home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Magyar Örökség -díjasok a Határok nélkül szombati adásában 
MTVA
2022.12.16.
LXXVII. évf. 50. szám
Magyar Örökség -díjasok a Határok nélkül szombati adásában 

Újabb hét személy, illetve társaság kapott elismerésként Magyar Örökség Díjat. Műsorunkban – szokásunkhoz híven – a határon túli díjazottakat mutatjuk be.

 Ebben az évben Dr. Bagdy Emőke, Dr. Bíró Zoltán, Dr. Lovász Irén, és a Professzorok Batthyany Körének nemzetépítő szolgálata mellett több határon túli szakember is megkapta a Magyar Örökség Díjat.

 Botár István erdélyi régészeti és történetkutatói munkássága miatt részesült az elismerésben, amelyről Oláh Gál Elvira kérdezi a műsorban. Huszár László felvidéki művelődésszervező haláláig az általa alapított Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója volt. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a Csemadok szakmai munkájában, több országos rendezvény elindításában és megszervezésében. Ahogy Bárdos Gyula, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség elnöke smondta róla, ő maga volt az intézmény. Munkásságáról és személyéről többet megtudhatnak Haják Szabó Mária összeállításából.


A mellékelt fotón Klebelsberg Kuno, az intézmény alapítójának mellszobra, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása a Magyar Tudományos Akadémia (MTA ) tihanyi Ökológiai Kutatóközpontjának parkjában 2018. október 24-én. Tihany, 2018. október 24. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt.

Klebelsberg Kuno, jeles művelődéspolitikus, aki a trianoni békeszerződés után egy évtizedig volt vallás- és közoktatásügyi miniszter az Arad megyei Pécskán született 1875-ben. Az általa felépített iskolarendszer hosszú évtizedekre meghatározta a magyar közoktatást. Születésnapja, november 13-a, tehát nemcsak a magyar nyelv napja. Pataky Lehel Zsolt a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnökével, az egykori Klebelsberg-napok szervezőjével, Nagy István nyugalmazott pécskai fizikatanárral vette számba, milyen örökséget hagyott hátra Klebelsberg Kuno.


A kitüntetettek köre „a magyar szellem láthatatlan múzeumát” alkotja, melynek bemutatása után egy elimerésre méltó szerzőpárossal folytatjuk.. Számos határon túli terület bejárása után a csángókhoz látogatott Domonkos László. Útjáról nemrég jelent meg könyve Magyar Moldva címmel, amelyet útitársa, Hetzmann Róbert fotói illusztrálnak.  Benkei Ildikó Domonkos Lászlóval beszélget.

Adás: Kossuth Rádió, 2022. 12. 17. (szombat), 18:01-18:30 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..