Korona az évszázad első ötödére

Korona az évszázad első ötödére

A XXI. század első ötödénél vagyunk. Idő és mód kérdése volt, mikor kerül az egyre gyorsabban pörgő társadalmi mechanizmusokba valami, ami megakasztja őket.

A koronavírus után sohasem lesz olyan a világ, mint amilyen előtte volt

Már 2001-től látszott, hogy ez a század nem az előző sima folytatása lesz, az értelmesebb, józanabb emberek azt is látták, hogy ez a gyorsuló pörgés, melyet a gazdaság produkál, a nagyvárosok soha le nem álló zakatolása, ahol nincsenek csilingelő első villamosok, és utolsók sem, mert az egész egy végtelenített rohanás, három műszakos gyártás, a 0-tól 24-ig való nyitvatartás, a szombatok és a vasárnapok tiszteletben nem tartása, egyszóval az ezek okozta hajsza és minden más az eresztékek elpattanásához vezettek. Összeomolhatott volna valamelyik tőzsde, megakadhatott volna a pénzforgalom, negatív spirált idézhetett volna elő a vámháború, de nem, Vuhan városából, Hubei tartományból indult útra egy vírus.

A vírusokról annyit, hogy egyvalamit csinálnak, de azt nagyon hatékonyan: szaporodnak. Más életfunkciójuk nincs is, nincs anyagcseréjük, nem növekszenek, csupán egy gazdaszervezetre van szükségük, hogy annak a DNS-ébe, illetve RNS-ébe beírják magukat, és így kópiákat készítenek magukról. A 2002-beli madárinfluenza a halálos áldozatok miatt volt sokkoló, de nem alakult ki emberről emberre terjedő változata, és csak azokat érintette, akik sok madárral dolgoztak, például tisztították a ketrecüket, vagy etették őket. Ők betegedtek és haltak meg, ezért ettől a vírustól nem ijedt meg eléggé az emberiség.

Pedig a vírusok világa globális volt, jóval a globalizáció előtt is. A vándormadarak révén Szibériából Afrikáig is eljuthattak, és az emberiség is folyamatosan ki volt téve zoonózisoknak (amilyen a mostani járvány is). Például amikor a párosujjú patásokat (birka, kecske, szarvasmarha) kezdték háziasítani, ezek ugyanis jól megvoltak a himlő vírusaival, az emberekben viszont azok kanyarót, bárányhimlőt, rózsahimlőt, sőt fekete himlőt okoztak. Aztán a bubópestisről sem szabad megfeledkeznünk, mely 1438 körül hallatlan pusztítást vitt végbe Indiától Izlandig. A nagy szónok és attikai népvezér, Periklész is pestisben halt meg i. e. 429-ben, és az is egy influenzaszerű betegség volt, míg a bubópestis a nyirokcsomókat támadta meg. A koronavírus a tüdőt támadja. Nevét napkoronaszerű alakjáról kapta, és még az is érdekes, hogy gyorsabban fertőz más vírusoknál.

 

„Szeressétek az öregeket”

Annak idején II. János pápa a fenti szavakkal hívta fel híveit az öregek tiszteletére. Már ő is érzékelte, hogy az emberiség tapasztalatainak summáját birtokló embertársainkat, tudásukat, tapasztalataikat, bölcsességüket a mai világ semmisnek tartja. Mindenhonnan azt süvöltik, hogy a fiatalok alkalmasak mindenre, és általuk oldódik meg minden gond. Pedig ez nem így van, soha nem is volt és soha nem is lesz. A szép kor, melyet az öregek megélnek, olyan perspektívát ad nekik, amelytől csak ők lehetnek bölcsek, sziporkázhat a fiatal intelligencia, munkabírás, ötletgazdagság, de az öregek tanítása mindig egy kicsivel több ennél. Mert ők már bejárták ezt az utat.

A koronavírus az öregek számára gyakran halálos. Hallottam már olyan megjegyzést is, hogy valamelyik országban egy hatvannyolc éves beteg halt meg, és hogy az már nem is olyan nagy tragédia, pedig az. Nincs jogunk mérlegelni, minden embertársunk ugyanolyan fontos. A koronavírus megfékezése egyúttal az emberiség bölcseinek a megvédése is. Ha többet figyeltünk volna rájuk, lehet, hogy ez a társadalom nem lett volna ilyen rohanós és pörgős. Hiszen akik állandóan a fiatalokban rejlő potenciálokról beszélnek, egy kissé félrevezetik magukat a fiatalokat is. Őket bele lehet hajszolni a rohanásba, és ezt úgy eladni nekik, mintha normális lenne. Kinek jó ez az iszonyú tempó, csak azoknak, akik szítják! Minél gyorsabban pörög a társadalom, annál gyorsabban nőnek egyes vagyonok, aztán a fiatalokból a magukat még tartó középkorúak lesznek, hogy aztán hirtelen felismerjék, megöregedtek. Ez az a perspektíva, amelyből a fiatal semmit sem lát. Engem a konokul ismétlődő hajnalok gyaluja gyilkol, és ebben a durva koraiságban rendszeresen látom a szomszédomat, aki elmegy a napi szennylapszükségletéért, és egy fiatal mesterembert, aki megveszi a kétdecisét. Mindannyiunk mellé elkelne egy öreg, aki valamit mondana vagy valamit tudna, amit mi nem tudunk, és ilyenkor emlékszem a halhatatlan igazságokat mondó, öregebb levéltáros kollégára, aki olyan nagy élvezettel tudott beleszívni a cigarettájába. Ő volt ott mellettünk öregként, de ha lett volna mellette egy még öregebb, akkor lehet, hogy nem szívta volna olyan nagy élvezettel a cigarettát, de még így is, a halálon túl is intő jel, egy üzenet attól, aki megtapasztalta, meg lehet halni a dohányzástól. Mi pedig gondolkodhatunk ezen.

