Amiket mostanában látok, hallok és olvasok hírközlésünk eszközeiben, a régi, szép, miloševići időkre emlékeztet. Tetszenek tudni, volt a vámigazgatóságnak egy, a vezérhez hű, ,,magyar” főigazgatója, bizonyos Mihalj Kertes. Erről az emberről már uralkodása idején tudtuk, hogy a háborúk alatt, és azután is, oda irányított kisebb-nagyobb összegeket, ahol fegyverre kellett, vagy ahol a méltatlankodások által keletkezett lyukakat kellett betömködni. S ami a legérdekesebb: ebből nem csinált sem magának, sem az országnak semmilyen erkölcsi vagy törvénybeli problémát - mert senki sem vonta emiatt felelősségre. Maga dicsekedett vele, hogy kedves főnöke utasítására mindig talál ,,valahonnan” elég pénzt, ha valahova föltétlenül kell. Ezeknek a pénzeknek az eredetéről, forrásáról azonban hallgatott - bár nem volt nehéz kitalálni, honnan valók. Hiszen maga is ,,bevallotta”, hogy emberei fegyelmének megtartása érdekében naponta hány (akkor még) márkát, hány karton cigarettát és hány flaska nemes italt szabad nekik - az ő engedelmével - elvenni a gyanútlan határátkelőtől.
Két esetet említek ismertté vált viselt dolgairól, illetve arról, milyen bőkezűen osztogatta a másét.
Az egyikről nemrég szereztünk tudomást egy nagy egyházi ünnepség alkalmával. Ami annál is érdekesebb, mivel soha sehol sem dicsekedett eddig (pedig ennek az emberi gyengeségnek gyakran hódolt) arról, hogy különösebben vallásos ember volna. Nos: ott ült a meghívottak között, a főbb helyek egyikén, s amikor a meglepett és megbotránkozott vendégek megkérdezték, hogyan kerül oda, az volt a válasz, hogy annak idején néhány alkalommal nagyobb összegekkel járult hozzá ahhoz, hogy a jeles alkalom egyáltalán eljöhessen és az agyházi ünnep megtarttasson. Mert, ugyebár, a pénzt ,,ő adta”, ő volt a támogató, és nem az állam vagy a polgár, akitől hatalmánál fogva elkobozta. A másik a Niši Egyetem Orvosi Karának esete volt az osztrák határon. å ugyanis a tudós embereknek egy gyönyörű, akkoriban a technika utolsó szavát képező Mercedes gépkocsit ,,ajándékozott”. Nos, ezen a kocsin négy gyanútlan orvosprofesszor igyekezett volna - ottani meghívásra - egy németországi tudományos tanácskozásra, ám legnagyobb meglepetésükre és megaláztatásukra a magyar-osztrák határon az osztrák vámszervek kitessékelték, és azonnal letartóztatták őket. Hiába volt minden hivatkozás, kérés, tiltakozás, mert a zord szervek kijelentették, hogy lopott gépkocsiról van szó.
Most, íme, hírközlésünk eszközei immár harmadszor számolnak be arról, hogy a rendőrség különleges alakulatai három rendkívül sikeres razziát tartottak a belgrádi vámigazgatóságon és két határtestületben. Mintegy húsz embert tartóztattak le, sőt az elrettentés okából eltekintettek az előírásoktól, és közölték a nevüket. Mégpedig azoknak az ,,üzletemberek”-nek a nevével együtt, akik számára ,,dolgoztak”, vagy tán így helyesebb: akik ,,beszerzői” voltak, igencsak az ő megrendelésük alapján. Ez a beszerzés úgy bonyolódott le, hogy mindig épp azt az árut találták törvénytelenül behozottnak, amiről vagy maguk gondolták, hogy az átvevőknek tetszeni fog, vagy a megrendelések alapján épp ilyeneket koboztak el. Szívesen felírnám név szerint a letartóztatottak nevét, pláne a ,,jeles” és gazdag üzletemberekét, de úgy gondolom, egy-két kivételtől eltekintve olvasóink számára nem jelentenek semmit.
A lényeg a lényeg: ezek egy olyan kormánynak az uralkodása idején történhettek meg, amelynek elnöke örökké a törvényt, a törvényességet, annak fontosságát, betartásának szükségességét hangoztatja. Tette és teszi ezt gyakran olyan esetekben is, amikor egyesekkel szemben épp a törvény szigorával kellene eljárni, minthogy futni hagyott sok olyan, egykor veszélyesen híres embert, amilyen a mi Kertesünk. S ami ennél fontosabb: hátborzongató annak a ténynek a felismerése, hogy nemcsak a háborús borzalmak és zűrzavarok idején keletkeztek tetemes magánvagyonok, hanem most, békeidőben is a fentebb leírt módon. Tehát nincs ennek vége, a ,,jog” uralkodásának fennen hirdetett idején sem. S ami még rosszabb: az emberben tovább él a (megalapozott) gyanú, hogy immár nemcsak hadigazdagok jeleskednek a legtöbbször igen gyanús körülmények között lebonyolított és még gyanúsabb pénzforrásokból fedezett magánosításokban, hanem ez a folyamat immár ,,békebeli” eszközökkel folytatódhat tovább. Rakjuk tehát egyik zsebünkből a másikba az országban meglévő pénzeket, továbbra sem törődünk ezek eredetével, ahelyett, hogy hadi- és ,,békebeli” gazdagjaink helyett az eladnivalóinknak külföldi vásárlókat találnánk, akik által friss és használható tőke áramolna az országba. A ,,belső” felhalmozásnak semmi értelme sincs - annál kevésbé, mivel egyre-másra hallhatunk a magánosítások alkalmával jelentős vagyonokra szert tevő ,,vállalkozók” igazi vagy mesterséges csődjéről és következményéről, a munkanélküliség növekedéséről.
Végül egy sanda gyanú: honnan a rendőrség szinte váratlanul nagy ébersége és sikere az utóbbi egy-két héten? Mert nemcsak a vámon vannak sikeres razziák, hanem máshol (piacok, nagyáruházak, csőd felé tartó vállalatok stb.) is. Tán csak nem a januárra bejelentett választások hatnak serkentőleg, s a jelenlegi hatalom eredményeket igyekszik produkálni a szavazatok reményében?
Ebben a mi vadkapitalizmusunkban elképzelhető, hogy az utóbbiról, és nem a hirtelen feltámadt lelkiismeret jajkiáltásairól van szó...