
Majoros Péter — Majka, az egykori Való Világ-lakó ma már ismert rapper, műsorvezető és minden, aki annak idején a Belehalok című dallal robbantott hatalmasat. Azóta több slágere is megjelent, és nyilván nem mehetünk el amellett, hogy azok sem teljesítettek rosszul, de a nemrég napvilágot látott Csurran-cseppen egy teljesen más dimenzió, ezzel a rendszerkritikus dallal ugyanis felrobbant a net. De miről is van szó?

A dalban Majka Bindzsisztán miniszterelnökeként jelenik meg — teljesen elmaszkírozva —, akinek neve Pandur Pjetrö. A történet úgy indul, hogy egy riporternő bejelenti, a miniszterelnök végre ismét hajlandó arra, hogy kamerák elé üljön. Nagy dolog ez, hiszen az elmúlt nyolc évben erre előtte csak egyszer volt példa. Nos, amikor Pjetrö megérkezik a stúdióba, kap egy pohár vizet, melyből kortyolgat is rendesen. Nem tudhatja, hogy a vízbe igazságszérumot csepegtettek. Ezért amikor az interjú elkezdődik, a miniszterelnök őszintén kezd el beszélni. Így indít: „Lassan már nyolc éve én vagyok az ország fa.za, csak annyit kellett kiabálni: RUSZKIK, HAZA!” — és ez így folytatódik.
naphire.hu
A január 17-én megjelent dal, gondolom, mondani sem kell, nagy vihart kavart, arról nem is beszélve, hogy jelenleg átlépte a 10 milliós megtekintést. Maga a klip rendezője, Elek Péter is megszólalt:
„A kérdés, amely talán a legtöbb embert érdekelhet majd: miért vállaltam be egy ilyen klipet, mi volt az én személyes motivációm ebben? Akik szakmabeliek, tudhatják, hogy Magyarországon lehetetlen ebből a műfajból meggazdagodni, hacsak nem kezdesz sorozatgyártásba, a minőséged színvonalát csökkentve. Sőt, sokan aprópénzért dolgoznak, hogy elmondhassák, együtt dolgoztak X. Y. zenésszel, hogy nevet szerezzenek, meg hogy egyáltalán alkothassanak, és megmutathassák művészi tudásukat egy nagyobb közönségnek. Itt hozzá kell tennem, hogy Majka szerintem az utolsók egyike Magyarországon, aki nem sajnálja az időt, a pénzt és az energiát a klipjeire, de azért nála is van egy plafon.”
Mindeközben Majkát elkezdték kérdőre vonni, hogy ezzel mi volt a célja. A jelenlegi kormány kritizálása? Szóval ő is felszólalt egy Facebook-posztban a saját hivatalos oldalán:
„Néhány gondolat a dalhoz:
Az általam képviselt műfaj sajátossága, hogy kritizál, görbe tükröt tart. De a nóta elsősorban a szórakoztatásra született. Legalábbis én azért írtam. Ahogy a többit is…
Ahogy eddig, ezután sem kívánok politikai oldalakhoz sorolni (nem is járulok hozzá a dal ilyen felhasználásához). Komoly kritikával kezelem a teljes politikai elitet.
Fontosnak tartom a párbeszédet, az érvek ütköztetését, számomra természetes, ha olykor másként gondolkodunk, hogy bárkiről véleményt formálhatunk, rólam is. És engedtessék meg ez nekem is. A hergeléssel, uszítással ugyanakkor nem tudok azonosulni, pláne kikérem magamnak, ha valaki megkérdőjelezi a magyarságomat az »egyetnemértés« miatt.
De évtizedek óta a showbizniszben dolgozom, eléggé megedződtem már.
Klassz lenne, ha ez a fajta primitívség eltűnne a hazai közéletből, oldalaktól függetlenül.
Az én zeném továbbra is mindenkinek szól.
Oldalaktól függetlenül.
Én mindig Majka leszek…
Oldalaktól függetlenül…”
Aztán ismét jött egy csavar, hiszen egy hódmezővásárhelyi cukrászda elkezdett Pjetrö arcképével Bindzsisztán-szeletet árulni, melyet az emberek, mondhatni, pillanatok alatt szétkapkodtak, hiszen rendkívül jó poénnak gondolták. Majka erre is reagált, ami egy kicsit balul sült el. Ő maga ezt posztolta:
„Komolyan gondolja bárki, hogy rövidtávú haszonlesőként a szerzői joggal visszaél, hogy a rólam készített fényképet bármire felteheti? Szerzői és személyiségi jogaim megsértése miatt ebben és minden egyéb esetben jogi eljárást kezdeményezek, az ebből befolyó kárigényemet pedig jótékony célra fogom felajánlani!”
Erre a posztra rengeteg negatív kritika jött, úgyhogy a rapper gyorsan el is távolította. Mivel ezzel — meg úgy az egész dallal — cikkek sora foglalkozik, nehéz bármelyik pontjába is részletesen belemenni, de az biztos, hogy a szám hatalmasat megy, Majka ismét a figyelem középpontjában van, és a cukrászda sem akart bajt, ezért már nem kínál Bindzsisztán-szeletet Pjetrö arcával. Hasonlót kínál, de annak már Binzsisztán a neve. :)