Az öregek tapasztalatai tehát felbecsülhetetlenek. Ők háborúról, békéről, szegénységről, gazdagságról tudnak dolgokat, és ezek élő dolgok, sokkal többek annál, mint amit le lehet írni, esetleg színházban, filmen látni.

A COVID--19 valamiért az idősebbeknél okoz súlyosabb betegséget, meg kell védenünk őket, mert ez a járvány is el fog múlni, és szükség lesz rájuk, ha másért nem, hát azért, hogy megtanítsanak bennünket arra, hogy mikor mit együnk, mert ez a zoonózis — állatról emberre terjedő betegség — sem jött volna létre, ha Vuhanban valaki nem fogyasztott volna valami nagyon különlegeset (még nem tudják pontosan, milyen állatot).

 

A COVID—19 teszt is

Mi, emberek sokszor hiszünk sok mindenről olyasmit, aminek köze nincs a valósághoz. A nagy karantén perspektívájából közelről láthatjuk, hogy ki hogyan viselkedik, meg azt is, hogy ki mit és hogyan tesz. Érdekes, hogy az elvtelen alkujáról elhíresült olasz kormányfő a koronavírussal kapcsolatban is megbukott. Minden intézkedést későn hozott meg, így Olaszországot egy nagy elkülönítőállomássá tette. Igaz, hogy a kínai tartomány, a Vuhan központú Hunan is jó néhány országnál nagyobb (kb. 180

000 négyzetkilométer, 59 millió lakossal), nagyjából Olaszország kétharmada, a kínaiak mégis gyorsan tudtak cselekedni. A vírussal az a kormányzat tud harcba szállni, amelyik idejében hozza meg a szükséges lépéseket. Nem nyugtatgatni kell az embereket, hanem lépni. Itt látszik meg, hogy melyik politikusnak van bátorsága kilépni saját komfortzónájából, és meglépni azt, amit kell, és ami nincs benne a politológiai tankönyvekben. Aki csak szövegelni tud, és fontolgatva haladni, a „mi mennyit ígér” között bajlódva, az az események után kullog, és nagy bajba sodorja az országát. Így van ez Contenál is, és Merkel „elvszerű” magatartása is butaságnak tűnik. Nemhogy Németország határait kellene lezárnia, hanem a tartományok egymás közötti forgalmát is a lehető legkisebbre kellene vennie, és a gócpontokat körülzárnia, mert a vírus nagyon gyorsan terjed. Az ember pedig ésszel élhet, és a vírus térnyerésétől gyorsabban gondolkodhat. Ha ez nincs meg, akkor a vírus nyert. A hazudozás, a helyzet alábecslése szintén katasztrófához vezet, Irán erre a legjobb példa.

A COVID meg fogja mutatni, hogy a vezető politikusok milyenek, intellektuálisan és talán morálisan is.

 

Minek a koronája ez a vírus?

Most már kimondhatjuk, ennek az évszázadnak az első ötödét (hogy is mondjam, hogy ne legyek obszcén?) elrontottuk. Mi közösen. A politikát közönyösen figyelő emberek, a politikusokat megvásárló üzletemberek, a pozíciójukat védő politikusok, a migránsok, akik az ismeretlenbe indulnak, az ilyen-olyan bombázásokat kitaláló katonák és az azokat parancsként kiadó államfők, a semmijük sincs, de gyerekük az sok afrikaiak, valamint a minden kütyüjük megvan, de gyerekük nincs japánok, és még sorolhatnám. Murphy egyik törvénye, hogy az emberiség lélekszáma nő, de az intelligenciája állandó.

