Maga az ördög

Maga az ördög

David Cruise: Maga az ördög

A kéziratot szabályosan átgépelték. Mr. Webber, a krimitörténetek szerkesztője elsőnek olvasta el a könyvet. Két részlet azonnal megragadta a figyelmét. A cím: „Hogyan raboljuk ki a bankot, első módszer”, és az író neve, Christian Grant.

A szerkesztő ismerte a krimiszerzőket, de Christian Grantról sohasem hallott. A szerző kísérőlevelében közli a szerkesztőséggel, hogy pillanatnyilag a folytatáson dolgozik, Hogyan raboljuk ki a bankot, második módszer címmel.

Mr. Webber elolvasta a könyvet, és megállapította, hogy egy fabatkát sem ér. A módszer azonban, ahogyan Benjamin Cloover, a történet fohose kirabolja a bankot, arra késztette, hogy elgondolkozzon. A szélhámos fiatalember tulajdonképpen legális módon szerzi meg a bank pénzét. Olyan manipulációról van szó, amelynek révén a folyószámla-tulajdonosok könnyűszerrel válthatják be a fedezetlen csekkeket a pénztárnál.

A fiatal szerkesztő a könyvvel a főnökhöz rohant. A főszerkesztő halálsápadtan olvasott bele a kötetbe, majd megkérdezte:

— Ez lehetséges?

— Maga mit gondol?

— Ez a fickó egy ördög!

— Mindenesetre szükségünk lesz a kreditosztály vezetőjének, szakértőjének a véleményére. A csekkeket azok kapják, akik kölcsönt vesznek fel. Az a gyanúm mégis, hogy ez a Christian Grant nem beszél a levegőbe. Az írást nem szabad megjelentetni, nehogy percek alatt kirabolják az ország valamennyi bankházát...

Nathan Guttenberg, a bank szakértője ijedten forgatta az ujjai között a gépelt szöveget.

— A fickó a folytatáson dolgozik, érti? Az elsővel is eltemethet bennünket. Milliókat veszíthetünk, ha a könyvet kinyomatják. Látni szeretném azonnal Christian Grant urat — mondta.

Néhány nap múlva Nathan Guttenberg berontott Webber irodájába.

— Ülést tartottunk — mondta idegesen. — Megállapítást nyert, hogy az első módszer halálos csapást mérhet ránk. Mindenképpen katasztrófa előtt állunk, ha az írás nyomdába kerül. Hajlandók vagyunk a kéziratot megvásárolni, a szerzői jogokkal együtt. Szeretnénk az üzletet nyélbe ütni azonnal, nehogy Grant egy másik kiadóhoz forduljon. Értjük egymást?

— Még ebben az esetben sem tilthatjuk meg neki, hogy megírja a könyve második részét... Meg aztán maguk akarják megvásárolni a könyvet? Hogyan?

— Az önök szerkesztőségének a közreműködésével.

— Mi nem vásárolunk ilyen kéziratot, amilyeneket nem nyomatunk ki — válaszolta hűvösen Webber, aki nem nagyon szerette, ha valaki beleüti az orrát a szerkesztőség munkájába.

A szerkesztőségi kollégiumon — a bank embereinek a részvételével — mégis olyan döntés született, hogy a könyvet megvásárolják, és bezárják a bank legjobban őrzött páncélszekrényébe. A mellékelt tiszteletdíjjal Christian Grant címére feladtak egy levelet, amelyben tudatták vele, hogy a könyv megjelenésének pontos idejét lehetetlen megállapítani, de a szerkesztoség élénken érdeklődik további munkái iránt. Webber kedvetlenül írta alá a levelet. Sajnálta a szerzőt, és utálta a bankárokat.

A következő héten megérkezett a szerkesztőségbe az újabb kézirat Hogyan raboljuk ki a bankot, második módszer címmel. A mese ezúttal is pocsék volt, de a rablás módszere — állapították meg a szakértők — halálbiztos.

