A legtöbben a pázsiton heverésztek, aludtak, ettek vagy éppen beszélgettek. A park gyakran olyan volt, mint amikor egy földrengés miatt az emberek a legszükségesebb ingóságaikkal az utcára menekülnek, és ott várják meg, hogy a földmozgás csillapodjon. Nem lehetett nem észrevenni őket, annyian voltak. Közöttük nők és kisebb-nagyobb gyerekek is. Az ember beléjük botlott az utcákon, a boltokban, a kávézókban és a pizzériákban, sőt olykor még a piacon is.

Mostanság viszont mintha megváltozott volna valami, mert úgy tűnik, már nincsenek olyan sokan. A látszat azonban sajnos csal. Továbbra is ugyanannyian vannak, csak okosabbak, vagy valaki „felokosította” őket: nappal szétszélednek, eltűnnek az emberek szeme elől, legfeljebb négyen-öten vannak egy csoportban. Aki azonban a kora esti órákban a központban tartózkodik, esetleg éppen a Szabadkai úton lakik, minden este megtapasztalhatja, hogy mintegy vezényszóra negyven-ötven fős, de néha még ennél is nagyobb csoportokban indulnak el Horgos felé. Gyalog, mert a taxi vagy a busz nem biztonságos számukra. A taxit a rendőrök leállítják, a buszról pedig leszálláskor viszik be a menekülteket. Persze ez gyalog is megtörténhet velük, csakhogy akkor van némi esélyük a menekülésre, hiszen ha szétszaladnak, a rendőrök — mivel kevesebben vannak, mint ők — nem tudják mindegyikőjüket elfogni.

A tapasztalatok szerint az iraki, az afganisztáni vagy a szíriai menekültek — akikhez olykor bangladesiek vagy afrikaiak is csatlakoznak — nem veszélyesek, hiszen senkit sem bántanak, a magyarkanizsai község területén még egyetlen regisztrált bűncselekmény sem köthető hozzájuk, de a polgárok — noha sajnálják, esetenként még segítik is őket — mégis aggódnak a jelenség miatt. Nem azért, mert rengeteg szemetet hagynak maguk után, hiszen azt össze lehet szedni, hanem inkább a miatt az uniós bejelentés miatt, amely szerint terroristák is elvegyülhetnek közöttük, akik Nyugatra érve akarnak majd különféle támadásokat elkövetni. Hogy ennek a félelemnek van-e valóságalapja, azt egyelőre nem tudni. Magyarkanizsán legalábbis biztosan nem, hiszen látatlanul „kapjuk” őket, nem tudhatjuk, kiben mi lakozik.

A menekültek legnagyobb része mindössze egyetlen napig tartózkodik a városban, de vannak „visszatérő vendégek” is, akiknek többszöri próbálkozás után sem sikerül átjutniuk a határon, mindig elkapják és visszahozzák őket. Akadnak olyanok is közöttük, akik panziókban szállnak meg, a többségüknek azonban a csillagos ég a takarójuk. A tisztálkodási lehetőségeik minimálisak, a szükségüket az erdőben, a bokrokban végzik, de ennek ellenére igyekeznek legalább külsőleg jó képet festeni magukról. Néhány kivételtől eltekintve mindnek rendes ruhája van. Ha elkopik a lábbeli, esetleg elszakad a nadrág, a kabát vagy a pulóver, akkor vesznek másikat, igaz, a régit egyszerűen csak eldobják útközben. A vonulási útjukat jól jelzik ezek a szétszórt ruhadarabok. A boltok és a vendéglők mindenesetre jól járnak velük.

Magyarkanizsán nem lesz befogadó központ

A menekültáradat okozta gondokról, illetve a továbbiak megelőzése érdekében a magyarkanizsai városházán munkajellegű megbeszélésre ültek össze az ügyben érintett köztársasági, körzeti és önkormányzati illetékesek, a belügyi és az igazságszolgáltatási szervek, valamint a szociális intézmények vezetői. Az elfogadott határozatokról Lackó Róbert, a községi képviselő-testület elnöke sajtótájékoztatón számolt be.

— A látszat ellenére Magyarkanizsán semmi ok pánikra vagy félelemre — nyilatkozta a testület elnöke. — Eddig egyetlen atrocitás sem történt, melyet a menekültek okoztak volna a községünkben, a jelenlétük mégis aggodalmat kelt. A polgároknak tudniuk kell, hogy a helyi rendőrállomás minden idegent nyilvántartásba vesz, ezért ellenőrizni tudja, kik azok, akik már sokadszor próbálnak átjutni a szerb—magyar határon. A megszokottnál több szemét miatt az önkormányzat fokozta a közterületek takarítását. A megerősített rendőri jelenlétnek köszönhetően már észrevehető, hogy köztereinkről eltűntek vagy legalábbis valamilyen mértékben megfogyatkoztak a csoportok, ez azonban nem jelenti azt, hogy nincsenek itt. Ennél többet a rendőrállomás sem tehet, mert nincs elegendő embere. Egyébként is a szükséges létszám 60 százalékával működik, ez pedig nem teszi lehetővé, hogy a mindennapi teendőin kívül olyan pluszfeladatokkal is kiemelten tudjon foglalkozni, mint amilyen a menekültkérdés. Ennek a gondnak a megoldása köztársasági hatáskörbe tartozik, ahogyan a helyi rendőrállomás műszaki és munkaerő-bővítése is. A megbeszélésen határozatokat fogadtunk el, melyeket eljuttattunk a belügyminisztériumnak. Először is azt kérjük, hogy erősítse meg a magyarkanizsai rendőrállomást. Másodszor azt, hogy végezzen hatékonyabb ellenőrzést az ország déli határain, ahol a menekültek belépnek Szerbiába. Ennek eredményeként ugyanis talán kevesebben juthatnának el egészen idáig. Azt is kértük, hogy a Magyarországról visszatoloncoltak ügye ne kizárólag Magyarkanizsa és Szabadka gondja legyen, hiszen számukra mi csak egy állomás vagyunk, ahogyan a többi község is, amelyen idefelé áthaladtak. Határ menti községek lévén azonban csak hozzánk kerülnek vissza az elfogott határsértők, ezért az ebből eredő terheket is csak mi viseljük. 
A községi képviselő-testület elnöke, aki hatáskörileg az állami szervekkel való együttműködés önkormányzati megbízottja is, azt is elmondta, hogy a megbeszélésen ismételten elutasították azt a korábban már többször elhangzott javaslatot, hogy a magyarkanizsai községben hozzanak létre egy befogadó központot a menekülteknek. A megbeszélés részvevőinek értékelése szerint egy ilyen központ megléte csak vonzóbbá tenné Magyarkanizsát a menekültek számára, a jelenlegi gondokat viszont nem oldaná meg.

Mivel Görögországot újabb menekültáradat lepte el, félő, hogy a közeljövőben nem hogy csökken, hanem fokozódik majd az érkezők száma, amire valamilyen szinten fel kell készülni. A legfrissebb információink szerint ezekben a napokban újabb megbeszélésre kerül majd sor, melybe a belügyminisztérium utasítására bekapcsolódik az észak-bánáti közigazgatási körzet elöljárója is. A gondok megoldásához természetesen ez nem elegendő, de első lépésnek mégiscsak elfogadható.