* A kutatás négy határon túli régióra fókuszált: a Felvidékre, Erdélyre, Kárpátaljára és Vajdaságra — ez utóbbi koordinátora voltál. Kik voltak a segítségedre a kutatás elkészítésében, és milyen tapasztalatokról számoltak be?
— Összesen 2700 tizenöt—huszonkilenc éves fiatalt kérdeztünk meg, Vajdaságban 500-at. Vagyis a 2011. évi népszámlálás alapján elvben minden 83.-at kellett megkeresni, arról viszont legfeljebb becslések vannak, hogy közülük az utóbbi négy évben hányan távoztak az országból. Kb. húsz kérdezőbiztos dolgozott, az alapprobléma éppen az volt, hogy alanyokat találjanak a különféle megadott kategóriák szerint (nem, iskolai végzettség, korcsoport, falu/város stb.), tehát hogy a felmérés reprezentatív legyen. Akik vállalták, hogy válaszolnak, többnyire szívesen tették, pedig olykor másfél óráig is eltartott egy interjú. Ám akadtak többen, akik még utána kötetlen formában mondták el, miről mit gondolnak, mik a terveik. Egyébként az előzetes eredmények elérhetők az interneten: http://kisebbsegkutato.tk.mta.hu/uploads/files/sajto_prez_2016_jan_28_vegl_bo.pdf

* Ahogyan a kutatás címében a kiemelt Z és Y is jelzi, egy új nemzedék, az ún. digitális generáció körében készült a felmérés. A 2001. évi adatokhoz képest melyek a generációs különbségek mutatói?
— Röviden: ma már minden fiatal az interneten lóg, és határozottan Facebook-generáció, ők a „kütyük”, az okostelefonok nemzedéke. Tehát a kommunikáció formája nagyon megváltozott, így a tájékozódásé is. Régen és ma is: a szerelem, a boldogság, a család(teremtés), a munkahely, a pénz (illetve annak hiánya) foglalkoztatta/foglalkoztatja őket. A politika iránti érdeklődés, úgy látszik, állandóan alacsony fokú. És az összes régió közül itt a legkisebb a vallásosság. Az értékek listáján a vallás és az istenhit az utolsó helyen áll. Ez intő jel az egyházaknak vagy annak a politikának, amely a kisebbségek esetében a megmentő egyház szerepét hangsúlyozza.

* Milyen jövőképet képzelnek el maguknak a vajdasági fiatalok?
— Fontos, hogy alig kérdeztünk olyanokat, akik külföldön tanulnak vagy dolgoznak közülük. A tizenöt-tizenkilenc éves generációt a továbbtanulás foglalkoztatja, a húsz-huszonnégy évesek közt inkább már a migrálás, a huszonnégy-huszonkilenc évesek körében pedig, akik már dolgoznak, vagy családot alapítottak, gyereket vállaltak, inkább az otthon maradás a terv. De itt regionális különbségek is akadnak, Újvidéken és agglomerációjában inkább akad munka, mint a tömbben, ott a szerbet is tökéletesen beszélik. De a másodlagos adatok arra utalnak, hogy már így is rengetegen távoztak külföldre: a fiatalok „egymást” húzzák ki Nyugatra, és elmondható, hogy a szűkebb családi körükből legalább negyedüknek él valakije külföldön. A többi régióhoz képest Vajdaságban a legkevésbé célország már Magyarország.

* A vajdasági magyar kisebbség esetében kirívó, hogy itt igényelték a legnagyobb arányban a magyar állampolgárságot, illetve hogy 2010 óta, amióta bevezették az egyszerűsített honosítási eljárást, az elvándorlás aránya drasztikusan megnőtt. Mit jelent ez pontosan számokban kifejezve? Szociológusként hogyan látod, hová vezet(het) ez a tendencia?
— A magyar állampolgárságot tízből nyolc megkérdezett igényelte, sokkal többen, mint a többi régióban. A régiók esetében egyébként sok tekintetben a vajdaságiak a felvidékiekhez hasonlítanak inkább, az erdélyiek pedig inkább a kárpátaljaiakhoz. Távozni készül boldog-boldogtalan: a bécsi építkezéseken vagy a londoni mosogatásban jó lehet bárki. Az agyelszívás mindenkori jelenség a periféria-centrum viszonylatában, de itt már másról van szó. A hatvanas években jellemzően az iskolázatlanabbak mentek el vendégmunkásnak. Egy falusi földműves viszont nehezebben mozdul, ha van földje. Szociológusként jósolni felelőtlenség, de megkockáztatom: két generáció múlva legfeljebb kisebb településeken élnek majd csoportokban magyarok, valahogy úgy, mint most a románok, szlovákok, ruszinok. Lassan elfelejtenek magyarul is, asszimilálódnak, és csak a famózus hagyományápolás marad. Illetve mint mi, akik már elvándoroltunk: hazanézünk rövidebb-hosszabb időre, nyárra.