— Csak nem várunk, amíg kieszel egy harmadik módszert? — néztek össze remegve a bankárok, és rövid tanácskozás után úgy döntöttek, hogy a második mesét is felvásárolják, majd bezárják a páncélszekrénybe. Megállapodtak abban is, hogy nem várják be, amíg befut a harmadik folytatás...

Meghagyták Webbernek, hogy kéresse magához a szerzőt, és tárgyaljon vele. A bank megbízásából, természetesen.

— Behívjuk az ügyvédünket — mondta Guttenberg. — Alaposan ráijesztünk az úrra. Sarokba szorítjuk őkelmét. De fizetünk is, ha éppen muszáj. Ha most időt nyerünk, akkor végül csak elhallgattatjuk valahogy.

A megbeszélt időben Christian Grant belépett Webber szobájába. Az arca sugárzott az elégedettségtől. A szerkesztő árulónak nevezte magát.

— Úgy látszik — fogadta Webber a szerzőt —, ön jártas a bankügyletekben.

— Huszonöt évig dolgoztam bankban — válaszolta Grant. — Felmondást kaptam, és át kellett adnom az íróasztalomat az igazgató unokaöccsének. Ez normális, nem? Nyugdíjat kaptam, nem sokat... A fizetésem tíz százalékát. Szabad időmet a hobbimnak szentelhettem.

Lassan-lassan kiderült, hogy Grant nagyszerű matematikus, és díjakat nyert a kibernetika és az asztronómia terén.

— A bankárokat tehát érdekli a regény folytatása? A harmadik folytatás? — kérdezte Grant. — Ez érthető, ugyebár?

A bankárok délben gyűltek össze. Guttenberg az elsők között érkezett a tanácsterembe. A többieket az ajtóban várta, és mindenkinek súgott valamit a fülébe. Az elso felszólaló Saul Sorel volt, egy fiatal, de energikus ügyvéd, Detroitból.

— Maga Christian Grant? — tette fel a kérdést.

— Hiszen tudja...

— Tisztában van azzal, hogy az ön alattomos módszere törvénybe ütközik?

— Sokáig dolgoztam a bankban, tehát értem a „szakmát”. Ha nincs ellene kifogása, akkor szívesen leülök önnel, és megtárgyaljuk az esetet.

— Ne beszéljen mellé! Ismertesse velünk a harmadik folytatást!

— Egyetértünk abban, ugye, hogy az első és a második módszer legális forma egy bank kifosztásához. A harmadik módszer alkalmazása sem törvénybe ütköző. A harmadik módszer a legártatlanabb...

— Ön elmond nekünk mindent. Kap érte 50 000 dollárt. Ennyit kapott az első és a második történetért. Megadjuk az összeget, de azzal a kikötéssel, hogy a harmadik folytatást nem írja meg!

— Hoztam magammal egy szerződést. A város legkiválóbb ügyvédje állította össze. Ezek szerint önök 100 000 dollárt fizetnek rögtön, és még jó néhányszor annyit, amíg élek. Halálom után az összeg jótékonysági intézetekre száll... Mi történt? Elnémultak? Magukra hagyom önöket... Gondolkozzanak, és döntsenek!

— Gondolja, hogy aláírják? — kérdezte izgatottan Webber, amikor a szerzővel visszavonult az irodába. Nem sajnálta a bankárokat. Grant viszont megnyerte a tetszését.

A szerződést megkötötték, és Grant 100 000 dollárt kapott. Az ajtó felé indult. Guttenberg utánaszólt:

— Várjunk! Nem árulta el nekünk a harmadik módszert!

— A harmadik módszer? — Grant mosolyogva zsebre vágta a szerződést. — Az imént demonstráltam. Ég velük, uraim!

November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella. Csak a Hét Nap online-kiadásában.
77 napon át. Jó szórakozást!
Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:
1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. Mel Chase: Megásta a sírját
3. William Webb: A szerelem vak

 

Címkék: hetnapkrimi
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadpolc rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Maga az ördög
Szabadpolc
  • Elmer Carpenter
  • 2015.01.23.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Maga az ördög
Szabadpolc
  • Ernest Wallace
  • 2015.01.22.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Facebook

Támogatóink