A LUDASI-TÓ VALAMIKOR A HALÁSZOK BIRODALMA VOLT

Horgászkarrierem úgy kezdődött, hogy nagybácsim hétéves koromban magával vitt a Palicsi-tóra horgászni. Attól a pillanattól kezdve a horgászat elkötelezettje lettem, egy életre megfertőződtem ezzel a nemes, hasznos időtöltéssel. Később eljött az az idő is, amikor már önállóan is vízre mehettem — nem nehéz elképzelni, mivel teltek a nyári szünidőim. Gyerekfejjel sokáig el sem tudtam képzelni más vizet a Palicsi-tavon kívül.

Akkoriban, az 50-es években a Palicsi-tó igen gazdag volt halban. Nagy kiterjedésű nádasaiban termetes tőpontyok, tükrösök és vadpontyok lakoztak, valamint sárgakárász is volt minden mennyiségben. Hosszú évekig horgásztam a Palicsi-tóban anélkül, hogy bármit is tudtam volna a Ludasi-tóról. Aztán egyszer csak a barátom elkezdett mesélni a csodálatos horgászvízről, hatalmas pontyokról és még sok szép más halról. Ekkor hallottam először, hogy a közelünkben létezik még egy tó, melyben még szebb, nagyobb halfajták élnek. Itt aztán új fejezet kezdődött horgászkarrieremben.

Valamikor régen a Ludasi-tóra egészen más szemmel néztek az emberek, mint manapság. Akkor még a jó minőségű nád számított a legnagyobb értéknek, ezenkívül a sziksóseprésnek is eléggé nagy volt a jelentősége. A tó halállománya azonban kizárólag a halászokat illette. A nádkitermelésért, a sziksóseprésért és a halászatért is fizetni kellett. Vagyis aki bérelte a halászat jogát, annak kötelessége volt gondoskodni a halasításról, télen lékek vágásáról stb.

Sokáig szóba sem jöhetett semmiféle halászat, és a rajtakapott orvhalászokra példás büntetés várt. Így volt ez egészen az 1960-as évek közepéig, amikor kezdett lazulni az abroncs, és itt-ott már megjelent néhány csónakos pecás — saját felelősségére. Ezt azért mondom, mert a halászok egyszer-kétszer minket is rajtakaptak csónakos horgászaton, igaz, súlyosabb következmény nélkül. De ne siessünk ennyire.

Eljött tehát az az idő, amikor mind többet lehetett hallani arról, hogy Ludason is engedélyezni fogják a horgászatot, de addig is történt egy s más. Misi barátommal, mi tagadás, többször is bemerészkedtünk egy-egy csónakos horgászatra. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen nagy volt a kihívás, egy egy-két órás, hajnali horgászat pedig több 3-4 kilós, gyönyörű tükörpontyot eredményezett. Ilyenekből akkor igen sok volt a tóban, de a többi hal sem volt akármilyen, erről azonban majd később lesz szó.

Minden úgy kezdődött, hogy Misi barátom bizalmasan közölte velem: tud szerezni csónakot a Ludasi-tó partján egy tanyáról azzal a feltétellel, hogy horgászat után fejenként legalább egy halat ott hagyunk a csónakhasználat fejében. Ez csábító ajánlat volt, és egyáltalán nem kivitelezhetetlen. Az öt–hat termetes halból — ennyit szinte mindig fogtunk — nem volt nehéz odaadni egyet-egyet.

Ezután, igaz, egy kissé rettegve, de gyönyörű hajnalokat töltöttünk el a barátommal a csónakban kuporogva, a Ludasi-tó nádasaiban. Még mindig jól emlékszem az első nagyobb hal kifogására... Korábban is akadt nagy hal a horgunkra, de rendszeresen elszakította a zsinórt, kiegyenesítette a horgot, vagy pedig beúszott a nádba, ahonnan már nem lehetett kihúzni. Miután megerősítettük a zsinórokat, Misinek egy ilyen gyönyörű nagy tükörpontya akadt be a nádba. A barátom azonban habozás nélkül belement a vízbe a csónakból. Sosem felejtem el, amikor diadalittasan, magához ölelve hozta be a csónakba a nagy, három és fél kilós tükörpontyot, mely már meglehetősen ki volt fáradva, de nem akadt le a horogról. Aztán már megtanultuk, hogyan kell kifogni az ilyen nagy pontyokat. Még sötétben érkeztünk a helyre, és mire a nap vörös korongja megjelent a horizonton, már megvolt a három-három nagy halunk. Ebből egy-egy a csónakosé volt, de még mindig maradt fejenként 7-8 kilónyi halunk. Nagyobb mennyiségű is lehetett volna, de nem mertünk ennél is többet kockáztatni. Akkor már csak idő kérdése volt, hogy legalizálják a ludasi-tavi csónakos horgászatot.

(folytatjuk)