Valóban kevesen kutatták és tárták fel az eddigiekben a környezetünkben található temetőket, síremlékeket. Dr. Szőke Anna legújabb kötete Kishegyes temetőinek néprajza címmel éppen ezt az űrt tölti be. A kötet sok-sok fényképpel illusztrálva mutatja be az egykori és a jelenlegi temetők jelképeit, szimbólumait.

A templom, a temető és a helyi kocsma

— A temetők iránti csodálatom eléggé messzire, a Debreceni Egyetemen eltöltött éveimre nyúlik vissza. Ott minden nyáron volt egy hét gyűjtőmunkánk. E bizonyos kutatások folyamán bejártuk az egész Kárpát-medencét, Kárpátaljától kezdve Erdélyen át a Délvidékig. Egy dolgot nagyon megtanultunk közben, mégpedig azt, hogy ha idegen településre megy egy néprajzkutató, akkor a templomba, a temetőbe és a helyi kocsmába mindenképp el kell látogatnia. A temetők minden esetben nagyon megragadtak. A professzor asszonyunk is kedvelte ezt a témát, és bevezetett abba, hogy mire kell figyelnünk, mit sugall egy temetkezési hely, és mit lehet abból leszűrni. Innen ered, hogy foglalkoztat ez a téma és a halál gondolata, azazhogy a régi hagyományok szerint hogyan dolgozták fel az elmúlást. Ezért is döntöttem amellett, hogy feldolgozom ezt a témát, de nagyon nehezen jöttem rá a könyv koncepciójára. A sírversek biztosak voltak, de azokat nem találtam elengedőnek. Mivel azonban sok-sok elesettkatona-sírt láttam, eszembe jutott, hogy talán ezeket is dokumentálni kellene. Meg azoknak a személyeknek a sírhelyét is, akik fontos szerepet töltöttek be a településen, legyen szó tanítókról, orvosokról vagy ügyvédekről.

Szigorú hierarchia az első temetőkben

— A könyvet több szempont alapján állítottam össze. Az egyik legfontosabb, hogy hogyan is építették fel egykor a temető rendszerét. Még a múlt század elején megvolt, hogy kit hova temethetnek. Létezett egy bizonyos hierarchia. A jómódúbbaké volt Kishegyesen a keleti temető első bejárata. Viszont előtte az előkelőbbnek titulált személyeket csak a nyugati temető magaslataira, a kálváriára temették. Maga a falu is két részre oszlott egykor, volt az alvég és a felvég. A Krivaja folyó partjain elterülő felvégen inkább a szegényebb lakosság élt, mely ennek megfelelően a kevésbé jómódúaknak kialakított keleti temetőt használhatta. Ha netalán egy szegényebb embert a kálvárián temettek el, akkor a fél falu csodálkozott, hogy miért oda. Szóval régebben megvoltak az íratlan szabályok, melyek bármilyen ridegnek is tűnnek manapság, több tiszteletre sarkallták az embereket. A jómódúak is jobban tisztelték a munkásembereket, mert szükség volt rájuk, és fordítva is működött a kölcsönös tiszteletadás. Mindez az 1950-es évektől megszűnt, hiszen utána az úgynevezett sorba temetés következett.

Öt temetője is volt a településnek

— Visszatérve a település temetőinek kialakulására, az első temető a Csóka-hegyen jött létre, ahol még korábban egy tömegsír is volt a kolerajárványban elhunytak számára. Szóval itt alakították ki az első temetkezési helyeket, később tizennégy stációt, illetve fakeresztet is állítottak. Amikor megtelt a Csóka-hegy, akkor kezdték 1836-ban a második, azaz a nyugati temetőt kialakítani. A Fodor család adományozta a két és fél hold földterületet a falu számára, temetkezési célra. Húsz év múlva nyitották meg a keleti temetőt, majd az úgynevezett közös temetőt is. Legvégül pedig a zsidó temetőt. A közös temetőről is írtam egykor. Mondhatni, felszámolták az idők folyamán, oda a különféle, a katolikustól eltérő vallásúakat, például evangélikusokat és az öngyilkosokat temették.

Keletre vagy nyugatra néznek őseink sírjai

— A keleti temetőnek manapság is nagyon szép a bejárata, magas tujafákkal. Hatalmas obeliszkekkel, avagy márványoszlopokkal díszítették a jómódúbbak sírjait, melyek jelenleg is ékesítik a temetőt. Jómagam több mint harminc obeliszket számoltam össze. Emellett találtam még vaskereszteket is, melyek a német lakosság temetkezési szokásaira voltak egykor jellemzőek. Még napjainkban is jól kivehető, amiről már korábban is beszéltem, a temetkezési hely felépítése. Három részre oszlik: a jómódúbbak, a kevésbé jómódúak szakaszára, valamint az elfeledett, nagyon-nagyon régi, növényzettel benőtt legkorábbi részre. Külön hangsúlyoznám, hogy érdemes volna ezeket a legrégebbi, az 1800-as években létrehozott sírhelyeket is egy kissé megtisztítani, megőrizni. A nyugati temető meghatározó eleme a kápolna lett, melyet 1924-ben építettek. A tehetős, földbirtokos Pecze család állított ott emléket az elhunyt négyéves kislányának. Ez a bizonyos kápolna azóta is a halottasház, a sírok pedig köré épültek.

Gondozzuk felmenőink emlékhelyét

— Azért írtam meg ezt a könyvet, avagy dolgoztam fel ezt az anyagot, mert valahol a lelkemben mély nyomot hagy, hogy el vannak hanyagolva a temetőink. Mindenkit arra buzdítok, hogy néha próbáljon sétálni a kegyeleti helyeinken, és fedezze fel, hogy őseink is vannak. Ahhoz, hogy egy nemzet talpon maradjon, íratlan szabály, hogy legalább három felmenő generáció sírhelyét kellene ismerni.

Fotók: Talpai Lóránt, dr. Szőke Anna