Ki kit képvisel Európában (és úgy általában)
Dr. Mészáros Zoltán
2019.04.26.
LXXIV. évf. 16. szám
Ki kit képvisel Európában (és úgy általában)

A francia polgári forradalom előtt minden egyszerű volt, a nemességet és a papságot két rend képviselte, a népet, az akkori Franciaország 25 milliós tömegét, a polgárokat és parasztokat egy. Aztán jött a forradalom, és létrejött a jobboldal és a baloldal…

Az angolszász modell

A Brit-szigeten más volt a helyzet, mint Franciaországban. A kezdetektől gyökere volt a szabadelvű gondolkodásnak, még a középkorban szilárdan definiálták a szabadságjogokat (Magna Carta Libertatum), és a sors úgy hozta, hogy ezt a dokumentumot más, a jogokat, azaz szabadságokat kiszélesítő dokumentumok is születtek, úgyhogy a XIX. századig összeálltak a liberális értékek. Ezeket összegezve egyszerűen azt mondhatjuk, hogy céljuk a szabadságjogok kiszélesítése volt, legyen szó akár a társadalmi rétegek, akár a nők jogairól és sok egyébről. Mivel a liberális gondolat filozófiai gyökerű, vagyis a természetjoghoz vagy a társadalmi szerződéshez kötik, a döntéshozói szakértelem is számít(ott), így a XX. században a technokráciával is kapcsolatba hozták.

A Brit-szigeten vita van arról, hogy a liberális vagy a konzervatív gondolkodás-e a régebbi. A konzervatív oldalról azt mondják, hogy a társadalom mindig tartós értékeken nyugodott, a liberális gondolat definiálása azonban szükségessé tette, hogy a konzervativizmus is definiálja magát. Az öndefiniálásának a lényege, hogy fenn akarja tartani az értékeket. A történelem folyamán úgy alakult, hogy a konzervatív gondolkodás a jobboldalisággal nőtt össze.

A kezdetek óta mindkét gondolati rendszer sokat változott. Mindkettőnek vannak azonban gyenge pontjai. A konzervativizmus a kritikusai szerint gyakran csúszik át diktatúra támogatásába, a liberalizmus viszont egyre távolabb megy a „mindent szabad” ideológiájával és az értékek lebontásával. Máskor viszont a józan észre hivatkozva támogat olyat, ami se nem józan, se nem észszerű.

A klasszikus liberalizmus Európában és Észak-Amerikában, valamint Ausztráliában okafogyottá vált, hiszen elérte céljait, mindenhol politikai szabadság van, véleményszabadság, valamint demokrácia és jogállamiság. Mindez azonban nem magától értődő, ezért őrködni kell felettük — így a liberálisok. Az azonban látszik, hogy a most önmagát liberális oldalnak nevező valaminek nincs mondanivalója, hacsak a hedonisztikus nihilizmus nem az.

 

A hárompólusú európai politikai tér

Nagyjából az első ipari forradalomban alakult ki a munkásság, a klasszikus „manchesteri kapitalizmus” kereteiben, melyről sok szörnyűség elmondható: gyerekek dolgoztatása bányákban, túl hosszú munkaidő stb. Reakcióként ez ellen jelent meg a szocializmus és a szocialista gondolat, mely az előképeit egészen az ókorig visszavezeti, illetve visszavetíti. Ennek a csúcspontja a Marx által összefoglalt „tudományos szocializmus”, melynek értelmében a termelőeszközöket erőszakkal el kell venni a tulajdonosuktól. Ezt a valóságban megtették a Szovjetunió létrejöttekor, majd a kommunizmus exportálásával Kelet-Európában a II. világháború után.

