Húszéves a Lost, mely 2004-ben debütált az amerikai ABC csatornán, és melyet az ugrásszerűen felgyorsuló, internetes sorozatletöltések korában fanatikusan vártunk hétről hétre. Hat évadot ért meg, 2010-ben fejezték be, és máig megosztó a megítélése. Sokan a televíziózás történetének legnagyobb blöffjeként hivatkoznak rá. Mások, köztük magam is, zseniálisnak és rendkívül izgalmasnak tartották a 3. évad végéig. Innentől jöttek a bajok. Olyanok is akadnak azonban, akik elfogadták a készítők magyarázatát a Lost-jelenségre: nem a válaszok, hanem a kérdések a fontosak, azaz nem a cél, hanem az út a lényeg.
A Lostnak máig nagy hatása van a popkultúrára, a modern televíziózás egyik úttörőjének tekinthető. A szinte minden epizód végén megjelenő cliffhanger még hagyján, a sorozat készítői, J. J. Abrams, Damon Lindelof és Carlton Cuse azonban olyan misztikus környezetet teremtettek a Lostnak, amilyet azóta sem igazán sikerült megugrania egyik sorozatnak sem. Mindenki azt akarta tudni, miért kerültek a szigetre ezek az emberek, mi zajlik ott valójában, és mi köti össze a látszólag egymástól teljesen független karakterek sorsát. Nézők százezrei találgatták, hogy mi miért történik a Lostban, és próbálták kibogozni a rejtélyt.
Képek: imdb.com
Egy furcsa szigetre zuhan le az Oceanic Airlines 815-ös járata, mely Sydney-ből Los Angelesbe tart. A túlélők gyorsan rájönnek, hogy egy veszélyes és megmagyarázhatatlan jelenségekkel teli szigetre kerültek, melyről nemsokára az is kiderül, hogy mások is lakják. Hőseink múltját flashbackekben láthatjuk, ezáltal megismerjük a motivációikat és valódi személyiségüket, ez pedig akkoriban újszerűnek számított, ma viszont már klisének tűnne. Minden rész tartogatott valami új rejtélyt, ezért is imádtuk annyira: amikor pedig már azt hittük, sikerült rájönnünk valamire, az írók még egyet csavartak a sztorin. A lényeg a szereplők közötti szövetségeken, a kapcsolatok alakulásán van, emellett számos olyan motívum is hangsúlyossá válik, mint a megbocsátás vagy az újrakezdés.
A Lost erőssége abban rejlett, hogy kiválóan tudott egyensúlyozni a műfajok között, hiszen a misztikumon túl volt itt szerelem, dráma és akció is bőven — az elsők között tartjuk számon az újgenerációs televíziós sorozatok mezőnyében a tekintetben, hogy egy-egy szívünkhöz nőtt karaktert előbb-utóbb kiírtak a sztoriból, a legváratlanabb pillanatokban. Ezekből a szereplőkből pedig volt bőven: Jack, a sebész, Sawyer, Kate vagy Hurley, valamint a spirituális vezetővé előlépő Locke. A színészek legtöbbje a sorozat alkotóival ellentétben nem épített hatalmas karriert: például Matthew Fox, a Jacket alakító színész mára teljesen visszavonult a szakmától. A többiek is általában — egy-két kivételtől eltekintve — B kategóriás filmekben és televíziós sorozatokban kaptak kisebb-nagyobb szerepeket. J. J. Abrams showrunner viszont azóta Star Wars-filmet, Star Trekeket rendezett, Damon Lindelof pedig a Watchmennel és a The Leftoversszel zsebelt be számos díjat.
A Lost a hatalmas siker ellenére a negyedik évadra, mondhatni, „elromlott”. Nagyjából ettől a ponttól kezdtünk azon viccelődni az ismerőseimmel, hogy a készítők innentől már nem tudják, hogyan fejezzék be a grandiózusra nőtt sztorit, és mint később kiderült, nem is tévedtünk nagyot, mert mondjuk ki, blöff volt az egész. A flashbackek már nem tudtak annyira érdekesek lenni, illetve túl sok új karaktert húztak be, akik lassacskán lecserélték hőseinket. Egyúttal sokkal több hangsúlyt helyeztek az akcióra, illetve még a történet abszurditásához képest is bizarr figurák jelentek meg, majd a végén — amiért egyébként maguk a készítők is bocsánatot kértek — megúszósan, kisstílű módon zárták le a sorozatot. Ennek ellenére a Lost máig úttörőnek számít az abbahagyhatatlan sorozatok között, melyek kapcsán a „binge watching”, azaz magyarul „sorozatdarálás, zsinórban nézés” kifejezés világszerte elterjedt.
