Keséül...

„Azt beszélték közös ismerőseink, hogy egy pirinyó kristálydobozban mozogni alig bíró, szelídgesztenye színű lárvát rejteget, amelyet egzotikus illóolajokkal táplál, hogy egy Catalina nevű pillangó váljék belőle” — írja Ladik Katalin.

A termékeny tavasz ajándéka és üzenete. Az átváltozás, a megújulás ígérete.

És Kosztolányi sem rest: „Tavasz a drágám és én szeretem. Ő az eső, a nap.” 

Ma még a hó is.

Botticelli, Mucha, Farkas Béla és még megannyi művész festi meg a tavaszt.  Közülük az utóbbi azt bizonygatja, hogy a szél tavaszi viselet.

Mindez március 21-én jön divatba. A csillagászati tavasz kezdetén. A költészet világnapján. kassák lajos Születésnapján. A tavaszi nap-éj egyenlőség idején.

Amikor a ’90-es évek egyik ütős graffitijének a mintájára akár azt is mondhatnám, hogy tavasz van, és én Szabadkán élek.

A harmincadik tavaszt élem ebben a városban és a Hét Napban. A szecessziót idéző, szinte mindenkit megigéző, óráival a négy égtájat köszöntő régi városháza félemeletén volt indulásomkor a szerkesztőség, mely évek múltán átköltözött a szocialista modernizmus és Le Corbusier szellemében felépített új városháza hatodik emeletére. Az L alakzat is neki állít emléket.

Csak a napokban derítettem ki, tervezője falubelim, bajsai: Kelemen Sándor. Ezen a tavaszon pedig újabb költözködés vár ránk. A Magyar Ház, az „üvegpalota” lesz az új otthonunk. Szinte oda kerülök vissza, ahonnan elindultam, hiszen a régi városháza talán csak egy kőhajításnyira van onnét.

Az új helyre persze magammal viszem a legutóbbi jegyzetemben is említett, optimista „életrefelkiáltójelek” képét, az egyik ablakból látható, két magasba törő, egymást átölelő és támogató fát, a másik ablakból látható Napórát, valamint a harmadik ablakból azóta életrefelt üzenő Nyárfasort.

Az új környéken frissen ültetett, csenevész fák cseperednek. Egyelőre csendesek, a gyökereik jelenleg éppen hogy csak megtartják őket. Még valamivel több mint két évig követhetem növekedésüket, aztán... Jönnek a nyugdíjas évek...

Az egyik öregapámnak volt egy lova. A Kese. Ekézéskor mindig higgadtan haladt a kukoricasorok között. Amikor azonban már csak valamivel több mint két sor maradt hátra, felkapta a fejét, talán a szabadság közelsége tudatosodott meg ilyenkor benne, szinte megtáltosodott, és úgy, de úgy húzta az ekét, hogy annak a sarjadó növénykék látták a kárát.

És most én ilyen kimondhatatlanul keséül érzem magamat...

Közben mellettem, újra meg újra, szelíd, szívbarát vágtába kezd a Tavasz.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Keséül...
Heti Jegyzet
Keséül...
Heti Jegyzet
Facebook

Támogatóink