Végül kiderült, hogy a szocializmus gazdasági értelemben nem tudott olyan sikeres lenni, mint a megszelídített, a már nem manchesteri kapitalizmus, melyben a szabadságjogok, a szociális érzékenység (melyet a szociáldemokrata pártok képviseltek), valamint az értékek tisztelete egy egyensúlyi állapotot ért el. A szocialista pártok a munkásságot, a baloldalt tudták képviselni, a nemzeti-konzervatív, jobboldali pártok pedig a középosztályt, a polgárságot, a módosabb réteg érdekeit tudták megjelentetni (egyébként közben a nemzet mint érték átkerült a liberális gondolatkörből a konzervatívba). A liberális pártok — ahol léteztek — általában kicsik voltak, és a leggazdagabbakat képviselték, valamint az idő múlásával a másságot, a szabadosságot tűzték zászlajukra. A liberális gondolatkör a válság jeleit kezdte mutatni, amikor például a marihuána legalizálásáért szállt síkra, és más a szabadság határait feszegető, vagy túllépő kérdéseket vitt ki az utcára és feszegetett a sajtóban. A liberális gondolati kör elmondta, amit lehetett, kiürült. A józan ész, a politikai korrektség firtatása önmaga ellentétébe csapott át. Nincs hova növelni a szabadságot, ha nincs lehetőség az értékek, a vélemények, az eltérő világlátás képviseletére. A liberalizmus dadog, önmagát ismétli, miközben már az egzakt(nak mondható) közgazdaságtanban is túlhaladták.

Az USA-ban másként alakult a rendszer, aminek filozófiai és történelmi okai voltak. A konzervatívok nagyjából és általában a minél kevesebb adó kérdését képviselik, a demokraták pedig a szociálisan érzékenyebbek. Sokáig mindkét oldal a gazdasági liberalizmust és a nemzeti elkötelezettséget is egyaránt képviselte, ez azonban napjainkban szétválóban van.

 

A keveredés

1991-ben széthullott a kommunista világ, és a baloldalon kialakult a harmadik utas politika, melyet Tony Blair vitt győzelemre, és így lett Nagy-Britannia őfelsége kormányának miniszterelnöke. A bérből és fizetésből élők szavazatait megszerezve a tőke birtokosaival szövetkezett. Egészen a feje tetejére állította a rendszert, és ebben a többi ország szocialistája, baloldala is követte.

Blair megtehette ezt, mert a XX. században a vagyoni egyenlőtlenségek nőttek, noha ezt nem sokan figyelték, hiszen az átlagos életszínvonal viszonylag magas volt. Közben a bolygónkon több megállíthatatlan folyamat indult el, vagy már javában tartott. Afrikában népességrobbanás kezdődött, Kelet- és Délkelet-Ázsiában pedig az ottani etikára épülő, Európából nézve diktatórikus rendszerek lettek rendkívül eredményesek. Kínával az élen a nyugati kapitalizmusnál sokkal hatékonyabbak lettek. A kőolajban gazdag Közel-Keleten atavisztikus konfliktusok állandósultak, melyeket Nyugaton nehezen értenek (mi a Balkánon egy picit jobban), Dél- és Közép-Amerika is egy sajátos fejlődési utat írt le: az erdők pusztítása, korrupciós botrányok és egy sajátos dél-amerikai gondolkodási rendszer jellemzi. A világban pedig rohamosan nő a szeméttermelés, és az éghajlatváltozás is lendületet vett, miközben a Föld megművelhető területei már nagyjából mind művelés alatt állnak, csökken a használható édesvíz, az atomsorompó-egyezmény ellenére már tucatnyi ország képes atombombát előállítani. Mindezt tetézte a 2008. évi pénzügyi és gazdasági válság, mely nem oldódott meg, csak elkönyvelték. A liberális és a „szocialista” gondolat fuzionálásával a társadalom többsége diskurzus és képviselet nélkül maradt.

 

Ki kit képvisel ma?

