* Mikor kezdtél el intenzívebben foglalkozni a szép beszéddel, a szövegmondással, és mikor a szónoklással?
— Ez nem most volt, hiszen mesét már nagyon kicsi koromban mondtam közönség előtt, és szavalni is elkezdtem már akkor, úgy másodikos általános iskolás lehettem, aztán sorra jöttek a szavalóversenyek. A szónoklással később, a gimnáziumban kezdtem foglalkozni, amikor az Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati versenyre mentem, 2019-ben. Akkor is nyertem, de utána volt egy kis szünet, most kezdtem újra, s nagyon felfrissítő érzés volt foglalkozni vele.

* Miért kezdett el érdekelni a szónoklás?
— A gimnáziumban minden versenyen részt vettem, melyet a magyar nyelvvel kapcsolatban szerveztek, és persze ahova a tanárnő elvitt bennünket. Ő mondta, hogy van ez az opció, és szerinte én meg tudnám csinálni. Az akkori verseny különbözött a mostanitól, mert ott a helyszínen kellett írni szónoklatot húsz perc alatt, egy megadott témára, s az is meg volt határozva, hogy kinek milyen műfajban beszélünk, és milyen közönség előtt. A Kossuth-szónokverseny ebből a szempontból szerintem könnyebb volt, mert előre megírtuk a szónoklatot.

* Hogy lehet egy ilyen versenyre készülni?

— Az egyetemen az idei évtől van retorikaóránk, ez például sokat segít. De lehet gyakorolni a különböző érvelési típusokat. Én úgy vagyok vele, hogy ha odafigyelek arra, hol vagyok, kinek beszélek, akkor tudom úgy formálni a mondandómat, hogy az hasson az emberekre. Ami nagyon fontos, az az, hogy ne bonyolítsuk túl, mert hiába tudjuk mi azt, hogy mit mondunk, hiába dolgoztuk ki a szónoklatot, az a bizonyos személy először hallja életében, ezért úgy kell beszélni, hogy mindent értsen. Ha kell, a fontos részeket megismételve. S erre három percünk van, ennyi idő alatt kell meggyőzni.  

* Milyen témát kellett kidolgoznod a Kossuth-szónokversenyen?

— Az elődöntőre egyperces videót kellett küldeni, a témák közül én a Magoljak, vagy sem? — Nagyobb lexikai tudás: kritikusabb gondolkodás címűt választottam. Hasonlatokat hoztam arra, hogy attól, hogy magolunk, és nagy az elméleti tudásunk, még nem biztos, hogy meg tudunk ítélni egyes szituációkat. A gondolkodás fontosságát hangsúlyoztam. A döntőre két téma közül lehetett választani, én arról beszéltem, hogyan éljük meg a paradicsomi életérzést napjainkban. De minden verseny más. A legjobb hat jutott be a vitafordulókba, erre már nem tudtunk készülni, a helyszínen húztuk ki a tételt s azt is, hogy pró vagy kontra kell érvelnünk. Fél óránk volt felkészülni, három percben előadni s öt percben megvitatni. Középiskolában a tanárnőnk úgy próbált segíteni, hogy ne azt válasszuk, ami először eszünkbe jut, mert valószínűleg mindenki azt mondaná, legyünk egyediek. Fontos, hogy tudjunk tartalmat is adni a mondanivalónk mögé. S legyen célunk. Én például soha nem a zsűrinek akarok megfelelni, csak őszintének lenni, s beleadni szívem-lelkem.

* Mi alapján értékelik a szónokokat egy-egy versenyen? 

— A Kossuth-szónokversenyen a tartalom, az érvek relevanciája, a szerkezet, a vitakészség, a reflexió, a stílus és az előadásmód az, ami alapján értékeltek bennünket. És például a legnagyobb szókinccsel bíró szónok is kapott különdíjat. Most nem volt szabad vázlatot használnunk, és azt vettem észre, hogy ez jól hatott rám. Mivel nem volt ott a biztonságot nyújtó papír a kezemben, kénytelen voltam bízni magamban, hogy vázlat nélkül is el tudom mondani a szövegem, és sikerült is. Mert egyébként sem nagyon pillantok a papírra, csak az érzés jó, a biztonság. 

* Milyen kritikákat kaptál?

— Itt most nem elemeztek bennünket személyesen, így külön nem kaptunk semmilyen kritikát. Általánosságokat viszont mondtak, például az egyik zsűritag, Aczél Petra hangsúlyozta azt, hogy ne akarjunk idősebbnek, okosabbnak és magabiztosabbnak tűnni, mint amilyenek vagyunk, legyünk önazonosak. Én szoktam magam kritizálni, például szerintem a stressz miatt egy picit hadarok.

