home 2025. május 09., Gergely napja
Online előfizetés
Kiállták a megpróbáltatásokat
Tóth Tibor
2024.10.02.
LXXIX. évf. 40. szám
Kiállták a megpróbáltatásokat

A szombat délutáni, nagy mennyiségű csapadék sem tudta elrontani a XXXIV. Horgosi Szüreti Napokat, mely a termelők munkájának megünneplése, az összefogás és a vidámság jegyében telt. A szervezők, Horgos Helyi Közössége és a Juvenior Polgárok Egyesülete ezúttal is alaposan kitettek magukért, és változatos, minden korosztályt megszólító programot állítottak össze. A település legnagyobb tömegeket megmozgató eseménye Magyarkanizsa Önkormányzatának kiemelt jelentőségű rendezvénye.

A megnyitóünnepségre szép számú helyi és környékbeli polgár gyűlt össze a művelődési ház előtti téren. Elsőként Sors Róbert, Horgos Helyi Közössége Tanácsának elnöke üdvözölte a jelenlévőket és a meghívott vendégeket, mások mellett dr. Nagy Dánielt, Magyarország szabadkai főkonzulátusának konzulját, Kubik Zoltánt, Magyarország belgrádi nagykövetségének I. osztályú tanácsosát, Fejsztámer Róbertet, Magyarkanizsa község elnökét, Nebojša Rakićot, Magyarkanizsa alpolgármesterét, Nagy Zitát, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetőjét, Kabók Erikát, az MNT Végrehajtó Bizottságának tájékoztatással megbízott tagját.


A gazdag terménykiállítás

— A szüreti napok ünnep és egyben számadás a falu közössége előtt. Bizonyíték arra, hogy a kitartó, szorgalmas munka meghozza a várt eredményt. Vidékünket az elmúlt évtizedekben nem kerülték el a különböző viszontagságok, de a szüreti napok kiállták a megpróbáltatásokat. A rendezvény arra is felhívja a figyelmet, hogy mennyi emlék, érték, tenni vágyás és tartalék van a horgosi emberekben. Minden alkalommal bebizonyítjuk, hogy a nép él és élni akar — mondta Sors Róbert.


A szüreti napok fő témája a konyha volt

A köszöntő után a Napraforgó Óvoda végzőscsoportja népi játékokat adott elő, majd a látogatók előtt kitárult a terménykiállítás ajtaja. Nemcsak almát, szőlőt és egyéb gyümölcsöket, valamint zöldségféléket lehetett látni, hanem több évtizeddel ezelőtti konyhát és korabeli konyhai eszközöket is, hiszen az idei szüreti napok fő témája a konyha volt. Az első nap bemutatták az Ízlés szerint — amennyit felvesz című homokháti recepteket tartalmazó könyvet is, melyben nemcsak receptek, hanem hozzájuk fűződő történetek is helyet kaptak. A könyv szerkesztőivel, Sós Nórával és Horvát Hildával, valamint Cseszkó Ibolya mestercukrásszal Vranić Váradi Lívia beszélgetett.

— Egy éve, amikor Nórival kitaláltuk ezt a kiadványt, negyven-ötven receptet tartalmazó kis szakácskönyvben gondolkodtunk. A receptek, a történetek, az értékek és a helyi termékek azonban folyamatosan érkeztek, melyeket szerettünk volna lejegyezni az utókor számára. A receptek Horgosról, Martonosról, Kispiacról, Magyarkanizsáról és Mórahalomról származnak. Vannak, akik személyesen hozták el őket a könyvtárba, de mi is elmentünk azokhoz a személyekhez, akikről tudtuk, hogy hagyományos receptjeik vannak, és gyakran kimentünk a piacra is, ahol a helyi termelőkkel találkoztunk. A könyvben nemcsak receptek és történetek, hanem borajánlók és helyi termelők különféle termékei is szerepelnek — hangsúlyozta Horvát Hilda, a kiadvány egyik szerkesztője, hozzátéve, hogy a könyv a magyarkanizsai József Attila Könyvtár kiadásában, Magyarkanizsa Önkormányzatának támogatásával született meg.


Az Ízlés szerint — amennyit felvesz című homokháti recepteskönyv bemutatója

A viszontagságos időjárás nagy gondot okozott a termelőknek, akik ennek ellenére mégis minőségi és szemet gyönyörködtető terményeket hoztak el a kiállításra. A helybeli Serfőző Erika almát és szőlőt állított ki.

— Nehéz évünk van, hiszen a tavasszal a szőlő és az alma nagy része elfagyott, a nyáron pedig szárazság sújtotta a termelőket. A minőségi gyümölcs iránt nem nagyon érdeklődnek, a léalmát viszont vinnék, de nagyon keveset adnának érte. Az almát egyre nehezebb megtermelni. Öntözzük, és jégháló is van felette, de a nagy kánikulában mégis napszúrást kap. Ezen a vidéken valamikor szőlőt termeltek, mely a legjobban bírja a szárazságot. Az idén szép termésre volt kilátás, de közbeszóltak a tavaszi fagyok, a nyári meleget azonban jól viselték a tőkék — emelte ki Serfőző Erika.

Sós Nóra, a Juvenior Polgárok Egyesületének elnöke elmondta, a termelők száma sajnos évről évre csökken, ami nagymértékben írható a gazdákat próbára tévő időjárás rovására.

— A nehéz termelői év ellenére mintegy negyven gazda állította ki terményét. A konyha témájához kapcsolódva mutattuk be homokháti recepteskönyvünket, telt ház előtt. Több mint száz példányt már megrendeltek belőle a vásárlók, tehát sokan érdeklődnek a könyv iránt. Aki még nem szerezte be, az megvásárolhatja a magyarkanizsai József Attila Könyvtárban, a horgosi fiókkönyvtárban és a művelődési házban — hallottuk Sós Nórától.

A szüreti napok második napja szarvaspörköltfőző versennyel kezdődött, majd barátságos sportmérkőzésekkel, a gyerekek számára különféle kézműves-foglalkozásokkal, szüreti olimpiával, az íjászok és a tűzoltók bemutatójával folytatódott. Délután a szabadtéri színpad előtt sorakoztak fel a helyi és a szabadkai borlovagrendek tagjai, valamint a művelődési műsor résztvevői, a horgosi, magyarkanizsai, martonosi, kispiaci és hajdújárási művelődési egyesületek csoportjai. A horgosi Cibere néptánccsoport fellépése közben leszakadt az ég, így a műsor a művelődési ház színháztermében folytatódott, majd a második nap a Baraparty zenekar fellépésével ért véget. A XXXIV. Horgosi Szüreti Napok rendezvénysorozata vasárnap délelőtt szentmisével és terményáldással fejeződött be.

A megnyitón a Napraforgó Óvoda végzőscsoportja lépett fel 

Fényképezte: Tóth Tibor

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..