Folyamatosan csökken a koronavírussal fertőzöttek száma Szerbiában, már több olyan napot is feljegyeztek az utóbbi hetekben, amikor nem volt halálos áldozata a kórnak. Sokan már nem is figyelik az erről szóló híreket, úgy tűnik, a járvány véget ért.
Ez azonban nem így van. A világjárvány még tart, csak jelentősen csökkent az új fertőzöttek és a halottak száma, valamint a különböző mutációk során a vírus is átalakult. A járvány két éve alatt az emberek belefáradtak a korlátozásokba, tanácsokba, intézkedésekbe, valamint az elővigyázatosságba és az oltásokba. Egyszerűbb azt mondani, hogy vége a járványnak, és az élet visszatérhet a 2020 tavasza előtti medrébe. Viszont a szakértők szerint még elhamarkodott volna ezt állítani. A világon eddig több mint félmilliárd ember fertőződött meg, a Szerbiában regisztrált betegek száma pedig meghaladta a 2 milliót.
Tavaly és tavalyelőtt is a nyári időszak volt az, amikor az emberek fellélegeztek, a kormányok pedig valamelyest enyhítettek a korlátozásokon. Nincs ez máshogy az idén sem, a világ legtöbb országában szinte teljesen eltörölték a koronavírus-járványra vonatkozó intézkedéseket, ismét szabadon utazhatunk, bárhol eltölthetjük nyári szabadságunkat. Kivéve például Sanghajt vagy Pekinget, ahol az újabb fertőzöttek magas száma miatt lezárásokat vezettek be. Németországban pedig hivatalosan is elindult a koronavírus-járvány új hulláma, ezért ismét azt javasolják, hogy az emberek viseljenek maszkot zárt térben, és vegyenek fel egy negyedik adag oltást is. Szóval… talán mégsem lélegezhetünk fel annyira.
Branislav Tiodorović járványügyi szakértő szerint a napi 200-300 új beteg azt bizonyítja, hogy Szerbiában stabil a járványhelyzet, de ez nem egyenlő azzal, hogy eltűnt a vírus. Késő ősszel és télen feltételezhetően újra megnő az új fertőzöttek száma, hiszen több időt töltünk majd zárt térben, könnyebbé válik az átfertőződés. Szerbiában ebben az időszakban lehet újabb járványhullámra és esetlegesen újra hatályba helyezett intézkedésekre számítani — tette hozzá.
Egy másik epidemiológus, Zoran Radovanović sem derűlátó. A szakértő közölte, hogy a gyakorlat azt mutatja, a lélegeztetőgépen levők 90 százaléka meghal. Tehát a statisztikák javulnak, de személyes tragédiák továbbra is bekövetkezhetnek — húzta alá. Arról is beszélt, hogy még mindig nem pontosak a hivatalos adatok, és az egyes kutatások szerint a fertőzöttek valódi száma a többszöröse is lehet a regisztrált fertőzöttekének. Egyes felmérések szerint világszinten akár a harmincszorosa is.
Predrag Kon járványügyi szakértő nemrégiben arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány különböző erősségű hullámai a következő években is kihívás elé állíthatják az emberiséget. Nem az a kérdés, hogy lesznek-e fertőzöttek, hanem hogy milyen súlyosak lesznek a tüneteik, és belátják-e az emberek, hogy az oltás a legjobb megelőzés.
A szakértők szerint nem teljes mértékben védett az a személy, aki átesett a betegségen, és az sem, aki megkapta a koronavírus elleni vakcinát, mert az antitestek száma folyamatosan csökken a szervezetben, illetve a vírusnak is újabb variánsai jelentek meg, melyek már ellenállóbbak az oltással szemben. Vagyis újabb antitesteket kell létrehozni, amire az oltás újabb adagjának a felvétele a megoldás. A vakcinák hatékonyságát bizonyítja, hogy akik az oltás felvétele után fertőződtek meg, azoknak a tünetei sokkal enyhébbek voltak.
Szerbiában ugyan most már csak az egészségügyi intézményekben kötelező a maszkviselés, és az oltási igazolásokat sem kell felmutatni, de ettől még továbbra is ajánlott az alapos kézmosás és a fertőtlenítő gyakoribb használata.
Elővigyázatosságra int az Európai Unió is, hiszen néhány nappal ezelőtt fogadta el Brüsszel azt a javaslatot, hogy a védettségi igazolásokra vonatkozó szabályokat hosszabbítsák meg egy évvel. Vagyis az EU területén bizonyos helyeken még mindig kérhetik az igazolás felmutatását.
Fényképezte: Markovics Annamária