home 2022. november 30., András napja
Kocsmában vitatkoztak
Pásztor-Kicsi Gergely
2017.11.24.
LXXII. évf. 46. szám
Kocsmában vitatkoztak

Dr. Utasi Csillával, a Magyar Tanszék tanárával beszélgettünk a reformációról és a reformáció irodalmáról. A farsang is szóba került.

* Úgy tudom, hogy a reformáció előszele, a huszitizmus a mi vidékünkhöz kötődik.

— Igen, a pápa Marchiai Jakabot, a boszniai ferences rendtartomány volt vikáriusát nevezte ki ide inkvizítornak. Szalkai Balázs ferences krónikájából tudjuk, hogy egy bizonyos Kamanci Balázst, aki Kamancon (a mai Kamenicán) volt a kápolna plébánosa, gyanúba fogtak, és ő ekkor a bácsi káptalanhoz menekült, majd töredelmesen bevallotta az eretnekség bűnét. Megbocsátottak neki. Marchiai Jakab viszont néhány huszitának mondott halottat kihantoltatott és elégettetett, ezután Tamás és Bálint pap egy csoport eretnekkel Moldvába szökött. Az úgynevezett huszita biblia három másolatkódexből (Bécsi, Müncheni, Apor-kódex) áll össze, ezek a XV. század második feléből és a XVI. század elejéről származnak. Azért gondoljuk, hogy a fennmaradt három kódex esetleg az eretnek bibliafordítás lehet, mert a helyesírásuk a diakritikus helyesíráson alapul, melyet a husziták használtak. Ebben a latin nyelvben nem szereplő magánhangzókat mellékjelekkel jelölték. Viszont nem lehet biztosan tudni, hogy huszita vagy ferences környezetben keletkeztek-e ezek a kódexek. A bibliafordítás funkciója ekkor még semmiképp sem lehetett az, hogy a nép kezébe adják, hiszen a lakosság kilencven százaléka írástudatlan volt. Ha ferencesek írták, akkor valamilyen liturgikus használatra készíthették, és nem zárható ki az sem, hogy a latinul nem tudó apácák, beginák és laikus szerzetesek számára olvasták föl. Egyébként már a kezdetektől létezett valamilyen bibliafordítás, viszont ez szóbeli volt. Régebben úgy gondoltuk, hogy az egyház hanyatlani kezdett a középkorban, pedig éppen a reformációt megelőző évtizedekben állították a legdíszesebb oltárokat, akkor volt a legtöbb zarándoklat. Nem arról volt szó, hogy az emberek otthagyták volna a hanyatló egyházat, hanem a hit kérdése fogalmazódott meg számukra másképpen. A tulajdonképpeni reformáció sajnos nem a mi vidékünkhöz kötődik, mert a törökök végigpusztították a Szerémséget, a virágzó, középkori mezővárosokból szinte semmi sem maradt, a könyvtárak is eltűntek. A hódoltságban, a mi vidékünkön a felső papság és a főnemesség egyszerűen elhagyta a területet. A szegény nép egyedül maradt az alsó papsággal, a plébánosokkal. Ezt Sztárai tanulságos és szórakoztató komédiájából, az Igaz papságnak tiköréből is látni lehet, mert ebben két bíró, azaz két mezővárosi elöljáró vitatkozik arról, hogy vajon fel kell-e kenni a papokat, vajon „a pilistől, olajtól, lókörömre nyírt hajtól” válik-e valaki pappá. Persze rögtön látszik, Sztárai melyik oldalon áll. A bírók végigjárják a korabeli egyházi hierarchiát, előbb a vikáriushoz mennek, aki ebben az esetben a plébános fölötti egyházi méltóság. Azért hozzá, mert már csak ő van ott. Ezután közvetlenül a pápához mennek el, és ő is rettenetesen csúful jár, mert kiderül, hogy tudatlan, és kapára igazítják. Aztán az egyik püspöke kovács lesz, a vikárius cserző, és így tovább, mind kétkezi munkásokká lesznek.

* A reformáció a Szentírás fontosságát hangsúlyozza. Hogyan lehetett ez olyan áttörő folyamat, amikor az emberek kilencven százaléka írástudatlan volt?

— Németországban az egyszerű emberekhez nyomtatott, néhány oldalas röpiratok és reformációs dialógusok — ezek egy kicsit hosszabbak voltak — juttatták el a reformáció eszméit. Ezeken a röpiratokon metszetek is helyet kaptak, melyek persze bevetették a gúny és a rombolás eszközeit is. A röplapok milliós példányszámot értek el, a lutheri reformáció indította az első jelentős, nyomtatott szót is igénybe vevő propaganda-hadjáratot. A protestantizmus áttörését mindezek mellett az is segítette, hogy a városi elöljárók maguk dönthették el, egy katolikus plébánost hívnak meg, vagy a lutheri tanok képviselőjét. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a reformáció legnagyobb különbsége a középkori kegyességhez képest az, hogy a középkori vallásosság teljesítményközpontú volt, egy sor rítust be kellett tartani.

* Ez a katolikus egyházban mindmáig így van.