No de nézzük sorban. Vajon volt értelme az ikertornyok 2001. szeptember 11-ei lerombolásának? Vajon valamilyen problémát megoldott-e? Talán csak azoknak a „héjáknak” volt jó, akik egy újabb kis bombázásra vágytak, hogy aztán 2001. október 7-étől teljesen értelmetlenül lebombázzanak Afganisztánban mindent, ami működött. Ennek az eredménye egy törzsi társadalomba való visszarendeződés lett, de még előtte a tálib(án)ok szétlőtték a bámijáni Buddha-szobrokat. A második iraki háború 2003. március 20-ától hazugságon alapult, noha azzal az állammal még az oszmánok is szakértőbben bántak, mint a jelenlegi nagyhatalmak. (Akik úgy mellesleg az utolsó kurdig és az utolsó kurdnak is valami elöregedett fegyvert adva képesek „harcolni”). És aztán volt-e értelme a muzulmánokat ingerelni előbb Dániából, majd a Charlie Hebdóból? Volt-e értelme annak, hogy rákényszerítsék a demokráciát azokra, akik nem Locke-ot olvasva nevelődtek, és akik nem a nagyvárosok nyüzsgését, hanem a birkák terelését ismerik? Volt-e értelme az „arab tavasz” kitörésének 2011. január 14-étől és a további propagálásának? Volt-e értelme a Charlie Hebdo munkatársait halomra lőni 2015. január 7-én? Van-e értelme annak, hogy az USA-ban minden hónapban valakinek felforr az agya, és elkezd lövöldözni? (Izraelről nem is mondanék semmit, hiszen akármit mondanék, valaki leantiszemitázna, de az sem „kerek”, ami ott zajlik.) Hugo Chávez nagy Amerika-ellenességének 1999 és 2013 között sem volt értelme, és az USA sem lehet úgy nagy, hogy mindenki másból kicsit csinál. Vajon miért kellett Rózsa-Flores Eduardónak Ecuadorba menni, ahol az elnök, Evo Morales viszont egészen nagy butaságokat mondott 2006 és 2019 között? És ha már itt tartunk, érdemes volt-e megölni a szintén butaságokat mondó Kadhafit, és elérni, hogy az arab tavasz líbiai és szíriai káosz legyen, Iszlám Államostul (mely 2019-től nem olyan aktív, de nem semmisült meg)? Nyugat- és Közép-Afrikában egymást irtó polgárháborúk zajlanak. Európában az értékek összekeveredtek. Mindkét területre az agresszív iszlám penetrációja a jellemző. (Vajon ki gondolta volna 2000-ben, hogy Afrika és Európa egy mondatba kerülhet egy ilyen kontextusban?)

És ez így ment évről évre, hónapról hónapra az elmúlt húsz évben. A demokrácia és a populizmus összemosódott, szinte mindenhol egyszerű és erőszakos megoldásokat alkalmaztak, mintha nem léteznének intelligensebb megoldások. Közben Cristiano Ronaldo vagy Messi bal lábának biztosításáért akkora pénzeket fizetnek ki, mint több száz ember életbiztosításáért. Nos ennek a sok badarságnak a koronája a sehonnan sem várt vírus lett. Egy icipici, alig élőlény, mely országokat kényszerít térdre legalább időlegesen.

Szükség van pesszimistákra (is)!

Azt hiszem, hogy a fő gond az, hogy az emberiség többsége azt hiszi, hogy mindig valahogy kikeveredik a bajból, az pedig annyira „trendi”, ha nagy mosollyal jópofaságokat lehet mondani. Persze nem kívánom, hogy a valóság roppant terhével a vállán minden ember összeráncolt homlokkal rója az utcákat, de szerényen megkérdezném, mi lenne, ha a mostani koronavírus olyan gyilkos lenne, mint a 2002-beli.

De van mindennek egy mélyebb vetülete is. Amikor az emberek terveznek, általában az átlagost vagy rosszabb esetben az optimális helyzetet vetítik ki a jövőre, márpedig ez a biztos út a rendszer összeomlása felé, de csak a pesszimista szól ilyenkor, hogy: vannak átlagon aluli évek, átlagon aluli-felüli megoszlású csapadékmennyiség, átlagon felüli szúnyog, és hogy a legismertebb vírustárak, a kullancsok, denevérek és költöző madarak közül bármikor elindulhat valami, stb. (Távol áll tőlem, hogy azt a benyomást keltsem, hogy ezeket az állatokat szervezetten irtsák, csak nem kell őket megenni, a kullancsokat meg el kell riasztani.) Ezután a pesszimistát le lehet torkolni, meg megkérdezni tőle, jól sarokba szorítva, hogy ő most melyik oldalon áll, hogy aztán mindent elfeledve, kevesebb vagy több idő elmúltával bekövetkezzen az, amiről a pesszimista beszélt, csak már senki nem emlékszik rá, de mindenki csodálkozik vagy tétovázik.

A pesszimisták már évtizedek óta hangoztatják, hogy ennek a túlfűtött világnak valahol elpattannak az eresztékei, de a COVID—19-re ők sem számíthattak. És még csak a kezdetén vagyunk a járványnak. Én mindenesetre ismerek egy szorongásoldó bibliai idézetet, de csak hívőknél működik: „[...] akár élünk, akár halunk, az úréi vagyunk” (Rómaiakhoz írott levél 14.8.).

A józan eszem pedig minduntalan azt mondatja velem, hogy lassítani kell.


Illusztráció (Pixabay.com)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Nézőpont rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Korona az évszázad első ötödére
Nézőpont
Korona az évszázad első ötödére
Nézőpont
  • Tóth Péter
  • 2020.04.07.
  • LXXV. évfolyam 14. szám
Facebook

Támogatóink