Rosszul fizetet, de éber rendőrségünk ismét kiskorú nacionalistákat leplezett le, akik ezúttal nem sértő falfirkákat írtak, vagy kétnyelvű táblákat festettek át, hanem a számítógép segítségével ,,legénykedtek'. Olyan röpiratokat nyomtattak és terjesztettek, amelyekkel egy szórakoztató zenés rendezvényre invitálták a közönséget, jól láthatóan feltüntetve, hogy: magyarok számára tilos a bemenet! Hát, kérem, ez a helyzet: kiskorú nacionalisták zaklatják már megint a nemzeti kisebbségeket, és ha előállítják - akkor is csak nevük kezdőbetűivel nevezhetik meg őket.
Már arra is gondoltam, hogy talán a kedves szülők nevét kellene kiírni, esetleg azt a pártot megnevezni, amellyel a szülők rokonszenveznek, sőt megnevezhetnék az iskolát is, ahová ezek a kiskorú nacionalisták jártak vagy járnak. Mert hogy senki sem születik nacionalistának - az biztos. Egy újszülöttből, egy gyermekből ugyanis általában olyan ember lesz, amilyennek nevelik. A családban, az óvodában, az iskolában, a televízióban. Mert Amerikában is vannak olyan városok és államok, ahol a fehér és a néger gyerekek még véletlenül sem játszanak együtt, máshol pedig szinte észre sem veszik a különbséget. Senki sem születik nacionalistának és fajgyűlölőnek, de aztán valakik tesznek róla, hogy az legyen. Volt idő, amikor a gyakori tévénézés és újságolvasás után úgy éreztem, hogy magam is nacionalista leszek, ha nem hagyom abba a tévézést meg a politikai cikkek olvasását.
A különböző nevelői körülmények folytán itt, a volt jugoszláv térségben a nacionalizmus igen magas szintet ért el, amit a menekültek és a halottak százezrei bizonyítanak. Mindenki mindenkit gyűlöl: a szlovén a horvátot, a szerb az albánt, a bosnyák a szerbet, aztán egymást külön-külön, majd közösen a többit. A nacionalizmus kimerülhet csupán viccmesélésben, de igen durva is lehet. Mint például a szerbek és a horvátok között a testvérháború idején, vagy most a szerb-albán viszonylatban. Most százezer koszovói szerb jogaiért harcol Belgrád, viszont az elmúlt évtizedekben eszükbe sem jutott, hogy a szerb parlamentben esetleg albán nyelven is fel lehetne szólalni, hiszen Szerbia lakosságának 17 százaléka albán nemzetiségű volt (Kosovót is beleértve). Vajdaságban azonban már egészen más a mentalitás, mert, noha csak a lakosság 14 százaléka nemzeti kisebbség - a parlamentben szabadon lehet felszólalni magyar, szlovák, román, vagy ruszin nyelven.
Attól tartok, hogy ez a délszláv testvéri nacionalizmus a szerb-montenegrói szinten éri el a csúcsát. Ez lesz a maximum, amikor ugyanaz a nemzet saját magával veszik össze. Mert a szerbek és a Crna Gora-iak is ugyanazt a nyelvet beszélik, ugyanazon vallásúak és lényegében Szerbiában majdnem ugyanannyi montenegrói él, mint Crna Gorában. A nacionalisták most majd őket igyekeznek szembeállítani. Testvért a testvérrel, rokont a jó baráttal. Ezt már valóban nehéz utánuk csinálni. Végeredményben azonban feltehetnénk a tudományos kérdést: mi a különbség a Crna Gora-i szerbek és a Szerbiában élő Crna Gora-iak között. Ha nem tudjuk a választ - nem kell idegeskedni. Mert azt valószínűleg - ők maguk sem tudják.