home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Lehetőség mindkét fél számára
Tóth Lívia
2017.03.13.
LXXII. évf. 10. szám
Lehetőség mindkét fél számára

A szerbiai Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésére összejövetelt tartottak Zentán.

Témája a duális képzés lehetőségeinek feltérképezése volt a község területén. A találkozón Vicsek Annamária államtitkár többek között a középfokú oktatási intézmények képviselőivel és a gazdasági élet szereplőivel vitatta meg a tervezetet. 

A duális képzés olyan oktatási forma, amely során a tanintézményekben folyó elméleti oktatás a vállalatokban, cégekben végzett gyakorlati tevékenységgel egyidejűleg történik. A diákoknak ez azért jó, mert az oklevél megszerzésével megfelelő álláshoz is juthatnak, a cégek pedig olyan szakembereket kaphatnak, akiket maguk képeztek ki, és a munkába állás után nincs szükség a betanításukra.

A 2016/17-es tanévben Szerbiában a kísérleti projektumot végrehajtó iskolákban 511 diák iratkozott be az új modellként bevezetett duális tagozatokra, az előző iskolaév végén pedig 400 tanuló, 14 iskola és mintegy 50 vállalat vett részt a duális oktatás öt képzési profiljának megvalósításában. A témáról a kormányfő is beszélt, aki szerint az ország jövője szempontjából a duális oktatás kiemelt fontosságú lehet. Hozzátette, a Világbankkal abban állapodtak meg, hogy a duális képzési programok számát tizennégyről hetvenre növelik, és rámutatott, hogy a folyamatban egyelőre inkább a külföldi cégek vállalnak szerepet, mert a hazaiak ritkán terveznek öt-tíz évre vagy még hosszabb időszakra előre.   

— Az oktatási minisztérium kísérleti projektumaként 2014 szeptemberétől már működik a duális képzés négy vajdasági szakközépiskolánkban: a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Középiskolában, a szávaszentdemeteri Nikola Tesla Műszaki Középiskolában, az újvidéki Mihajlo Pupin Elektrotechnikai Középiskolában, valamint a pecsincei (pećinci) Milenko Verkić Neša Műszaki Iskolában. Az Ivan Sarić Műszaki Középiskolában magyar nyelven is van lehetőség ilyen képzésre lakatos-hegesztő szakon — nyilatkozta lapunknak Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár 2016 októberében. 


Perpauer Attila, a községi tanács tagja, Vicsek Annamária és Tóth Kornél

Vicsek Annamária szerbiai oktatási, tudományügyi és technológiai fejlesztési államtitkár zentai látogatásán elmondta, a minisztérium teljes erőbevetéssel dolgozik a duális oktatás bevezetésén. Ez valószínűleg hosszabb folyamat lesz, vagyis nem minden esetben tudják 2017 szeptemberétől alkalmazni ezt a képzési módszert. Az előkészítő munkálatok viszont rendkívül fontosak, hiszen ezek szavatolják, hogy a rendszer a jövőben sikeresen és eredményesen működhessen. Jelenleg csaknem hatvan olyan duális szak létezik, amelynek már ki van dolgozva a programja és a tanterve.