* Mi volt számodra a legmegdöbbentőbb tény, melyre a kutatás során fény derült?
— A terepen, magyar iskolákat járva több helyütt tapasztaltam már, mekkora gond a szerb nyelv tudásának hiánya. Az önbevallás során viszont csak kevés emberről derült ki, hogy egyáltalán nem tud szerbül. A megkérdezettek az anyanyelven való tanulást sem tartják nagy gondnak. Különösen érdekes volt az identitás kérdése: leginkább szerbiai magyarként határozzák meg magukat (majdnem 40 százalékuk), negyedük vajdaságinak mondja magát, és csak 15 százalékuk mondta, hogy magyar. Több mint 90 százalékuk a magyar nemzethez tartozónak vallotta magát, de kétharmaduk szerint a vajdasági magyarok a szerb nemzetnek is részei. A szülőföld és a haza tekintetében is egyértelmű Vajdaság és Szerbia dominanciája. De a szülőföld esetében a lokális identitás (ti. hogy valamely település lakosa vagyok) is erős. Mindez arra utal, hogy nem Magyarország, Budapest a viszonyítási pont, és a megkérdezettek egyre kevésbé tekintik magukat hazátlannak, hiszen van szülőföldjük. A szerb—magyar viszonyt sem látják olyan rossznak (ötödük szerint az utóbbi tíz évben javult), sőt, a többség szerint nem is fog romlani. Ez jó jel, azt hiszem. Az is érdekes, habár szociálpszichológiai szempontból érthető, hogy amikor bizonyos csoportokról kérdeztük őket, a legrokonszenvesebbeknek persze a vajdasági magyarokat tartották, ezután következtek az erdélyiek (ez a klasszikus mítosznak köszönhető talán, hogy Erdélyben él az „igazi” magyarság, ott többen is jártak), majd a felvidékiek, illetve a kárpátaljaiak, és csak utána a magyarok. És ami a legfurcsább, hogy utána a szerbek következnek, miközben például a szlovákiai magyar fiataloknak sokkal kevésbé rokonszenves a saját többségi nemzetük.
Ami megdöbbentett, hogy leginkább a kábítószerezőket tartják ellenszenvesnek, miközben az összes régió közül ebben a vajdaságiak vezetnek: 43 százalékuk már kipróbált valamilyen drogot, és háromnegyedüknek van olyan ismerőse, barátja, aki már drogozott. Persze a kábítószert-fogyasztókat azok jobban utálják, akik még nem drogoztak, mint azok, akik már igen. A felük dohányzik, 87 százalékuk pedig fogyaszt alkoholt több-kevesebb rendszerességgel. A káros szenvedélyek terén „verik” a többi határon túli magyar régiót. Vagy őszintébbek, és bevallják?
Még egyértelműbb az ambivalencia a menekültek/migránsok kapcsán, ez a harmadik legellenszenvesebb csoport, miközben a vajdaságiak is menekültek a ’90-es években, illetve most is gazdasági okokból migrálnak, vagy ezt tervezik igen sokan. De itt mindegy, hogy valaki migrálni akar-e, vagy sem, esetleg látott-e menekülőt. A csempészeket sem „csípik”, noha ki ne csempészett volna közülünk az utóbbi időkben is? De az ember inkonzisztensen gondolkodik: amit szabad nekem, nem szabad másnak. Megjegyezném, hogy az elvándorlásnak nem csak a pénz, a munka az oka — személyes tapasztalatom, hogy olykor ez a családi viszonyok miatt van, egyéni okok, tragédiák miatt, esetleg az emberek a szimpla magány elől menekülnek, mert a barátaik már elmentek.

* Elképzelésed szerint hogyan lehetne okosan sáfárkodni az ifjúságkutatás során szerzett adatokkal, ami a Kárpát-medencei magyar fiatalság helyzetén, szemléletmódján, aktivitásán változtathatna? Egyáltalán lehetséges-e, kell-e ilyen gyakorlati szempontból is megközelíteni a kérdést, funkciót adni egy elméleti kutatásnak?
— Az effajta kutatásokat a szakpolitikusok is fel tudják használni. Más kérdés, hogy egy kutatás mire elég — éppen a vajdasági magyar politika olyan, hogy ez esetleg nem érdekli. Nem hogy ifjúságkutatás nem volt másfél évtizede, de kisebb kutatásokon kívül szinte semmi. Fel kellene mérni a középgenerációt, az idősebbeket, a tényleges munkaerőpiaci helyzetet (bár erre volt kísérlet a Kárpát Panel 2007. évi kutatásában), a politikai preferenciákat, az egészség(ügy), az oktatásügy kérdését stb., hogy reálisabb kép rajzolódhasson ki. A vak is látja, milyen helyzetben van Szerbia, milyen a politikai élet, mennyire meg van osztva a vajdasági magyar politikai elit. Hogy a politikusok érdeklődnek-e az ilyen felmérések iránt, az nem a kutatók felelőssége. Én a helyükben mindenesetre vakarnám a fejemet amiatt, hogy a fiatalok mennyire apolitikusak, mekkora a kivándorlási hajlandóság — mert el fog fogyni a potenciális szavazóbázisuk is.