A kiegyensúlyozott európai politikai rendszer már a múlté, az amerikai fékek és ellensúlyok rendszere is működésképtelennek kezd látszani. Ráadásul az elmúlt öt év rendkívül változatos volt, Európa felett már nemcsak gyülekeznek a fellegek, hanem néha le is csap a terrorizmus. Közben a baloldal megszűnt a bérből és fizetésből élőket (munkásokat) képviselni, rosszabb esetben csak beszél róluk, de nem képviseli őket. Emellett minden oldalról felütötte fejét a szélsőséges beszéd, illetve a populizmus. Ideológiai értelemben a bal- és a liberális oldal összeállása egy nonszensz volt, mégis megtörtént. A társadalomban a középosztály tagjai már érzik, hogy lefelé süllyednek, és mivel senki sem képviseli őket, Európa-szerte tüntetnek. Ezeket a megmozdulásokat más-más okok idézik elő, de a gyökerük azonos. A migránskérdés pedig csak a jéghegy csúcsa. A nyugat-európai országok vezetői inkább kedveznek a törvényeket nem tisztelő, távolból érkezett embereknek, mint a saját választóiknak.

A legjobb példa az imént említettekre Franciaország. Macron elnöknek sikerült elszakadnia mindenkitől, a népszerűsége a nulla felé tendál, azaz szinte senkit sem képvisel, mégis még évekig elnök lesz. A törvények ezt lehetővé teszik. Viszont a létszámukat tekintve nagyon keveseknek szinte végtelen mennyiségű pénzük van, bármikor kreálhatnak egy másik Macront.

 

A pénz beszél, nem a „korszellem”

A korszellem immár csak bájos XIX. és XX. századi gondolat. Miközben ezeket a sorokat írom, Ukrajnában egy humorista nyerte meg az elnökválasztás első fordulóját. (És azt sem hiszem, hogy Gyurcsány nem tudja, hol van a diplomamunkája, ha van.) Az én olvasatomban a politika Európa-szerte egy röhej lett. Nem hiszem, hogy jópofa poénokkal valaki eddig tornázhatja fel magát — pénz, ész, infrastruktúra is kell a kampányhoz. De vajon kinek az érdeke az, hogy pénzt, észt (melyet szintén lehet pénzért venni) és infrastruktúrát (ugyancsak megvásárolható) fektessen abba, hogy ezt csinálja Ukrajnával. Ez az ország ugyanis az az állatorvosi ló, amely azt példázza, hogyan tehet tönkre egy országot a felelőtlen kormányzás. Viszont a felelős választópolgári viselkedés elérheti azt, hogy a politika ne bohóckodás, „lárifári” és „böszmeség” legyen.

A most kialakult helyzetben csak a néppárt jellegű formációk igyekeznek a társadalmat, annak egészét képviselni, de azok sem mind. Ez nem is működhet olyan jól, mintha megvolna minden réteg hiteles képviselete, viszont nincs meg. Csak a konzervatívok próbálják a társadalomban fenntartani a szabályokat, melyeket a liberálisok és a szocialisták olyan nagy hévvel bontanának le. Mára csak a konzervatívok próbálják — a hagyományosan képviselt középosztály mellett — a bérből és fizetésből élőket is képviselni. A pénzvilág, a liberálisok, a szocialisták, a véleményvezérelt, eltartott sajtó szövetsége kiégette a különböző társadalmi közösségek autentikus képviseletét. Az irányvesztett baloldaliság összeállt az egykor szépen csillogó, de ma már szilánkjaira tört, üres, polgárpukkasztásra redukált politikai liberalizmussal. A baloldali és a liberális abszurdum a politikum világában összeért az irracionalitásban. Mit tehet ilyenkor egy választó?

Nem kincstári optimizmus, hogy tehet. Nem ördöngösség, hogy a választó figyelhet, értékelheti, hogy ki beszél és érvel logikus, értelmes módon, nem a nagy szavak az érdekesek, hanem az, amit józan ésszel is meg lehet érteni. A választó a szívével, az érzéseivel is figyelhet, és ráérezhet, kinek érdemes hinnie. Azaz megérezheti, ki beszél őszintén. Ehhez csak némi időre és tájékozódásra van szükség, ez pedig nem lehetetlen. Aztán meg jön a választás, és mindenkinek lelke rajta, hogy mit tesz: szavaz-e, és ha igen, akkor kire.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Nézőpont rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..