* Hogy látod, a te generációd mennyire tud érvelni, mennyire elemzi ki a dolgokat? 

— Szerintem az átlagnak nincs meg ez a képessége, és nem is kommunikálunk olyan sokat, sajnos. Nem állunk ki a véleményünk mellett, és igazából vitázni sem tanulunk meg. Egy vitának ugyanis nem az a lényege, hogy veszekedjünk, hanem hogy közösen megfejtsük az igazságot, és saját nézőpontunkat képviselve, a többieket is meghallgatva rájöjjünk valamire. Ehhez viszont beszélgetni kell — és tudni kell beszélgetni. A szónokversenyek egész másmilyenek, nagyon feltölt a találkozás a sok vidám és beszédes fiatallal. De szerintem hiányzik az emberekből az érdeklődés, nem mernek, nem akarnak belemerülni bizonyos témákba, s megszólalni sem sokszor. Ezt az egyetemen is látom. Az elődöntőre Vajdaságból csak ketten jelentkeztünk, és nem értem, miért. Örülnék, ha több embert érdekelne ez a műfaj.

Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke átadja a legjobb női szónok különdíját

* A jövőre nézve vannak olyan terveid, ahol hasznosítani tudod a szónoki képességeidet?

— Azt gondolom, hogy ha tanár lesz belőlem, akkor is jól fog jönni a szónoki gyakorlat. Egyrészt, mert tudnám a gyerekeket segíteni, illetve átadni nekik ezt a képességet, tudást. A másik pedig az Édes Anyanyelvünk verseny, hiszen a vajdasági fordulóban mindig segítek a szervezésben, a gyerekeknek a felkészülésben, ha kell. Jó tapasztalat volt most felidézni az első versenyemet, még a középiskolában, s emlékezni, mennyire izgultam a színpadra lépés előtt, így jobban tudok azonosulni a fiatalokkal, akiket felkészítek. De a szónoklás szerintem akármilyen előadás felépítésében, illetve a kiállásban tud segíteni. A hétvégén részt vettem a VMTDK-n, s itt is sokat segített. Tudtam, hogyan kezdem, hogyan viszem végig és zárom le az előadásom. A kultúra, a nyelv és a kommunikáció érdekel, efelé szeretnék a jövőben is orientálódni.

* Azt mondod, régen lámpalázas voltál. Akkor ez mostanra elmúlt? Megnőtt az önbizalmad, ha ki kell állni egy színpadra?

— Azért még most is izgulok, az a minimális izgalom és lámpaláz szerintem kell. Kisgyerek korom óta táncolok, tehát nem idegen számomra a színpad, a fellépés. A koreográfusunk arra tanított bennünket, hogy soha ne a másikat nézzük, ne nála akarjunk jobbak lenni, hanem saját magunk legyünk a fókuszunkban. Próbáljunk meg mindig a lehető legjobban teljesíteni. Magunkhoz mérjük magunkat. Ez szerintem hasznos tanács volt, így én egy szónokversenyre is úgy megyek el, hogy jó, akkor most fellépek a színpadra, elmondom, amit szeretnék, és azt képzelem, hogy mindenki örülni fog, mindenkit meggyőzök, és ezekkel a gondolatokkal a fejemben valóban sikerül is úgy elmondani a szöveget, hogy a tőlem telhető maximumot adom. Most sem nyerni mentem, számomra az egész nap egy nagy játék volt. Vigyorogtam, izgultam, közben megismertem sok új embert, az pedig, hogy díjaztak is, már csak hab a tortán.

* A magánéletedben szoktál az érveléses technikákhoz nyúlni? Például, ha a szüleidet vagy a barátokat kell meggyőzni valamiről?

— A szüleimmel nem, de a barátokkal néha igen, például, ha egy bizonyos eseményre el akarok menni, akkor meg tudom fogalmazni számukra, hogy miért jöjjenek velem. S a vizsgákon is hasznos, mert rengeteg szóbelink van, itt is tudom kamatoztatni azt, hogy megtanultam, hogyan kell egy jó vázlatot megírni, egy tételt kidolgozni, hiszen ezen sablonok alapján írom meg a vázlatot, és ezáltal memorizálni is könnyebben tudom. Szóval megéri szónoklással foglalkozni, mindenkinek csak ajánlani tudom.