Varga Valéria recepciós egy ötszáz fős lakóparkban, négy éve él Londonban, advent kellős közepén, december 14-én ment ki Angliába, merthogy akkor kapott munkát. Szülei és két gyermeke maradt itthon. A lányáék Luca-napra érkeztek volna látogatóba, ha nem tör ránk a vírus. A pogácsa és a mézes pálinka kedves ismerősökkel fogyott el.

Varga Valéria

— December elején nyíltak meg a koronavírus-járvány miatt bezárt üzletek, fodrászatok, éttermek, hotelok. Továbbra is kötelező a maszkviselés. Meg van határozva, hogy hányan találkozhatunk, zárt térben hatan, itt ezt buboréknak (support bubble) nevezik. A karácsonyt így csak a legszűkebb körben lehet majd ünnepelni. Utazásról szó sem lehet, hiába szeretnék nagyon Szerbiába menni. Akik visszajönnek otthonról, azoknak kötelező a két hét karantén, senkinek sincs már annyi szabadsága, fizetetlenre nem futná. A családom hiányát nagyon-nagyon érzem majd, bár december 24-ére munkát vállaltam, túlórázom, és 25-én leszek szabad. Karácsony napjára meghívtam magamhoz két másik fiatal, szabadkai párt, ők szintén nem tudnak hazajutni a szüleikhez. Egyébként évek óta két szabadkaival bérelünk közösen egy lakást, itt ismerkedtünk meg, és ez szoros barátsággá alakult, egyikük szerb anyanyelvű, így mindkét karácsonyt megünnepeljük, akárcsak a többség Vajdaságban. Távol az otthontól is igyekszünk tartani a hagyományokat, ez egyáltalán nem nehéz, hiszen Londonban van szerb és magyar bolt is. Katolikus templomot nehéz találni, pravoszlávba szoktunk járni karácsonykor és húsvétkor. Londonban az anglikán vallás az uralkodó, és itt teljesen más hagyománya van a karácsonynak. Nem vallási ünnep, hanem inkább nagy csinnadratta jellemzi, díszes, színes. Annyira lenyűgöző, az embert egyszerűen magával sodorja ez a hangulat. Viszont nagyon nehéz megszokni, hogy távol van a család, és ilyenkor tanuljuk meg, mi is a honvágy. Nem kategorizálható be, hogy mi hiányzik. Minden: a gyerekkori emlékeimtől kezdve az ökörnyálig, az ember egész múltja, gyökere, emléke.

Korhecz Imola Radnóti- és Kaleidoszkóp-díjas előadóművész, a Cimbora együttes alapító tagja, óvodapedagógus bő húsz éve él a magyar főváros vonzásában, amióta érettségi után felvették a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Nagyon erősen kétlaki, nem tud és nem is akar elszakadni az otthoni gyökerektől.

Korhecz Imola és családja (Érdi-Harmos Réka felvétele)

— Anyukám magyarországi származású, én Topolyán születtem, Szabadkán nőttem fel, a gyökereim ott vannak, ám mindig nyitott volt az út Magyarország felé, így mindkét országban otthon vagyok. Most ezt a fajta kettős életet korlátozzák, és ezt rendkívül rosszul élem meg. Hiányoznak a szeretteim, az is, hogy végigmegyek Szabadkán a korzón, és megnézem az ünnepi fényeket. Döbbentem tapasztaltam, hogy itt már október elején beköszöntött az előünnepi hangulat, nagy a pompa most is, habár Budapesten a karácsonyi vásár elmaradt. Nekem minden évben ünnep a kivilágított belvárosban tett séta. A bevásárlóközpontok hatalmas kínálattal várják a karácsonyra vásárlókat, ami engem illet, ezt kerülöm. Amikor azon gondolkodtam, hogy milyen is az idei karácsony, akkor elsősorban a csönd jutott eszembe, meg a befelé fordulás. A december volt eddig a legsűrűbb időszak számomra a sok gyerekkoncert miatt. Ezek most nincsenek, és ezáltal a zajos rohanás is elmarad. Mindig is volt egy álmom, hogy december elejétől letegyem a külső terheket, ez most teljesült. A szenteste évek óta szűk körben telik, négyesben, a két fiammal és a férjemmel, ezt nevezem én kiskarácsonynak. Karácsony napján és másnapján találkozunk a nagyszülőkkel, egyik, illetve másik ágon. Édesapám sajnos már nem él, tehát anyukámmal, a testvéreimmel és az ő gyerekeikkel töltjük együtt az általam nagykarácsonynak nevezett napot, és éppen ezek az együttlétek maradnak most el. A gyermekkori karácsonyokból eredően fontos számomra a mákos guba és a csillagszóró, ez utóbbi egykoron mindenki kezében ott volt, és énekeltünk. Édesanyám bakelitlemezen tette fel a Pásztorok, pásztorok karácsonyi dalt, és emlékszem, csengettyűszóval szólt az angyalka, amikor már mehettünk megnézni az ajándékokat. Valójában minden karácsonykor hallom ezt a recsegő, nagyon szép kórusművet. Mi a Kiskarácsony, nagykarácsonyt énekeljük itthon, és a csengetés most is megvan, megőriztem a régi rézcsengőt, melyet nagyapámtól kaptunk.