— Igen. A városi közösségek lakosai úgy képzelték, hogy a polgári életforma és a rítusok betartása önmagában üdvözít. Felszabadulásként érte őket, hogy nem kell aprólékosan betartani ezeket a szabályokat, hanem a hit is elég. Ezáltal egyszersmind a hit kérdésében is dönteniük kellett, ez belső ügyükké vált.

* Milyen műfajokat „használt” a reformáció?

— Németországban a farsangi komédia számított az egyik legjellemzőbb reformációs műfajnak. A farsangnak nagyon fejlett rítusrendszere volt, és a történeti antropológia művelői szerint a lutheri eszmék gyakran éppen ilyenkor törtek át egy-egy városban. Az egész kort a világvége várása jellemezte, ezért az igazság felszínre törését úgy képzelték el, mint egy hirtelen áttörésfolyamatot, a farsangi rítusok pedig nagyon alkalmasak voltak arra, hogy ezt az áttörést megjelenítsék. Ezért aztán kipellengérezték a régi egyház visszásságait, például apácákat vonultattak fel a farsangi menetekben, akik a gyermekeiket vezették. Egy hatalmas nevetés keretében deszakralizálták az egyházat, és az újnak az áttörését mutatták be. Sztárai komédiájában is valójában ez játszódik le, annak ellenére, hogy egy abszolút szabályos, antik modellt követ. Magyarországon is adtak elő farsangi drámákat, ám a szövegek nem maradtak fenn. Viszont már 1521-ből van egy feljegyzésünk arról, hogy egy soproni kocsmában vitatkoztak a lutheri tanokról, ugyanúgy, ahogy Németországban is. A másik jellemző műfaj, a reformációs dialógus az antik dialógusból alakult át, mégpedig úgy, hogy egyre inkább a hit kérdései kerültek benne előtérbe. Az az alapszituáció, hogy a régi rend képviselője, egy szerzetes vagy kanonok — aki csak az interpretációkat olvassa, vagy még azt sem, csak gazdagodik — kerül szembe egy egyszerű emberrel, aki olvassa az evangéliumot, és így közelebb jutott a hit igazságaihoz. Emellett a fabulát is művelték, vagyis az ezópusi állatmesét. E műfaj az egész ókoron át nagy tekintélynek örvendett, egyúttal a hivatalos filozófia ellenlábasa is volt. Ezópus, a rendkívül csúf rabszolga kiforgatta a hivatalos, fennkölt filozófiát. Luther nagyon nagyra becsülte Ezópus fabuláit, a Szentírás után a legfontosabb könyvnek tartotta, mert a világban való létre tanít. Luther úgy képzelte el Ezópust, mint egy farsangi bolondot, aki burkoltan a hatalmasoknak is a szemébe mondja az igazságot. Egyébként ha elővesszük Luther Asztali beszélgetések című művét, akkor közelebb kerül hozzánk ez a kor, mely minden volt, csak nem puritán. A szöveg valami hihetetlenül érdekes. Márton László modern magyar fordításában jelent meg belőle egy válogatás. Ahogy olvassuk, lépten-nyomon az ember testi vonatkozásai jönnek elő, a kor Gróbián-arca. Gróbián egyébként egy antiillemtan főhőse, aki versbe szedve ad tanácsokat azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell viselkedni az asztalnál, és természetesen nem azt tanácsolja, hogy nem kell köpködni, hanem azt, hogy lehetőleg köpködni kell, rágcsálni, tele szájjal beszélni. A gróbiános beszédbe beletartoznak a test alfele és „termékei” is, például Luther egyszer azt mondta, hogy ha az ember nem talál érveket az ördög ellen, akkor a saját fegyverét kell ellene bevetnie, és a bűzére bűzzel kell felelnie. Vérbő kornak kell ezt elképzelnünk, például a képrombolásokkor sokszor „büntetésből” szamárfület akasztottak a feszületre vagy a Szűz Mária-szobrokra. Feljegyzések tanúsítják azt is, hogy a szentek szobraival  személyekként beszéltek, és szidták őket. A hivatalos reformációk viszont egy mederben haladtak. Voltak farsangi cselekmények, de amikor a város áttért, az elöljárók ügyeltek rá, hogy a városi szerveződés ne sérüljön. A kálvinista környezetekben aztán bizony a gróbiánságnak egy erős leépülése tapasztalható. A kép szerepe is drasztikusan csökkent. Voltak propagandanyomtatványok és illusztrációk, ám a könyv lett a kinyilatkoztatás egyetlen formája. Aki viszont a reformáció korának irodalmához modern szépirodalomként közelít, az hatalmasat fog csalódni, mert ezek a szövegek így nem nyílnak meg. Minden, ami egy modern művet számunkra izgalmassá tesz, az hiányzik, mert nem voltak még olyan olvasók, akik ezt igényelték volna. Viszont úgy gondolom, hogy a reformáció irodalma is beletartozik az irodalomtörténet folyamatába. Nyilván nem minden művelt embernek ez a feladata, de minden generációnak föl kell építenie e művek köré azt a kontextust, amelyben ezek szövegekként megszólalnak.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Irodalom rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..