* 7000 követője van. Mióta él a Facebook kínálta lehetőséggel?

— 2017. május 13-án szenteltek püspökké, és ugyanannak az évnek a szeptemberében kezdtem el naponta felírni üzeneteket a Facebookra, melyeket azóta nagyon sokan követnek és olvasnak. Számomra nagyon fontos az evangelizáció, és nem baj, ha túllép az egyházmegye határain. Ehhez kiváló eszköz az internet adta lehetőség. Igen sokan nagyon hálásak ezekért a gondolatokért, melyek minden hajnalban a szemlélődés alatt születnek.

* Püspökként a nagyböjti időszakot miként éli meg újra és újra?

— Minden évben újra és újra megtérésre hívjuk a híveket, és azt gondolom, ez a meghívás csak akkor érvényes, ha maga a püspök is, és a papok is élnek a nagyböjt lehetőségeivel, olyan áldozatokat vállalva, amelyek mélyítik az Istennel való szeretetkapcsolatot, illetve az emberekkel való szeretetkapcsolatot. A böjtnek a lényege számomra, hogy ugyanaz a lelkület formálódjon ki bennünk, amely Jézus Krisztusban volt. Szent Pál szerint ő kiüresítette önmagát, és amikor Jézus meghívja az övéit a követésére, akkor arra hívja őket, hogy tagadják meg magukat, vegyék fel keresztjüket, és így kövessék őt.

* Böjt, ima, alamizsnáskodás, bűnbánat — nehéz kihívások a húsvétot megelőző negyven napban. Hogyan sikerülhet?

— Mindenkinek meg kell vívnia a szellemi harcot. Mindennap választás elé kerülünk, hogy a jót vagy a rosszat választjuk-e, a bűnt vagy az erényt, a poklot vagy a mennyországot, és ennek a szellemi harcnak fontos része a böjt is, és az ima is. Ilyenkor jó szembenézni magunkkal, tisztelni a bennünk levő vágyakat, irányultságokat, és amennyire lehet, ezt az evangélium felé kell formálni. A legnehezebb kihívás — nemcsak nagyböjtben — a radikális Krisztus-követés. A böjt külön lehetőséget ad, hogy a megtérés, a Krisztus-követés mellett döntsünk, hiszen úgy lettünk a legtöbben (kilencvenvalahány százalékunk) keresztény katolikusok, hogy nem döntöttünk, hanem megkereszteltek bennünket, így ezt a döntést akkor kell meghozni, amikor már tudatában vagyunk annak, hogy mit is fejez ki számunkra a kereszténységünk. Amikor megkeresztelkedtünk, a mennyei Atya kiragadott bennünket a sötétség birodalmából, és áthelyezett az ő szeretett fia országába, vagyis elkezdődött az Isten országabeli életünk. Ha röviden akarom megfogalmazni a keresztény embernek az útját, így mondhatom: engedjük megtörténni azt, ami már megtörtént! Kapcsoljuk össze a hétköznapjaikkal! Ez elég nehéz kihívás a keresztények számára, hogy a hitük ne elmélet legyen, hanem élet, tehát össze legyen kapcsolva a legprofánabb, leghétköznapibb helyzettel is, aminek a titka az a személyes Isten-kapcsolat, amelyet a mennyei Atyával, a Jézus Krisztussal vagy a Szentlélekkel élünk meg.

* Sokan mondják, hogy a mai rohanó világban nehéz elcsendesedni, nagyböjtben is ugyanúgy kell dolgozni, iskolába járni... Mit tanácsol?

— Ha programnak tekintjük a nagyböjtöt, akkor nagyon nehéz! Ha az ima program, akkor nagyon nehéz imádkozni. Ha a jócselekedet program, akkor nagyon nehéz gyakorolni, mert az élet valóban pörög körülöttünk, a világ nyomása rajtunk van, és más irányba sodor bennünket. De az életünknek azok a területei, amelyeket nem programként, hanem szeretetkapcsolatból kiindulva végzünk, már nem olyan nehezek. Azt is mondhatom, hogy a szeretetből vállalt szenvedés már nem igazán szenvedés. Ha egy édesanya szereti a gyermekét, és áldozatot hoz, virraszt érte, mert szereti, akkor az nem program, hanem szeretetből fakadó cselekedet. Ettől változik meg minden. Ha az ima a Jóisten iránti szeretetből fakadó ajándék, akkor az nem program és nem teher. Amit szeretetből teszünk, vagy amire vágyakozunk, mert a szeretet abba az irányba indít bennünket, azt meg tudjuk tenni. Amit fokozni kell nemcsak nagyböjtben, hanem egész évben, életünk során, az igazából a Jóisten iránti szenvedélyes szeretet, melyet a főparancs mond, hogy Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! (Mk 12,30) Ez nem ugyanaz, mint amikor „szeretgetjük”. Ezt a szenvedélyes szeretetet, ezt a tüzet kell felszítani akár nagyböjtben, akár a húsvéti, akár az évközi időben, mindannyiunk szívében. Amikor ez a szeretet izzik vagy ég, akkor minden megváltozik. Akkor ez már nem program, nem teher, hanem a szeretetből fakadó élet, és akkor mások a gyümölcsök, mindegyikünk számára, sőt, mások számára is. Én ezt tartom a legizgalmasabbnak és a legfontosabbnak. 

* A fenti gondolatot írta ki a telefonbeszélgetésünk napján. Miért?

— A világsajtó tele van botrányokkal, az egyház, az egyháziak bűneivel, és az egyház is megosztott, nemcsak Ferenc pápa személyét, hanem az egyháziakat illetően is. Rengeteg az ítélkezés, a harag és az indulat bennünk, a mai Evangélium pedig arra hív, hogy Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas (Lk 6,36), ezért is írtam fel, hogy legyünk irgalmasok az egyházhoz is, és mondjunk le az ítélkezésről, bocsássunk meg, mert enélkül nem lesz jel a keresztény ember élete.

* Az egyházat megrázó botrányok közül a pedofíliára gondolva ez nem is olyan könnyű…

— Nem a bűnből kell kiindulni, hanem a Jóistenből, mert ha a bűnből indulok ki, az megbocsáthatatlan. De mivel a Jóisten megbocsátott a kereszten, és minden bűnt eltörölt, csak az ő szeretetéből és irgalmából kiindulva tudok eljutni oda, hogy — ha most az áldozat oldaláról közelítem meg — egyszer megbocsássak annak, illetve kiengesztelődjek azzal, aki velem szemben elkövette ezeket a bűnöket. Másként nem tudunk. Ha nem Istenből indulunk ki, az ő irgalmából és szeretetéből, akkor nem jutunk tovább, csak a tényekig és eseményekig vagy saját magunkig, az pedig kevés.