Nem lehet nem emlékezni. A XX. századi és a közelmúlt eseményeire egyaránt. Merthogy a magyar nemzetet annyi viszontagság érte néhány embertöltő alatt is, mint másokat több száz vagy ezer éves történelmük során.
Ez a felismerés vezette a magyarországi református egyházat, amikor úgy döntött, hogy advent első vasárnapján imanapot szervez, amelyen egy-egy országrész, illetve egyházkerület mutatkozik be, tárja fel örömeit és nehézségeit, hálaadásra és könyörgésre hív bennünket. Az idén Kárpát-medencei imanap címmel tartottak ilyen alkalmakat az ország több pontján, így Csongrád megye székhelyén, Szegeden is.
A Honvéd téri református gyülekezetben, a zsúfolásig megtelt teremben elhangzott, hogy az imanap valójában felvilágosító jellegű is, hiszen a II. világháború utáni évtizedekben az elcsatolt magyarlakta területeket az anyaországiak nem látogathatták szabadon. Amikor a határok átjárhatókká váltak, keresték egymás közelségét, egy bizonyos idő elteltével azonban mintha megcsappant volna ez az érdeklődés. A másik: a történelemtanítás során a fiatalok nem ismertek meg minden okot és tényt szétszakítottságunkról, így sokan nem tudták, hogy akik a szomszédos ország területén élnek, nem önként hagyták el hazájukat...
A szegedi imanapon a megható pillanatok hangulatában kérték Istent, hogy tekintsen a határon túl élő testvérekre, azokra, akik összekulcsolt kezeik felett ugyanazon a nyelven fohászkodnak hozzá, mint az anyaországban élők. ,,Csodáljuk megtartó kegyelmedet, hogy habár a történelem vihara szétszakított bennünket, Te megőrizted testvéreinket! Amikor emberileg reménytelennek tűnő helyzetekben megtapasztalhattuk a testvéri szeretet szépségét és melegét, újra remény költözött a szívünkbe. Magasztalunk érte, hogy bár határok választanak el bennünket egymástól, mégis biztosak lehetünk abban, hogy testvéreink szeretnek minket, s közösen imádhatunk Téged, így kérhetjük továbbra is megtartásodat!' - hangzott a könyörgő és dicsőítő imádság a szegedi Honvéd téri templomi falak között.
Miután a több szegedi gyülekezetből összejött hívek kérték Isten megbocsátó szeretetét az ellene és embertársaink ellen elkövetett bűnökre, imába foglalták a trianoni határokon kívül élők sorsa, élete iránti féltő aggódásukat, testvéri szeretetük határtalan megnyilvánulását is.
Az alkalmon megjelentek ezután imára kulcsolt kezekkel, a legtöbben könnyes szemmel énekelték el a magyarok legszentebb nemzeti imáját, a Himnuszt.