A megnevezés nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezeknek a kis méretű autóknak a külső paramétereik mellett az erőforrásuk is kis teljesítményű. Ellenkezőleg, vannak közöttük meglehetősen erős motorral felszereltek is. A kisautók leginkább városi használatra készülnek, legalábbis a gyártó cégek így reklámozzák őket, de hosszabb útra is alkalmasak, mivel a legmodernebb műszaki fejlesztések ezt lehetővé teszik. A régebbi kiadások, mint a Zastava 750-es, vagy ahogyan mindenki ismeri, a Fítyó bezzeg megmászta a volt Jugoszlávia valamennyi magas hegyét, ráadásul úgy, hogy a több napra szükséges élelem és ruházat is benne volt, na meg a két felnőtt és a két gyermek is, s így ment a család nyaralni a tengerpartra. A többi kis teljesítményű gépkocsi is tökéletes volt, úgyhogy a mai legújabb gyártásúak már kivétel nélkül minden használatra megfelelnek, viszont akadnak, akik a kényelem miatt nagyobb méretű autót vásárolnak. A következőkben néhány kisautót ismerhetünk meg, melyek sikere garantált a következő években.
A Toyota Aygo 2021. évi modellje a 3465 mm hosszúsággal, 1615 mm szélességgel, 1460 mm magassággal egy nagyon jól megtervezett gépkocsi, és ha minden úgy működik, ahogyan azt leírták, akkor nagyon keresett modell lesz. Az ötajtós változat csomagtere 168 literes, de ha okosan pakoljuk meg, akkor sok minden elfér benne. A benzinüzemű modell erőforrásának maximális teljesítménye 72 lóerő (53 kW), gyorsulása 100 km/h sebességre 13,8 s. Az autó szép külső vonalaival, melyek minden tekintetben megfelelnek az aerodinamikai követelményeknek, hamar belopja magát a Toyota-rajongók szívébe.
A következő az Opel Corsa, melyről már nagyon sokszor olvashattunk a szakújságok hasábjain, de mivel egy nagyon alaposan megtervezett és összeszerelt kis méretű gépkocsi, ezért még többször lesz róla szó. Az elektromos változat hossza 4050 mm, szélessége 1750 mm, magassága 1430 mm, öntömege 1455 kg. Az elektromos teljesítmény 136 lóerőnek felel meg, a végsebessége 150 km/h, az elektromos hatótáv 330 km. Az eladási ára, mint az Opelek túlnyomó többségénél, egy kicsit magasabb, mint más hasonló modellek esetében, de a minőség itt valóban borítékolva van. Mind a külső, mind a belső a legújabb műszaki fejlesztések eredménye, amit csak a benne ülők érezhetnek egy hosszabb próbaút alkalmával.
A Suzuki modelljei is követik a fejlődést, a követelményeket, és így ez a márka is ott van az élvonalban, a minőség és a megbízhatóság ugyanis itt is a legfőbb követelmények egyike. A Suzuki Swift Hybrid modelljének hossza 3845 mm, szélessége 1735 mm, magassága 1495 mm, csomagtartója térfogata 265 liter. A négyhengeres, 1197 cm3 hengerűrtartalmú benzinüzemű erőforrás maximális teljesítménye 82 lóerő (61 kW), amit a hibrid rendszer egészít ki.
A következő, szintén a kiváló kategóriába sorolandó modell a Micra, mely a Nissan gyárából kerül az autószalonokba. Hossza 3999 mm, szélessége 1935 mm, magassága 1455 mm, öntömege 1060 kg, csomagtere 300 literes. A háromhengeres benzinüzemű erőforrás hengerűrtartalma 999 cm3, maximális teljesítménye 91 lóerő (67 kW), gyorsulási indexe 11,8 s, végsebessége 178 km/h. A sportos és fiatalos külső egy sikeres eladási számot hozhat a gyártónak, amihez az utastér aprólékos kidolgozása is hozzájárul.
A Fiat 500 több modellje is kapható, de a legújabb már tisztán elektromos meghajtású, és a megszokott intenzitással választják korosztálytól függetlenül. Hossza 3571 mm, szélessége 1627 mm, magassága 1488 mm, öntömege 1055 kg, csomagtartója térfogata 185 liter. A háromhengeres benzinüzemű motor hengerűrtartalma 999 cm3, maximális teljesítménye 70 lóerő (51 kW), gyorsulása 100 km/h sebességre 13,8 s. A rendkívül mozgékony kisautó szinte rögtön a megjelenése után nagy siker lett, ami napjainkban is folytatódik, és a választék folyamatosan bővül. A Fiat még egy modellel szerepel a legjobb kisautók listáján, ez pedig a Panda. Ennek is több változata található a piacon, de a legújabbak talán előnyösebbek a régebbiekhez viszonyítva. Hossza 3653 mm, szélessége 1643 mm, magassága 1551 mm, öntömege 1075 kg, csomagtartója térfogata 225 liter. A benzinüzemű erőforrás hengerűrtartalma 875 cm3, maximális teljesítménye 86 lóerő (63 kW). Mindkét gépkocsi utastere a legjobb minőségű anyagok felhasználásával készült, a bennük megtalálható, vezetőt segítő műszerek a legújabb fejlesztésűek. A Fiat e két modell mellett más gépkocsikat is gyárt, melyek a gyengébb erőforrásoktól függetlenül is mind megbízhatóak.
A felsorolt járművek csak egy kis részét alkotják a piacon megtalálható modelleknek, a kisautók eladási részaránya ugyanis manapság már nagyobb, mint régebben volt. Ez a változás a ’80-as években következett be, amikor az üzemanyagár nagy hatással volt a vásárlásra, hiszen arra kényszerítette a gyárakat, hogy kisebb üzemanyag-fogyasztású erőforrásokat fejlesszenek, ami a külső méreteket is megváltoztatta. A rövidebb gépkocsik kisebb öntömeggel készültek, és gyengébb motorokat kaptak, ami nem befolyásolta a hosszabb utazásokat. Az a vélekedés, hogy a kisautó kizárólag városi közlekedésre alkalmas, napjainkban nem teljesen helytálló, és ezt bárki tapasztalhatja, ha a felsorolt modellek egyikét megvásárolja. Természetesen a kényelemről sem szabad megfeledkezni, mert lényeges szempont, de a bölcs mondás, hogy sok jó kis helyen is elfér, most is igaznak bizonyul.