„Oh áldott, boldog Magyarország! Csak ne hagyja magát félrevezetni már.”
           (Dante: Isteni színjáték,
Paradicsom, 19. ének, A sas szavai)

Dante Alighieri (Firenze, 1265—1321) „áldott”-nak, „boldog”-nak látta és hirdette Magyarországot az 1300-as évek elején, pedig már akkor elkezdődött a magyarság máig tartó, egyre súlyosbodó tragédiája. Dante az Isteni színjáték írásakor az „Oh áldott, boldog Magyarország!” felkiáltást Károly Róbert királyságának kezdetén írhatta le, vagyis akkor, amikor már kihalt az Árpád-ház és elkezdődtek a ránk annyira jellemző belviszályok, a nemzetpusztító testvérháborúk. Miért láthatta akkor Dante mégis áldottnak, boldognak Magyarországot? Ez a kérdés nyilvánvalóan megválaszolatlan maradt és marad örökké. Viszont úgy látom, hogy Dante felismerése ma is, és remélhetőleg a jövőben is igaz. A szembetűnő ellentmondást azonban nyilvánvalóan fel kell oldani, mert csak így remélhető, hogy az életet választó, a nemzet jövőjéért aggódó összes magyar ember eljut erre a felismerésre.
A tudományt és az istenhitet nem lett volna szabad, nem lenne szabad szétszakítani. A probléma az, hogy mind a kettőben el lehet tévedni, ha el vannak szakítva egymástól.
Megtérni, Krisztust követni, Istent imádni most, a XXI. század kezdetén tehát csak a tudomány és az istenhit újraegyesítésével lehet! Itt kell kezdenünk!
A tudomány és az istenhit újraegyesítésekor először a lényegünk válik bizonyossá, az, hogy nem egy faj szabta keretek közt élünk. A „törvény”, azaz a világmindenséget átfogó egyetemes törvény nem uralkodik felettünk, mint minden más élőlény felett. Mi a magzati korunktól külön-külön megismételhetetlen egyedek, szabadok, a misztérium világának birtokosai, személyek vagyunk. Ennek tudatosulása az igazi „Én-tudat”, az éltető „egoizmus”. Ez az „egoizmus” az, amely nélkül emberhez méltóan nem élhetünk, amely nélkül a nemzethalált elkerülni nem tudjuk. Kizárólag ez az igazi „egoizmus”, ez az igazi „Én-tudat” visz el bennünket, külön-külön mindegyikünket, a legfontosabbhoz, az Isten-gyermekségünk felismeréséhez. Az igazi „Én-tudat”-tól eltérően a napjainkban eluralkodott egoizmus, a mindenkit letipró önzés, amelyet a pénz, a siker utáni vágy gerjeszt, a halál világa. Az egyéné is, és a nemzeté is.
A második bizonyosság, ami a tudomány és az istenhit újraegyesítésének fényében tárulkozik fel, az, hogy a lényegünkből fakadóan „energiahiányosak” vagyunk. Külön-külön is, és együtt is. A napból jövő sugárzó energia csak a sejtek életét biztosítja, a növényekét is, az állatokét is, és a miénket is. De mi, a lényegünkből fakadóan emelkedünk ki minden más élőlény közül, mi személyek vagyunk. A küldetésünk beteljesítéséhez, egyéni boldogulásunkhoz és a békés együttélésünkhöz az elfogyasztott táplálék útján szervezetünkbe jutott energia nem erőforrás. A küldetésünk beteljesítéséhez, a talentumaink megsokasításához, a békés együttélésünkhöz, az élővilág megmentéséhez más forrásból származó energia kell. Ezért vált, ezért válik most mindent elsöprő erővel bizonyossá, hogy csak a köztünk maradt Krisztus, a tabernákulumok mélyén ránk váró Oltáriszentség erejéből töltekezve élhetünk, tölthetjük be küldetésünket, kerülhetjük el a nemzethalált, az élővilág katasztrófáját.
A harmadik bizonyosság is a tudomány és az istenhit újraegyesítésében válik megcáfolhatatlan ténnyé. Ez a bizonyosság nem más, mint annak a ténynek a felismerése, hogy az egyetlen igaz kincsünk, a tehetségünk ajándék! A lelkünkben a teremtő Isten által küldött személyes ajándék. Éppen ezért, csak most, a tudomány és az istenhit újraegyesítésekor tárulkozik fel, tudatosul bennünk a tehetségkiművelés hatékonnyá tételének igazi technológiája. Ennek a technológiának ismeretében tudjuk végre megérteni, tudjuk végre felfogni, mit is tett ösztönösen, a kegyelem erejéből Klebelsberg Kunó 1922 és 1932 közt. Csak most értjük meg végre, csak most tudatosul bennünk igazán, hogy miért kell az élő nemzet. Miért kell a parányi gyermekkortól a nemzettudatot, a nemzeti büszkeséget beitatni. Az anyanyelv valójában a nemzetbe való beágyazódást teremti meg. Azt a beágyazódást, amely nélkül nincs hatékony tehetségkiművelés, amely nélkül az ajándék, a talentumok (a tehetség) megsokasítását előíró szigorú isteni parancs nem teljesíthető. Ezért kell a nemzetet, a nemzettudatot, a nemzeti büszkeséget, a hazaszeretetet mint féltett kincset védenünk. Nemzeti ünnepeinket, szentjeink, hőseink, mártírjaink emlékét kisajátíthatatlannak, tisztának, sérthetetlennek megőriznünk. Az egész emberiség számára a nemzetbe ágyazódás, az igazi nemzettudat, az éltető nacionalizmus fontosságát, a gyermekekben küldött isteni ajándék, a tehetség kiművelésében leginkább a zsidó nép élete bizonyítja. Ez a nép a szétszóródottságában is a nemzettudat, a kiválasztottság beitatásával képes volt és képes ma is megteremteni gyermekei számára a tehetségkiművelés különös hatékonyságát. Tudósoknak, művészeknek, alkotóknak, az emberi megmérettetés legkülönbözőbb díjazottjainak számaránya ugyanis a zsidó népnél, minden más néphez viszonyítottan is talán a legmagasabb. Tehát van éltető nemzettudat, nemzeti büszkeség, igazi hazaszeretet, igazi, éltető nacionalizmus, amelyet védeni kell, amelyet egyetlen néptől sem lehet elvenni, mert ha erre tesznek kísérletet, valójában a nemzetet akarják kipusztítani.
Végül a tudomány és az istenhit újraegyesítésének bizonyosságában cselekednünk kell. Ennek a cselekvésnek az a lényege, hogy végre hatni engedjük a köztünk maradt erőforrást, a köztünk maradt Jézus Krisztust. Sürgősen meg kell szerveznünk az egyéni vállaláson alapuló Oltáriszentség őrzést-imádást minden magyar templomban, minden nap, minden órában. A tudás, a tudomány és az istenhit újraegyesítése ugyanis egyetemes bizonyosságot teremtett arra, hogy belássuk, saját erőnkből nem megy. Minden magyar számára végre nyilvánvalóvá kell válnia, hogy Szent István, első szent királyunk felajánlásával Magyarország valóban mindenkit, a legkülönbözőbb nyelveken beszélőket, hívőket, nem hívőket, szegényeket, gazdagokat, daliákat, nyomorékokat, szépeket és csúnyákat egyaránt befogadó módon lett Mária országa. Így értjük meg, hogy valóban miért vagyunk örök érvényűen „áldott”, „boldog” ország, nemzet, nép.

Dr. Kellermayer Miklós sejtkutató emeritus professzor