A kérdést nem tudom, vagy jobban mondva nem is merem feltenni, már csak azért sem, mert többféle válasz lehetséges. Ami viszont gyakran igen veszélyes, sőt kellemetlen lehet. Mert, szerintem, igen nehéz egyenes választ adni arra a kérdésre, hogy milyen logika alapján érdemel egy élsportoló, 35-40 éves korában, 130 ezer dináros nyugdíjat - egy tanár vagy tanító pedig érje be 20 ezer dinárossal, 65 évesen? Az igaz, hogy az emberarcú, de átkos szocializmusban, a keleti tábor országaiban voltak sport- és érdemesművész-nyugdíjak, de ott ezek a kategóriák valóban nem gazdagodhattak meg 5-10 év alatt, nem nyithattak kávéházakat, nem létesíthettek magáncégeket. Ma egy céllövő, még bele sem izzad, beletalál a tábla közepébe, olimpiai érmet kap - s itt a 130 ezer dináros nyugdíj, még akkor is, ha többé soha nem talál a közepébe.
Persze vannak érvek és ellenérvek. Hogy az élsportolók és az érdemes művészek százezreket szórakoztatnak, derítenek jókedvre, feledtetve velük az infláció, a globalizáció, a testvérháború és a szociális nyomor mindennapi gondjait. Viszont az is igaz, hogy a földművesek is százezrek táplálkozását biztosítják, a tanítók-tanárok százezreket írásra és olvasásra tanítanak, a mérnökök gyárakat építenek. Mégsem kapnak kiemelt, ötszörös nyugdíjat. A kormány illetékese jelentette ki a minap: szó sem lehet arról, hogy a sorkatonák a leszolgált 9-10 hónapra nyugdíjjárulékot kapjanak, mert az rengetegbe kerülne. Pedig ők a szó szoros értelmében a hazát és a haza dicsőségét védik, éjjel-nappal. Azt a kérdést is feltehetnénk, hogy miből éltek ezek az élsportolók az elmúlt években, miközben a nagyvilágot járták, ötcsillagos szállodákban laktak, edzőtáborokban ,,dolgoztak'?
De talán ennél is fontosabb és lényegesebb kérdés, hogy annyi gond és baj ellenére - Kosovót nem is említve - a kormány miért éppen most lett hirtelenében ilyen nagylelkű. Hogy még azoknak is ad, akiknek semmi szükségük rá. Az egyik volt éllabdarúgó, aki a közelmúltban a válogatottat is edzette, mindössze havi 5 ezer eurós fizetésért - az első 130 ezer dináros nyugdíját egy nélkülöző kosovói szerb családnak ajánlotta fel. De csak az elsőt! A többire, úgy látszik, neki is szüksége lesz az eurók mellett.
Ne végezzünk most ízléstelen összehasonlítást egy országos magasugrórekord és egy kukorica-rekordtermés értéke és jelentősége között, de a kormányt megkérdezhetjük: miért ilyen nagylelkű éppen most, az adófizető polgárok pénzéből? Erős a gyanúm, hogy a rekordokat és az aranyérmeket a kormány is poénszerzésre akarja felhasználni.