A Microstagiune Showcase nevet kapta a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és az ugyanabban az épületben működő Állami Német Színház miniévada. S mit is jelent mindez? Egy öt napig tartó fesztivált, melyen a két színházi társulat az aktuálisan futó előadásaiból válogatott, s a meghívott vendégeknek, kritikusoknak, újságíróknak, fesztiválszervezőknek és színházigazgatóknak lejátszotta őket. A rendezvény a kulturális sokszínűséget és a művészi teljesítményt ünnepelte.
A showcase-ek célja minden esetben az, hogy minél szélesebb körrel ismertessék meg egy színház repertoárját, esetleges együttműködések jöjjenek létre, a társulatok meghívást kapjanak nemzetközi színházi fesztiválokra, halljanak és tudjanak róluk, és meginduljon egy beszélgetés a látott előadásokról. A miniévadra a vendégek több országból érkeztek, Szerbiától Portugáliáig, s az előadások után szervezett szakmai beszélgetéseken tudták egymással megosztani gondolataikat, találkozni az alkotókkal, beszélgetni egy-egy előadásról. Mivel a magyar társulat legtöbb előadása a showcase utolsó néhány napjára esett, ezekről sajnos lemaradtam, így a német darabokról olvashatnak a továbbiakban.
Szakmai beszélgetés
Január 30-án, csütörtök este a Temesvári Állami Német Színház előadása nyitotta meg a fesztivált. Bocsárdi László rendezésében a Felhőtektonika (Wolkentektonik) című előadás története már magában nagyon izgalmas, hiszen a mágikus realizmus jegyében íródott. Megjelenik egy lány, Celestina del Sol az esős, hideg Los Angeles utcáin, a zuhogó esőben éppen autót szeretne magának fogni, s megáll Anibal De La Luna, mert megsajnálja a lányt. Hazaviszi, beszélgetni kezdenek. A lány már itt furcsán viselkedik, nem érzi az időt, nem tudja, mennyi egy perc, mennyi két év, állítása szerint ő két éve állapotos, s ő maga — bár fiatalnak tűnik — rég elmúlt ötven. Azért jött a városba, mert gyermeke apját keresi. Olyan, mint egy elvarázsolt misztikus lény, egy vándor. És nem érzi az időt. De aki éppen mellette van, az is elveszíteni látszik időérzékét. Így Anibal is, aki beleszeret ebbe a furcsa nőbe. Lehet, hogy a szerelem teszi a férfival, hogy úgy érzi, megállt az idő? A romantikusabb nézők talán ezt is beleláthatják, viszont valóban ez történik, a lány hatására. Megjelenik a férfi bátyja, aki katona, s ő is beleszeret Celestinába. Amikor két évvel később visszatér, a közben eltelt idő két percnek tűnik az otthon maradottak számára. Celestina azonban nem marad, magával viszi az időt, így Anibal élete zajlik, múlik, és mire az időt nem érzékelő főhősnő visszatér hozzá, ő már nem igazán ismeri meg, hiszen közben nagyon megöregszik. Az előadás díszlete minimalista, néhány színes bútordarab (citromsárga hűtő, rózsaszín tűzhely, egy régi tévé stb.) s az őket körülvevő nejlonfalak. A falon egy piros neonóra, ez jelzi az idő múlását, s azt is, mikor nem múlik. Ilyenkor az óra visszaáll 0.00-ra. Az előadás talán legszebb jelenete az első közös éjszaka, amikor ágyastul, mindenestül az égbe emelkednek, s a csillagok között csattan el az első csók. Egy különleges, mágikus és kellőképp szomorkás szerelmi történet tehát az övék. A két főszereplő, Silvia Török és Marc Illich között tökéletes összhang működik, Harald Weisz a bátyként és Dana Borteanu az előadás két pontján egy spanyol nyelvű dallal szépen illeszkedik kettejük történetébe.
A fiú
A darab után a Temesvári Állami Német Színház és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatói hivatalosan is megnyitották a rendezvényt, melyet szakmai beszélgetés és egy bőséges vacsora követett.