— Ennek a hosszú távú tervnek a megvalósítását egy átfogó elemzés és kutatás előzte meg, hiszen pontosan kell tudnunk, hogy Szerbiában, illetve Vajdaságban a munkaerőpiacon milyen szakemberekre lesz szükség az elkövetkező négy-öt évben. Ha megfelelő adataink vannak, akkor a korábbi rossz gyakorlattól eltérően dönthetünk a középiskolai szakok megnyitásáról, képzések indításáról. A szakképzést illetően akkor beszélhetünk majd sikeres oktatási stratégiáról, ha nem a megszokott módon „termeljük” az új munkaerőt, hanem a piaci szükségletek szerint. Zentán elég kevés a lehetőség, csak a közgazdasági iskola és az egészségügyi középiskola tanterve tartalmaz nagy óraszámban gyakorlatot. A duális oktatás abban különbözik a hagyományostól, hogy a gyakorlati órákra nem az iskolában kerül sor. Egy-egy cég, általában magánvállalkozás fogadja be a diákokat a gyakorlati időre. A tanuló hetente egy-két napot tölt el a kiválasztott vállalatban, aminek természetesen csak akkor van értelme, ha a munkáltató nem passzívan viszonyul az érdeklődő középiskoláshoz, hanem valóban bevezeti a választott szakma rejtelmeibe. A gyerek havi ösztöndíjban részesül valamilyen formában, mely lehet meleg étel, zsebpénz vagy a megfelelő oktatási eszközökről való gondoskodás. A vállalkozás nem ingyen munkaerőt kap, hiszen az iskolának is juttat felszerelést, vagyis bizonyos összeget fektet be ennek a célnak az érdekében. Fontos szempont, hogy a cég nem akkor kezdi a munkaerőt kiképezni, amikor alkalmazza, hiszen a fiatal már az iskoláztatása során megszerzi a megfelelő gyakorlati tudást — magyarázta az elképzelés lényegét Vicsek Annamária.

A vállalkozók szívesen jöttek el erre az összejövetelre, mert már hallottak a duális képzésről, és kíváncsiak voltak a részletekre — mondta Rácz Szabó Róbert, a Zentai Ipartestület titkára. Ezt Tornai Zoltán helybeli kisvállalkozó is megerősítette, aki lát lehetőséget ebben az oktatási modellben, habár úgy véli, még sok kérdés vár megoldásra, válaszra.

— A szakemberképzéshez szükség van gyakorlatra, melyet a tanulók csak a cégekben tudnak megszerezni. Ha úgy diplomáznak, hogy nincs gyakorlatuk, akkor nekünk kell velük foglalkoznunk, amit idő és anyagiak tekintetében is megérzünk. 

Tóth Kornél, a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola igazgatója szerint üdvözölni kell a kezdeményezést, és végső ideje volt a témáról való közbeszéd megkezdésének.

— Ma felvetettük azokat az oktatás és a gazdaság viszonyára vonatkozó kérdéseket, amelyeket az eredményes folytatás érdekében rendezni kell a közeljövőben. A duális oktatás ugyanis új lehetőségeket nyithat mind az iskolák, mind a gazdasági élet szubjektumai számára — hallottuk az igazgatótól, aki hangsúlyozta, iskolájukban már huzamosabb ideje gyakorlatorientált képzés folyik.

Az Európai Unióban már bevett és alkalmazott gyakorlat a duális oktatás. Az iskoláknak az a feladatuk, hogy átadják az általános műveltséget és a szakelméleti ismereteket, az üzemi képzés viszont a szakmai képességeket fejleszti. Ez a módszer a felsőoktatás, a gazdaság és a munkaerőpiac még szorosabb összekapcsolódását eredményezi, hiszen a duális képzésben töltött évek alatt a hallgató piacképes tudásra tesz szert.

Magyarországon már a felsőoktatási intézmények is egyre több helyen indítják el a duális képzést. Az idei év kezdetén olvashattunk például arról, hogy a Coca Cola vállalat több egyetem rektorával írt alá megállapodást a duális képzés bevezetéséről. A cég több mint harminc diáknak ad értékes munkatapasztalatot. A felmérésekből kiderült, hogy az egyetemi hallgatók többsége a munkaerőpiacon hasznosítható tudásra kíván szert tenni, ezért támogatja a duális modellt, melyet német mintára és általában külföldi cégek bevonásával alkalmaznak.

A duális oktatás jó elképzelés, habár sokak szerint nehezen megvalósítható egy olyan országban, ahol a gazdaság a mélyponton van, és ahol nemcsak a vállalatok, hanem a jövőbeli fiatal munkavállalók száma is csökken. Vagy talán éppen ez lehetne a megoldás az elvándorlási folyamat lassítására?


Herédi Krisztián felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..