— Jubileumot gyűltünk össze ünnepelni. Köszönteni azokat a közösségszervező, közösségteremtő személyeket, akik közül többen sajnos már odaföntről őrködnek fölöttünk… Ha mindenkit név szerint nem is (hiszen rengetegen valának a legelső „kapavágástól” számítva), viszont átalányosan és nyilvánosan köszönetet mondani mindazon egyházi és világi elöljáróinknak (lelkészeknek, kántoroknak, tanítóknak, csoportvezetőknek), illetve a közéletet formáló civileknek, akik nélkül mindez aligha valósulhatott volna meg. Hét és fél évtizeden át tartó közösségi elköteleződés! Sokak szerint olyan szövetség ez, mint egy házasság, mely egyaránt áll ünnepekből és hétköznapokból. S ha akadtak is benne időről időre hullámhegyek és -völgyek, az egymás iránti szeretet, tisztelet és megbecsülés folytonosságának megőrzése volt és maradt az eredeti célkitűzés. A debellácsi kultúrház esetében az institúció és a közösség egymásra hangolódása, mindenkori együttműködése volt (és maradt!) a zászlóshajó mottója. Túlélve útközben azokat az időket is, midőn hajdanán, történetesen egy népszínműből kiemelt, a Kék nefelejcs kezdetű nótát énekelte fennállva a publikum. Az államilag tiltólistára helyezett nemzeti ima helyett… A 75. házassági évfordulót magyar népünk koronaékszer-lakodalomnak nevezi. Szerves részeként egy olyan időszaknak, amelynek leginkább a megnyugvás és a lecsendesedés, illetve a stabilitás és az ellenállóság a fő attribútumai. A többi meg majd alakul. Mint mindig. Elvégre van mit felmutatni a közös múltból, és — ha az Úrnak is úgy lészen akaratja — a vonatkozó családfa legfiatalabb generációi révén, a folytatásban reménykedő jövőkép sem marad csupán csalóka délibáb!

A jubileumi ünnepi műsor gerincét az anyaországi Orosházán élő Fenyvesi Petrec Teodóra és párja, Fenyvesi Antal énekhang-gitár kettőse, a helybéli magyar művelődési és művészeti központ, valamint az ünnepelt institúció szakcsoportjai (az Árvalányhaj és a Perdülő tánccsoportok, illetve a Vörösbegy, a Katica és a Kéknefelejcs énekcsoportok) alkották. A fináléban az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör hétpróbás szekciói (a Kiscimbora táncegyüttes, a Csörögi fiúkórus és a Kisbekecs táncegyüttes) léptek színre Cseszák Zsombor és zenész barátai hangszeres közreműködésével. A politikumot Lálity Urbán Emese államtitkár asszony, valamint a Magyar Nemzeti Tanács nevében Tóth Ramóna képviselte. S eljöttek a verseci, kevevári, hertelendyfalvi, pancsovai… magyar kultúrások képviselői is.

Beszámolónkat lekerekítendő az alábbi sorokban Sutus Áronnak, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökének az ünnepi köszöntőjét adjuk közre, aki a VMMSZ elismerő oklevelét nyújtotta át a József Attila Művelődési Otthonnak.  

— Azt az alkotói munkát, azt a konokságot, azt a fejlődést, azt a teremtő szolgálatot jöttünk köszönteni és megköszönni, amely immáron hetvenöt éve zsongja be a dél-bánsági, gyönyörű tájat és települését. Nemzeti kincsesládával ajándékozva meg megannyi felcseperedő generációt, tanítva őket a hagyományőrzés, de a színjáték, a közösségben való cselekvés, a hitvilág- és anyanyelvtisztelet nemzetet és otthont megtartó erényeire és szépségeire, a keresztény, magyar értékrend evidenciáira. Azt az erőt és magyarságszolgálatot köszöntjük ma itt, amelynek révén a szülőföld újbóli és újbóli megértése és felkutatása, az alázat, az alkotásvágy, a közösség cselekedetével teremtődő érték, a hazában, az egységes magyar nemzetben való reményteljes és reményt hozó hit máig egymásba kapaszkodik az erős, az egymásért való tántoríthatatlan hűségnek. A Gondviselő áldása és megtartó szándéka kísérje a következő évszázadokat is. Isten éltesse a torontálvásárhelyieket és a torontálvásárhelyi József Attila Művelődési Otthont.