
A Duna áradása Nyugat-Európában és Magyarországon is hatalmas károkat okozott. Sajnos, ettől a csapástól Vajdaság sem menekült meg. Újvidéken a Köves nevű üdülőtelepet öntötte el a víz, Belcsény község néhány településein pedig az épületek bizonyos részét árasztotta el.
Bezdánban és Gomboson nem volt ilyen kritikus a helyzet, csütörtök délelőtti látogatásunkkor az olimpikonok falujában 750 cm volt a Duna szintje — a délután folyamán 756 cm-re emelkedett, majd apadás következett —, Gomboson pedig csütörtökről péntekre virradó éjjel várták a tetőzést.
Horváth Jánostól, a bezdáni helyi közösség tanácsának elnökétől megtudtuk, hogy a töltések 900 cm-ig biztonságot nyújtanak, és megvédik a települést az áradástól.
— Tudomásom szerint 1965-ben volt a legmagasabban a Duna vízszintje, amikor 776 cm-es vízállást mértek. A töltéseket rendszeresen ellenőrzik a szakemberek, és mivel az 1965-ös árvíz után nagyon jól kiépítették őket, egyéb védelmi intézkedésekre nincs szükség. A Baracska üdülőtelep már 500 cm-es vízálláskor víz alá kerül, az ott levő hétvégi házakat az emeleti szintig elönti az ár. Településünkön ilyenkor virágzik a katasztrófaturizmus, a Dunát délutánonként szinte alig lehet megközelíteni a sok parkoló autótól — mondta az elnök.
Az üdülőtelepre érve azonnal feltűnik a látogatónak a víkendházak között, a vízben veszteglő fehér, hazai gyártmányú autó. Úgy látszik, gazdája sorsára hagyta. A parton csónakok — egy öreg matróz 1000 dinárért bevisz bárkit az újonnan keletkezett tengerbe, de ottjártunkkor nem tolongtak a kíváncsiskodók. Az ideiglenes kikötő mellett egy középkorú hölgy házi készítésű termékeket kínál az idelátogatóknak. Azt pedig, hogy pánikra semmi ok, mi sem bizonyítja jobban, mint Bobi kutya: békésen szunyókál a betonon, miközben a víz 15-20 centiméterre hömpölygött mögötte. Fényképezőgépünk halk kattogására felnézett ugyan, aztán újra mancsára hajtva fejét aludt tovább. Megtekintettük a nagy nyomásnak ellenálló zsiliprendszert, találkoztunk néhány forgatócsoporttal, áttekintettünk a horvát oldalra, ahol homokzsákokat hordtak az árvíz ellen védekezők, s majdnem lelepleztünk egy gyanús alakot, aki hatalmas hálókkal igyekezett a víz felé, közben keresetlen szavakkal illetett bennünket. Útvezetőnkkel, Horváth Róberttel, a helyi közösség titkárával megnyugodva konstatáltuk: a Duna lassan ugyan, de húzódik vissza, és ez be is igazolódott, mert vasárnap reggelre már „csak” 736 cm magas volt a folyó szintje.
Gombosnak tartva a legtöbb Duna felé vezető utat lezárva találtuk. És amikor már úgy tűnt, kénytelenek leszünk dolgavégezetlenül visszafordulni, egy kerékpáros, meglátva szabadkai rendszámtáblánkat, odajött hozzánk, s megkérdezte, miben segíthet. Megtudtuk tőle, hogy van még járható út a Duna felé. Sikerült is megtalálnunk, de a palánkai Vízgazdálkodási Vállalat gátőrei már nem engedtek fel bennünket a töltésre. Kérdéseinkre előbb csak egy-két szavas válaszokat adtak, egy idő után azonban megeredt a nyelvük, ám kikötötték: a nevük ne szerepeljen az újságban.
— Ma éjjelre várjuk a folyó tetőzését, reggel 770 cm-en állt. Nem tudjuk, mire számíthatunk, főnökeink sem mondanak semmit. Éjjel-nappal a gátakon ügyelünk felváltva, és egyfolytában figyeljük, hol jelentkeznek átszivárgások. 1965-ben ugyanitt 817 cm volt a Duna vízszintje, az idén azonban úgy látszik, nem közelíti meg ezt a magasságot. A szondi kaputól 11 km-es szakaszon ellenőrizzük a töltést, de szerencsére néhány buzgáron kívül nagyobb bajt eddig nem tapasztaltunk — tudtuk meg a gátőröktől.
Lapzártakor (hétfő reggel) a Duna mentén még 207 km hosszan volt érvényben rendes, 195 km-en pedig rendkívüli árvízvédelmi készültség. Bízunk benne, hogy mire e sorok megjelennek, a folyó mindenhol visszahúzódik a medrébe.