Ez a víztömeg három fő ágra oszlik a deltában. A legdélebbi a Szent György-ág, mely szabadon kanyarog az érintetlen, zöld deltavidéken. A középső, egyenes víziút mesterséges szabályozás eredménye, ez a Sulinai-ág. A delta északi határát hosszan jelöli a legbővizűbb Kilijai-ág, mely egyúttal Románia és Ukrajna határa. A Duna tíz országot szel át, és jelentős folyók vizével gazdagodik, melyek még növelik és gazdagítják a vízhozamát. Magyarországra érve a Dévényi-kaputól Budapestig bal oldalról a Vág, a Nyitra, a Garam és az Ipoly folyók, jobb oldalról a Lajta és a Rába ömlik bele. Budapesttől délre jobb felől a Sió-csatorna, itt a Délvidéken jobbról a Murával bővült Dráva és az ugyancsak nagy vízhozamú Száva, balról pedig a Tisza gyarapítja a vízhozamát, s okoz árvízveszélyt.

A Duna legfontosabb és legnagyobb mellékfolyója, egyúttal a Kárpát-medence másik fő folyója, a Tisza Újvidék alatt, Titelnél folyik a Dunába. A népiesen elnevezett „kanyargó” Tisza vízgyűjtő területéhez tartozik a Kárpát-medence teljes keleti fele. A Tisza még ma is rendkívül szélsőséges vízjárású folyó, melynek víztömege a tavaszi hóolvadások alatt gyakran árvizeket okoz nemcsak a Felső-Tisza mentén, hanem a folyó teljes szakaszán. 2006-ban, a legutóbbi nagy tiszai árhullám idején a folyó egész szakaszán felejthetetlenül magas vízállásokat mértek. Ez sajnos mind a Kárpátokban történő mértéktelen és tervszerűtlen erdőirtások eredménye. A Tisza eredetileg 1400 km hosszan kanyargott végig az Alföldön, de a XIX. században Széchenyi István és Vásárhelyi Pál hatalmas folyamszabályozási munkája nyomán 900 km-re „egyenesítették” ki, s Szolnokig hajózhatóvá tették. A folyamszabályozás azonban nem járt teljes sikerrel. A szűkebb mederbe kényszerített folyó 1879-ben, egy nagyobb áradás alkalmával áttörte a gátakat, s elárasztotta egész Szeged városát. Ezután a folyó mentén duzzasztógátakat, csatornákat és víztározókat építettek ki. A Tiszáról leágazó mesterséges csatornák és vízlépcsők főleg a csapadékszegény alföldi táj öntözését szolgálják. A Tiszának számos mellékfolyója van, melyek többsége mind keletről érkezik. A felső és középső folyásnál a Túr, a Kraszna, a Szamos és a Berettyó, majd a Kőrösök és lenn Szegednél a Maros, majd a Temes.

A vajdasági vízhálózat szerves része a Ferenc- (Duna—Tisza—Duna-) csatorna. Bajánál kezdődik, érinti Bezdánt, Zombort, Sztapárt, Verbászt és Szenttamást. Bácsföldvárnál kettéágazik, és Óbecsénél csatlakozik a Tiszába. Nevét I. Ferenc (1768—1835) osztrák császárról és magyar királyról kapta. Teljes hossza 123 kilométer. Építési munkálatai 1793-ban kezdődtek meg a Bácsföldvár és Monostorszeg közötti szakaszon, és 1802-ben adták át a forgalomnak. 1854-ben a folyammeder megváltozása miatt Bezdánnál új zsilipet építettek. Ugyanebben az időszakban Bajától Bezdánig egy 46 kilométer hosszú, a Dunával párhuzamos hajózható csatornát is létesítettek. 1871 és 1875 között öntözési célból építették meg Sztapártól Újvidékig az úgynevezett Ferenc József-öntözőcsatornát. Ekkor a csatorna alsó torkolatát Óbecsére helyezték át, ahol az 1895 és 1900 közötti időszakban megépült Európa első elektromos árammal működő, vaskonstrukciós hajóátemelő zsilipje, a Türr István-zsilip. A csatorna jelenleg is hajózható, de bizonyos szakaszain a teherhajózás már nem üzemel. Idetartozik a csatorna déli részével párhuzamosan folyó, keletnek tartó Egres (Jegrička), mely a Tiszába ömlik Zsablyánál. Jelentős vízhozammal érkeznek a Romániában eredő, Bánságot átszelő folyócskák, és mind a Tiszába torkollnak. Ezek az Aranka, a Temes és a Béga. A víztartalékok jelentős része az esővíz és hó formájában lehulló csapadék. Ez a Kárpát-medencében éves szinten átlagban 500—1000 mm, az Alföldön 500—600 mm, a hegyvidéken 800—1000 mm. A csapadék eloszlása az év folyamán igen rendszertelen, emiatt gyakoriak az extrém száraz időszakok, melyek katasztrofális állapotokat idéznek elő a mezőgazdaságban.

Annak ellenére, hogy hatalmas mennyiségű víz hömpölyög át térségünkön, az a szomorú valóság, hogy víztartalékaink nagy veszélyben vannak. Elsősorban az a gond, hogy a nagy folyóinkon áthaladó vizek jelentős részét képtelenek vagyunk felfogni. Ennek fő oka a megfelelő víztározók és vízügyi objektumok hiánya, illetve korszerűtlensége. Az értékes ivóvizünket öntözésre használjuk, ipari és kommunális vizekkel szennyezzük. További gond az árterületen való építkezés. Nem megfelelőek a hulladéktározók, mert sok esetben közel vannak az ivóvízforrásokhoz, folyókhoz, tavakhoz. Egész tartományunk területén jellemző a talajvizek kizsákmányolása, mely hosszú távon jelentős vízhiányt fog eredményezni. Rá kell jönnünk, hogy a környezetvédelembe való beruházás a gazdasági fejlődés szerves része. Nem beszélve arról, hogy az uniós csatlakozási tárgyalások elengedhetetlen feltétele a vizeink védelme és a vízgazdálkodás fejlesztése. Mindezen problémák megoldása csak átfogó és szakszerű intézkedések keretében foganatosított korszerű beruházások által valósulhat meg.