
Karácsony előtt Magyarkanizsán tartották meg a 10 000. magyar iskolaválasztást elismerő kézfogást. Ezzel a végéhez ért az idén külhoni magyar iskolát kezdő kisgyermekek és családjaik köszöntésének Kárpát-medencei sorozata.
Magyarkanizsán a magyar, első osztályos kisgyermeket köszöntötték családjaikkal együtt a vajdasági magyarság és a Rákóczi Szövetség vezetői. A szeptemberi iskolakezdés óta félezer helyszínen csaknem 10 000 magyar iskolakezdőt szólított meg a Rákóczi Szövetség a támogatóival együtt, megköszönve a szülőknek a felelős döntést és a magyar jövő választását.
A Művészetek Házában 73 magyar, első osztályos kisgyermek volt jelen, de Vajdaság területén több mint 1200 elsős veheti majd át a napokban a 10 000 forintos ösztöndíjat. A Magyar Nemzeti Tanács és a Rákóczi Szövetség minden évben karácsony előtt lepi meg az óvodás és az elsős gyerekeket, akik magyarul, az anyanyelvükön járnak az oktatási intézmények valamelyikébe.
Németh Ernő felvételei
Elsőként Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke mondott alkalmi beszédet. Hangsúlyozta, azáltal, hogy a szülők a magyar iskolát, az anyanyelven való tanulást választották a gyermeküknek, hitet tettek a magyarságuk mellett, és a Rákóczi Szövetség ezt a döntést szeretné megköszönni nekik. Hozzátette, a támogatóik között sok száz magyarországi település önkormányzata és nagyon sok közéleti, hétköznapi ember van.
— A szimbolikus boríték mögött, amit elhoztunk önöknek, nagyon sok jóérzésű magyar ember áll. Olyan emberek, akiknek nem közömbös az önök sorsa, akik azt üzenik önöknek, hogy számon vannak tartva, az pedig, hogy a gyermekük milyen iskolában tanul és milyen nyelven tanul, egy nagy közösségnek, a magyarországi társadalomnak is fontos. Munkatársaimmal összeszámoltuk, hány vajdasági magyar fiatal — általános iskolások, középiskolások, egyetemisták — fordult meg a rendezvényünkön. Ez egy elég nagy szám, mert 1895 ilyen fiatalt számoltunk össze, és nagyon szépen köszönjük önöknek, szülőknek azt, hogy ezeket a gyermekeket, fiatalokat ránk bízták, hogy egy-egy rendezvényünkön ott lehettek a magyarországi és a többi külhoni vagy éppen diaszpórában élő fiatallal. Azt gondoljuk, hogy itt a Kárpát-medencében, de az egész nagyvilágban is mi, magyarok összetartozunk, és ez a rendezvény is azt demonstrálja, hogy van külhonban is olyan magyar közösség, itt a Vajdaságban is, ami élni akar — emelte ki Csáky Csongor, aki ígéretet tett arra, hogy a Rákóczi Szövetség a maga civil eszközeivel a jövőben is próbál tenni azért, hogy minél több magyar—magyar kapcsolat születhessen a vajdasági és a nem vajdasági magyarok között.
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke rámutatott, jelen vannak mindazok a személyek, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy itt a Délvidéken, Vajdaságban, Szerbiában magyarul lehessen továbbtanulni. Viszont hiába minden munka és összefogás, ha nem lesznek gyermekek, akik megtöltik az osztályokat, óvodákat. Felszólalása folytatásában megköszönte a Rákóczi Szövetségnek a folyamatos odafigyelést.
— Ezzel az ösztöndíjjal a közel 1300 elsősnek és a szüleiknek, családjaiknak azt üzenjük, hogy fontosak a délvidéki magyarság megmaradása szempontjából. Ugyanúgy az ajándékcsomaggal azt üzenjük az óvodásoknak, hogy szeretnénk, ha az anyanyelven való továbbtanulást választanák, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy legyen jövőjük, és legyen jövője ennek a közösségnek. Az elmúlt években sikerült az óvodától vagy akár a bölcsődétől az egyetemig egy olyan ösztöndíjprogramot kialakítanunk, ami lehetőségeket biztosít a fiataljainknak arra, hogy itthon képzeljék el a jövőjüket. Hogy mennyire leszünk sikeresek, ez természetesen mindig majd a gyermekek és az itthon maradottak számától függ. Biztos vagyok benne, hogy sokan vannak, akik máshol próbálnak szerencsét, sokan vannak, akik elmennek. De nekünk mindent meg kell tennünk azokért, akik itt maradnak, és mindent meg kell tennünk annak érdekében is, hogy akik elmentek, azok majd visszajöhessenek.
Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint az anyanyelvi oktatásnak nincs alternatívája, az anyanyelven megszerzett tudás a legbiztosabb, éppen ezért köszönet illeti mindazokat, akik ezt fölismerték, és a gyermekeiket magyar osztályba íratták.
— És hogy miért fontos a magyar oktatás, és miért kell mindenkinek köszönetet mondani, aki magyar osztályba íratta a gyermekét? Gróf Széchenyi István szavaival, „az, ki honi nyelvünk mellett van, nemzetünk életét hordja szívében”. Ez a XIX. századi megfogalmazás, annak ellenére, hogy nyelvileg egy picit régiesen hat, aktuális a mai világban is. Ha nem őrizzük az anyanyelvünket, az anyanyelvi oktatásunkat, akkor a nemzetvesztésnek, a még nagyobb mértékű fogyásnak a mezejére léptünk. És ezért fontos, hogy ehhez a küzdelemhez Magyarországon folyamatosan olyan partnereket tudunk találni, akiknek ugyanannyira szívügye a határon túli magyar közösségeknek a léte, fejlődése, mint nekünk is. Ebbe a sorba tartozik Magyarország Kormánya és a Rákóczi Szövetség is Magyarország egyik legnagyobb, legbefolyásosabb civil szervezeteként. Ez a mostani ajándék szimbolikus, és nem azt jelképezi, hogy bárki azért íratja magyar osztályba a gyermekét, hogy ezért anyagi juttatásban részesüljön. 1207 első osztályos magyar kisdiákkal rendelkezünk Vajdaságban ebben az évben. Ők 71 iskolába járnak 25 vajdasági önkormányzat területén. És hogy egy újabb jó hírt is mondjak, jövőre ez a szám 1331 lehet, hiszen 30 intézményben 27 önkormányzat területén ennyien járnak iskolai előkészítőbe, és remélem, hogy mindannyian a magyar oktatást fogják választani — hangzott el dr. Pásztor Bálintnak, a VMSZ elnökének a köszöntőjében.
Forrás: Magyarkanizsa Önkormányzatának hírszolgálata