Ki venné meg a Szabadkai Rádiót? Erre a kérdésre a magánosításra szánt médium híre sem ad választ. A Szabadkai Rádió az alábbiakat közli:
A magánosítási eljárás a Szabadkai Rádiót sem kerülheti el. A gazdasági minisztérium által az önkormányzathoz eljuttatott tájékoztató szerint a médiavállalat valószínűleg nyilvános árverésre kerül. Ljubiša Stepanović, rádiónk megbízott igazgatója elmondta: a minisztérium tájékoztatójáról a városnak egy hónapon belül kell nyilatkoznia, valószínűleg már a következő képviselő–testületi ülésen tárgyalnak a kérdésről. Öt nappal ezután értesítik majd a Szabadkai Rádiót a privatizáció lebonyolításának pontos módjáról. „Úgy tudjuk, hogy jelenleg mindössze egy érdeklődő van, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az államnak vagy a városnak támogatnia kell őt. A potenciális vásárlónk cégét négy évvel ezelőtt alapították, és ez alatt az idő alatt a vállalat bevétele évi 700–800 százalékkal nőtt. Ugyanebben az időszakban azonban egyetlen bejelentett dolgozója sem volt. Ez sokat elmond a potenciális vevőről” — nyilatkozta Stepanović.
A Magyar Szó információi szerint a potenciális vásárló az újvidéki illetőségű Danijel Kulačin, aki a közvélemény számára onnan lehet ismerős, hogy párttársa, a város kulturális megbízottja civil szervezetének 4,5 millió dinárt hagyott jóvá.