Szalai Attila karikatúrája

A húsvéti locsolás a köztudatban a termékenység szimbólumaként él. Ezért valamikor csak a még gyermektelen fiatal lányokat locsolták meg a legények. Maga a művelet egy ősi rítus keresztényiesített formája. Eredetének egyházi magyarázata részint a keresztelésre utal, részint arra a legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták volna a zsidók elhallgattatni, azaz a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat.
A gyermekek locsolkodása szagos vízzel, rövid versikék kíséretében, adománykérés céljából újabb keletű, és ma már nemcsak a falvakban, hanem a városokban is szokás locsolkodni. A legények előre megszervezett köszöntős felvonulásai zászlóval, zenével szintén nem ősi formát tükröznek. A húsvéthétfő vízbevető, vízbehányó hétfő elnevezése utal a szokás eredeti jellegére. Vidékünkön például a bandákba verődött legények a lányokat a kúthoz vonták, vödörnyi vízzel leöntötték őket, nehogy kelésesek legyenek rajtuk. A legtöbb falusi közösségben szervezetten történt a húsvéti locsolás, öntözködés. A legények már vasárnap este tojást szedtek a lányos házaktól. Másnap reggel, előre megbeszélt helyen szalonnát kaptak, ott tojásrántottát készítettek, és elfogyasztották.
A tojáshéjakat annak a lánynak az ablaka alá szórták, akire haragudtak valamiért. Ezután elindultak locsolni. A lányok igyekeztek elbújni. Akit megtaláltak, azt a kúthoz vitték, és vödörrel öntözték rá a vizet. A legényszámba nem vett fiúk először a keresztanyjukhoz mentek, akit az ott kapott vízzel meglocsoltak, jutalmul hímes tojást kaptak. Ezután a rokonok, szomszédok lányaihoz mentek. A legények locsolását a lányok húsvéthétfő délutánján személyesen vagy leánypajtásaikkal elküldött tojásokkal viszonozták. A locsolás jutalma általában festett tojás volt. Másnap a lányok locsolták meg a legényeket. A húsvéti locsolás e módozata a két világháború között megszűnt. Erdélyben és a szomszédos magyar területeken még ma is él a húsvéti locsolás színes változataiban. Egyes helyeken még ma is a kapura helyezett feldíszített zöldág és nyitott ajtó jelzi, hogy várják a köszöntő locsolókat.
Locsolkodik-e? - kérdeztük a héten.
SZABÓ Zoltán szabadkai szobafestő:
- Kiskorom óta tartom a locsolkodás szokását. A kiválasztott nőismerőseimhez mostanáig eljárok színes tojásért, egy tábla csokiért vagy süteményért. Kiskoromban, majd később, kamaszként is a kölnivizet rálocsoltam a nőismerőseim fejére, ruhájára, de ma már inkább az elfogadhatóbb formáját alkalmazom a locsolásnak: üvegből permetezem az illatszert. Ahogy megfigyeltem, a környezetemben mindmáig őrzik ezt az időtálló hagyományt, és nemcsak a kisgyermekek meg a kamaszok, hanem az idősebbek is.
FARAGÓ Mihály bajmoki nyugdíjas:
- Ma is eljárok locsolkodni, igaz, most már a barátaim helyett a két kis unokámmal. Csak néhány hölgyismerőshöz és rokonhoz látogatunk el húsvéthétfőn annak reményében, hogy kapunk egy-egy festett tojást. Még versenyezni is szoktunk, hogy kinek gyűlt össze a legtöbb tojás a tarsolyában. Persze hogy az unokák lepipálnak, mert ők a nagymamáktól is kapnak, én meg nem. Nagyon örülök annak, hogy az unokáim ápolják ezt a hagyományt, mert szerintem szép húsvéti szokás a locsolkodás. Igaz, hogy ma már nem úgy locsolkodunk, mint régen, amikor legény voltam, mert akkor a kútból húzott friss vízzel locsoltuk meg az eladósorban levő lányokat.
CSÁNYI Krisztián adai középiskolás:
- Csak a közeli ismerőseimet és a rokonság hölgytagjait szoktam meglocsolni. Ilyenkor általában zsebpénzt is kapok a piros tojáson kívül, ez pedig jól jön, ha szórakozni megyek. A kortársaim körében már nem igazán népszerű a locsolkodás, csak néhányan vannak a barátaim közül, akik hozzám hasonlóan eljárnak meglocsolni a hölgyeket. Az iskolában a lányok sem igénylik, hogy meglocsoljuk őket, ezért nem is erőltetjük. De azért minden húsvétkor megajándékoznak bennünket, fiúkat egy-egy festett tojással és naranccsal.
ANTAL István, a szabadkai Zeneiskola igazgatója:
- Sosem szerettem locsolkodni, és nincs ez máként ma sem. Nem locsolkodom, mert nem tartom magam ehhez a hagyományhoz.
PÓSA Ákos nagybecskereki vízvezeték-szerelő:
- A barátaimmal már kora reggel elindulunk a locsolkodási körutunkra. Minden hölgyismerősünket meglátogatjuk, aki nem kelt fel elég korán, annak átmászunk a kerítésén, és addig énekelünk az udvarán, amíg ki nem nyitja az ajtót. Akkor aztán a szódásüvegből össztüzet zúdítunk a nyakába. Merthogy szódavízzel locsolkodunk, nem kölnivel, mint a legtöbbek. Sokan megorroltak már ránk, amiért ilyen kitartóak vagyunk, de ez a harag hamar elszáll. Szerintem a nők büszkék arra, ha meglocsolják őket húsvéthétfőjén, mert ez is azt bizonyítja, hogy még mindig nőként tekintenek rájuk a férfiak.
VERÉB Gábor moholi munkanélküli:
- Valamikor eljártam locsolkodni, de ma már csak a ház asszonyait, a feleségemet és a lányomat locsolom meg a kedvenc parfümjükkel. Éppen csak azért, hogy megtartsuk a locsolkodás hagyományát. Amint észrevettem, ez a szokás kihalófélben van, egyre kevesebben járnak locsolkodni. Ennek több oka is lehet: nem jut rá idő, vagy éppen a lányok, nők és asszonyok nem igénylik. Sokaknak nem áll módjukban ajándékot adni a locsolóknak, legfeljebb egy-egy festett tojást vagy almát, de a mai gyerekek inkább pénzt szeretnének kapni. De mivel a pénzajándékot sok helyen nem engedhetik meg maguknak, ezért inkább nem is nyitnak ajtót a locsolkodóknak.