB) és Ivo Dimchev (BG) Selfie koncertje.