Kószó Anita hét éve él Bécsben, jelenleg bolti eladóként dolgozik. A huszonkét éves, frissen nősült nagyfiával és feleségével, valamint a tizenhét éves fiával és annak barátnőjével, illetve négyéves kislányával tölti majd az ünnepet.

Kószó Anita és családja

— Ha a saját hagyományainkat nézzük, az itteni karácsony nem különbözik az otthonitól. De ha azt nézem, hogy mások, az osztrákok hogyan ünnepelnek, akkor nagyon. Mi itt kint ápoljuk a hagyományainkat, legalábbis én nagyon hagyományőrző vagyok, szeretem azokat a szokásokat, amelyeket tanultam, illetve hoztam magammal. Az osztrákoknál szenteste nem ül össze a család enni, beszélgetni. Rendelnek egy hidegtálat, elcsipegetik, a fiatalok pedig inkább elmennek egy wellness-szállodába. A párjukkal, a gyerekekkel vagy gyerekek nélkül töltik a teljes ünnepet, nincs az a meghittség, amely ránk annyira jellemző. Az ajándékozásra rengeteg pénzt fordítanak. Az, hogy bolti eladó vagyok, nem kurtítja meg az ünnepet, hiszen az üzletek délután 3-ig lesznek nyitva, én meg csak fél 2-ig dolgozom majd, lesz időm mindenre, hazajönni, készülődni. Egy rendes főnök itt kint ilyenkor odafigyel arra, van-e gyermeked, családod. Nálunk szenteste elmaradhatatlan a bableves, sütök mellé egy nagy kalácsot, meg következő fogásként a mákos guba. Előtte felvágjuk az almát, mézzel, dióval, fokhagymával elfogyasztjuk. Az estebéd után van az ajándékosztás. December 25-e pedig a nagy ünnepi ebéd ideje, húslevessel, sültekkel, köretekkel, süteményekkel. Elmegyünk a Szent István-székesegyházba, ahol nagyon szép dalok vagy éppen mise látható felvételről, oda lehet állni gyertyát gyújtani, elmondani egy imát. Hagyományos templomba járásról nem beszélhetek, idekint magas az egyházi adó, kevesen engedhetik meg maguknak. Inkább kisebb gyülekezetekbe szoktunk menni, ahol összejárnak a keresztények, a hívők. Beszélgetünk, jól érezzük magunkat, a gyerekek játszanak. Minden hónap utolsó vasárnapján mindenki készít egy kis ennivalót, ezt a mise után közösen elfogyasztjuk. Plafonig érő karácsonyfánk van, nagyon örülök annak, hogy tudtam egy szép műfenyőt venni, és annak is, hogy ezáltal környezetbarát lettem, ez igen lényeges idekint. Nekem fontos a karácsony, szinte az egyetlen ünnep, amikor együtt tudunk lenni mindannyian, és szeretetben beszélgetünk a fa körül, vagy filmet nézünk. Örülök, hogy a frissen nősült nagyfiam is itt lesz a feleségével, ragaszkodik az itthoni karácsonyhoz és a hagyományainkhoz.