A második napra egy előadás jutott, szintén az Állami Német Színház produkciója, A fiú, Mădălin Hîncu rendezésében. A történet egy mai, sok embert érintő gondot dolgoz fel, a depresszió témakörét, s az azzal való bánásmódot mutatja be, felvetve olyan kérdéseket is, hogy mennyire veszik komolyan a szülők a problémát, ha gyermekükön a depresszió jelei mutatkoznak. Elvált szülők gyermekének küzdelme és szomorú vége áll a középpontban. A férj, vagyis az apa már új családot alapított, komoly kapcsolata van, megszületett második gyermeke az új feleségétől, boldog, kiegyensúlyozott, egészen addig, amíg exfelesége zaklatottan be nem állít hozzá, hogy közölje, közös fiuk három hónapja nem jár iskolába, s az apjával szeretne élni. Azt kéri, beszéljen vele, tudja meg, mi áll a dolgok hátterében. A fiú bevallja, hogy iskola helyett csak sétálni jár, mert semminek sem érzi értelmét, ő maga sem tudja megmagyarázni, mi a baja, és mit miért csinál, ezt érzi jónak. A depresszióval küzdő tinédzsert apja egyre nehezebben érti meg, klisékkel dobálózik: bezzeg, amikor én voltam fiatal… Aztán jön egy öngyilkossági kísérlet, mely félresikerül, s a fiú a pszichiátriára kerül. Az előadás fő dilemmája még csak ekkor következik, hiszen a fiú megpróbálja manipulálni szüleit, hogy vigyék onnan haza, hiszen már jól van, csak figyelemfelkeltésből csinálta, amit csinált. Az orvos szerint viszont nagy hiba lenne hazavinni őt, mert még nincs jól. Hogyan döntenek a szülők? Ezt nem árulom el. A főszereplő fiút játszó Yannick Becker hitelesen hozza a tinédzser Nicolast, Bülent Özdil látható az apa szerepében, Enikő Blénessy játssza a depressziós Nicolas anyját, Oana Vidoni a laza, fiatal, új feleséget. Harald Weisz és Robert Bogdanov-Schein pedig az orvost és az ápolót. Az előadás tere minimalista, központi eleme egy óriási ágy, a háttérből néha elő-előbukkan egy „tükrös terem”, azaz a másik világ, talán saját benső világuk.
Felhőtektonika (fotó: Ovidiu Zimcea)
A showcase harmadik napját egy mesével indította a német társulat, Dickens klasszikusával, a Karácsonyi énekkel, Tania Drăghici rendezésében. Klasszikus történethez klasszikus jelmezek és díszlet dukálnak, visszarepültünk Dickens korába, hogy végignézzük, hogyan szelídül meg a mogorva Scrooge, miután meglátogatja őt korábbi üzlettársa, Marley szelleme, majd jönnek sorra a múlt, a jelen és a jövő karácsonyi szellemei.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ekkor játszotta első előadását, ez pedig az 1978, melyről már írtunk bővebben, izgalmas volt újra megnézni a több mint négyórás produkciót, melyet a neves szlovén rendező, Tomi Janežić vitt színre, s mely egy dodekalógia részeként készült, az 1981-et a vajdasági nézők is láthatták az Újvidéki Színházban.
A showcase utolsó néhány napjára sajnos már nem sikerült maradnom, ezeken a napokon még további három előadást tűztek műsorra, ezek pedig: a Temesvári Állami Német Színház A sárkány című darabot Yuri Kordonsky rendezésében, majd a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színészei a Badu Mama gyermekei című nonverbális produkciót mutatták be, melyet Varsányi Péter rendezett, a miniévadot pedig a magyar társulat Danaos című előadása zárta Szabó Kristóf rendezésében.
A szervezők még arra is vették a fáradságot, hogy összeállítsanak a vendégek számára egy ajánlott programlistát a városban éppen látható kiállításokról, programokról, így napközben sem unatkoztunk, ezért (is) jár nekik a nagy taps. Izgalmas és színes miniévadot nézhettünk tehát végig, mindkét társulat repertoárjából tud válogatni a néző, s tud miről beszélni a szakma.
